2008. február 5.
Bullet For My Valentine, Still Remains, Skindred
2008.02.01. (péntek) – Civic Hall, Wolverhampton, UK
Kapásból egy nagy csalódás ért a koncert előtt két hónappal, amikor a 36 Crazyfists lemondta a túrát az új lemez munkálataira hivatkozva. Azért bízom benne, hogy legalább egy nagyon állat albumot hoztak össze, ha már látni nem tudtam őket újra…
Aztán ott az új Bullet anyag is, ami elég nem hagyott bennem túl mély nyomokat, nem hinném, hogy túl sokszor meg fogom hallgatni a jövőben.
A Skindred pedig egy olyan zenekar, ami elég távol áll tőlem, tehát miattuk biztos nem mentem volna a koncertre. Tehát minden reményem a 36CF helyére beugró Still Remains-ben volt, akik bár nem varázsoltak el az Atreyu előtt, de azóta tüzetesebben is megismerkedtem lemezeikkel, és igencsak bíztam benne, hogy nem hiába utazom (szakadó hóesésben) Wolverhampton-ba!
Fél órával a kapunyitás előtt már fiatalok százai (sokan persze pólóban) várták, hogy kinyíljanak az ajtók és elkezdődjön a bulej. A Civic Hall annyiban tér el a Wulfrun Hall-tól, hogy egy emeleti résszel is rendelkezik, így aztán minimum 800-1000 ember biztosan volt az este folyamán.
A Skindred fél 8-as, Star Wars – Birodalmi Induló intrójával indító koncertkezdése hatalmas ovációt váltott ki a tömegből és a Roots Rock Riot már bömbölt is a falakból. A hangzás már a legelejétől kezdve igen erőteljes volt, főként a dob vitte a prímet, de a basszus és a gitár is kellemes hangszínnel/erővel szólalt meg, tehát összességében azért elég jó volt a sound. Egyedül az ének volt változó, eleinte a vokálok sokkal hangosabbak voltak, mint a frontember, Benji Webbe mikrofonja. De idővel kitisztult ezen a téren is a hangzás. Láthatóan elég szép sikerük volt, mivel mindne számra egy emberként őrölt meg mindeki. A Pressure-ön volt talán a legnagyobb zúzás. Az össznépi ugrálás mindenesetre elég impozáns látványt nyújtott.
Az utolsó 2-3 számot már a ruhatárra várakozók tekintélyes sorában töltöttem mert azért mégsem akartam az egész estét kabátban lezúzni. Így viszont legalább a Still Remains kezdésére pont visszaértem és háccc… azt kell hogy mondjam, hogy úgy kellett összekaparnom az államat a padlóról! A legelsőtől a legutolsó számig egyenletesen magas színvonalú volt a koncert. Sőt! Igazából a show második felére már tényleg teljes extázisban voltam én is és a közönség is. Nemcsak a színpadon ment a zúzás, de a nézőtéren is. A circle pit-ek folyamatosan, megállás nélkül pörögtek. A hangzás egyszerűen remek volt, kellően súlyos, mégis érthető. A szinti végig nagyon előtérben volt, de mégsem volt tolakodó, abszolút erősítette a zenét. A két énekes (TJ Miller és Mike Church) pedig ismét hibátlanul hozta a tiszta részeket.
A 40 perces műsort a Worst is yet to come című remekkel zárták, én pedig egy hatalmas pozitív élménnyel gazdagodtam. Teljesen letaglóztak Still Remains-ék, lemezeiket pedig azóta is folyamatosan hallgatom.
Egy majd fél órás átszerelést kihasználva mindenki kifújhatta magát. Egész előre mentem, amíg volt erre lehetőségem, és még némi haverkodásra is maradt időm a helyi arcokkal mielőtt elkezdődött a Bullet programja a legújabb lemez címadójával, a Scream Aim Fire című dallal. Eszméletlen nagy zúzás vette kezdetét, miközben a zenéből alig lehetett érteni valamit. Kriminálisan rosszul szólt az egész. Egy nagy massza volt az egész, de főleg az ének, az teljesen érthetetlen volt, egyedül a dob szólt még úgy ahogy.
A 4words (to choke upon) után jobbnak láttam behátrálni a keverőhöz, ahonnan ugyan jobban szólt a cucc, de még így is csalódás volt, főképp a Still Remains rendkívül húzós sound-ja után. Igazából kezdett elég hamar unalomba fordulni számomra a koncert, mivel igazából semmi extrát nem kaptunk. Egy kicsit többre számítottam. Oké, néha pirotechnikai eszközökkel próbálták emelni a show látvány részét, de ezzel engem nem nagyon győztek meg, ahogy az új lemezükkel sem. Összességében a több mint egy órás koncert alatt döntő többségben voltak a The Poison dalai, de mondom, számomra hiányzott valami. Valahogy az énektémák sem ütöttek annyira, valamint egy pár számban nem is voltak rendesen kiénekelve a lemezen hallható harmóniák… Így aztán, megelőzve a gigantikus rohamot, én már a búcsúnóta alatt kivettem a kabátomat, hogy az utolós hangok lecsengése után sebtiben el tudjam hagyni a terepet és még elérjem az utolsó vonatot…
Összességében, nem voltak alaptalanok a félelmeim az estével kapcsolatban, de szerencsére a Still Remains megmentette a bulit, és igen előkelő pozíciót foglaltak el a kedvenceim listáján!
