2008. október 12.
Stuck Mojo
Little Civic, Wolverhampton, UK – 2008.10.05. (vasárnap) 19:30
A legutóbbi Stuck Mojo koncertbeszámolómból egyértelműen kitűnhetett mindenkinek, hogy mekkora élmény volt a buli és hogy ezek a srácok közvetlenség, illetve jófejség terén talán utolérhetetlenek. Arról nem is beszélve, hogy körülménytől függetlenül akkora hangulatot képesek varázsolni bárhová, hogy az már példaértékű. Így aztán nagyon megörültem, hogy ismét európai útra indult a Mojo Crew! A márciusi buli után azt hittem, hogy azt az élményt igen nehezen lehetne überelni… Szerencsére igen nagyot tévedtem!
A helyszín ezúttal a Civic épületek közül a legkisebbik, a Little Civic volt, ahol én is első alkalommal jártam. Hát nem semmi egy hely!!! Egy ehhez kísértetiesen hasonló „teremben” már volt alkalmam nekem is játszani Magyarországon, de nem gondoltam volna, hogy itt Angliában láthatom viszont, méghozzá egy Stuck Mojo koncert alkalmával. A koncert kérem szépen egy második emeleti nappaliban került megrendezésre! :) Ahogy illik, a színpad mellett a wc, plusz ilyen apróságokkal teletűzdelve a profil. Igen korán érkeztünk, mivel cimborám a turné manager-rel még régebben összehaverkodott, így le volt már előre zsírozva egy korai soundcheck. Iszonyat nagy érzés volt, hogy Rich Ward-ék olyan lelkesedéssel fogadtak minket, mint egy ezer éves barátot. Nagy ölelkezések, rövid csevej, majd beállás. A helyzethez képest elég jól szólt a cucc, illetve azért volt egyfajta hangulata az egésznek, főleg a plakátokkal kidekorált falaknak is köszönhetően. (Persze ne gondoljatok egy igazi nappalira, bár simán megállná a helyét annak.) A beállás után még beszélgettünk egy jót Steve Underwood-dal, aki megint csak egy nagyon közvetlen, szolid fiatalember… akarom mondani 40-es, 4 gyermekes családapa, haha!!! :) Kérdeztem tőle, hogy miért nem játszanak Magyarországon, de azt mondta, hogy az állomások kijelölése nem az ő dolguk volt…
Mivel rengeteg időnk volt még a kezdésig és a bár sem volt nyitva, elugrottunk egy közeli helyre italozni, ahol ment még egy kis haverkodás a helyi lakosokkal, mivel egy pár ember emlékezett még a múltkori kis performanszomra Dudley-ban. :)
Mivelt elég komoly társalgások alakultak ki időközben a földszinti „fogadóban”, így azon ritka alkalmak közé soroltam be a bulit, ahol kihagytam az előzenekarokat, pedig nem szokásom.
Aztán 10 óra környékén eljött az idő, hogy megkezdődjön a Stuck Mojo koncertje, ismételten cirka 50 embert számláló közönség előtt. De ahogy azt a múltkor is leírtam, ez lentről abszolút nem látszódott a bandán, ők ugyanolyan meggyőződéssel, lelkesedéssel zúztak a színpadon, mintha több ezer embernek játszanának.
Az intro ismét a Pink Floyd – Another Brick in the Wall-ja volt, majd jöhettek a klasszikusok egymás után: 2 Minutes of Death, Not Promised Tomorrow, (Here Comes) The Monster. Nagyon szigorúan kezdődött a buli, mert mindenféle tökölés, átkötő szöveg nélkül, egy szuszra ment el az első 3 nóta, amit aztán a Metal is Dead követett:
A kis színpadon megállás nélkül ment a mozgás és Lord Nelson is sokkal aktívabb volt, mint legutóbb, úgy érzem ő is ráharapott a dolog ízére és sokkal otthonosabban, felszabadultabban járt-kelt, ugrált (!) a színpadon. Illetve sok közönségénekeltetés is volt, ahogy kell. A koncert előrehaladtával a számok közötti hülyéskedések is kezdtek egyre elszabadulni, amiket persze a Duke szállított folyamatosan. Kezdve azzal, hogy mit szoktak csinálni az előzenekarok pólóival, a legegyszerűbb poénkodásokon át természetesen szóba került a wc is, illetve az onnan kiáramló hullaszag eredete, mire egy csaj pont kijött onnan! XD Hát az nagyon vicces volt. Majd egy „Stuck Mojo in Wolverhampton” kántálással egybekötött jammelés végén nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy elhörögjem a fent nevezett sort, mire Rich megjegyezte, hogy nekem viszont mielőbb wc-re kéne mennem. :) Tehát ilyen családias hangulatban telt a buli, amit szerencsére egyáltalán nem vágtak rövidre, még csak akkor kezdődött a java! Igen kérem, előkerült a Declaration of a Headhunter is, méghozzá a Raise the Dead Man képében! Micsoda katarzis!!!
Természetesen játszották az Open Season-t a Southern Born Killers-től, valamint a Trick is a repertoár része volt a Rising lemezről. A végére pedig kaptunk még Twisted-et, meg Southern Pride-ot. Rich végig nagyon hálás volt, a tenyerén hordozta a maroknyi kis közönséget. Amikor olyasmiről beszélt, hogy mennyire örülnek, hogy itt lehetnek és milyen sokat jelent nekik, hogy megvettük a belépőjegyet, megvettük a pólóikat, azok nem csak üres frázisok voltak, hanem tényleg őszinte emberi érzések elevenedtek meg! Mindezek mellett nagyon jópofa volt a közönség folyamatos bevonása valami közös játékba. Egyszer például mindenkit szembeállított a keverőpulttal és azt üvöltette velünk, miután megköszönte a keverős srácnak is a részvételt, hogy „mi ez a szar hangosítás?!?!”, haha! Szerencsére nem ért véget a lezárásszagú Southern Pride-dal a show, helyette viszont megkaptuk a lehető leggyilkosabb kegyelemdöfést a Rising és a Pigwalk képében. Senkinek egy rossz szava nem lehetett az elhangzott nóták tekintetében.
A koncert után készült néhány sztárfotó még a tagokkal, illetve Rich Ward-dal is sikerült elbeszélgetni egy kicsit, aki gyermeki lelkesedéssel beszélt az új lemezről, a dalok mondanivalójáról. Nagyszerű figura!
Aztán jött az est csúcspontja, a Lord Nelson-nal készült közös képek után, némi baráti ölelkezést követően hirtelen ötlettől vezérelve sikerült megborítani a MESTERt, így aztán amolyan birkózó pózban, lassított felvételként dőltünk el mint egy zsák! Én persze azonnal győzelmet kiáltottam ki és az öklömet rázva ordítottam, mint egy félőrült. Lord Nelson pedig egyszerűen nem tudta abbahagyni a nevetést. Ez azért elég meglepő fordulata volt az estének, még Rich Ward is beállt a fényképező karasztrófa túristák közé a sorba.
Aztán búcsú mindenkitől, Nelson-nal 1-2 ilyen vicces összeboxolás, majd hihetetlen élményekkel tele távozás a helyszínről.
Ez egy igazi vadállat buli volt, ahol Mojo-ék ismét bebizonyították nagyságukat, aminek köszönhetően fokozott érdeklődéssel várom az új lemezt, valamint jövő év eleji visszatérésüket!
