2011. március 14.
Annak ellenére, hogy első nekifutásra felránthatta a szemöldököket a nem teljesen evidens, vagy inkább nem teljesen létező koncepció a fellépőválogatás mögött, a Dürer kert tavaszi fesztiváljának első napja szerintem az eddigi év legkiszámíthatóbb bulijává vált. A helyszín felé menet felváltva mantráztam a „nem pisálok be” és a „nem leszek előítéletes” sorokat, egészen addig, amíg belefeledkeztem, és az ajtó előtt fel sem tűnt, hogy egy jól elválasztott, kb. 20 méteres sor áll a belépésre várva. A sorban pecsét járt a 18 évnél idősebbeknek, és párpercenként engedtek be 5-6 embert. Ez nyilván a West Balkános tragédiák utózöngéje, de meglepett, hogy pl. a Darkest Hour előtt nem találkoztam ilyesmivel (nyilván különböző összetételű a társaság, stb), és hogy egy semmivel sem jobban felvezetett bulin, amin szerintem nem drasztikusan nagyobb arányban volt várható a pusztító, dekadens fiatalság, hirtelen jelen van a szigor. Egyébként nem volt ezzel probléma, zökkenőmentesen zajlott a dolog, 5-10 percnél szerintem senki sem várt többet, de pl. a felnőtt-pecsét jelentőségéről lehetne vitatkozni.
Fotó: Kelemen András
Az estét nálam a Punnany Massif beállása indította. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a nagyzenekarral (2 DJ, dob, bőgő [nem szleng, tényleg nagybőgő], gitár, hegedű, 2.5 MC) kiálló pécsi gárda színvonalasabban fog megszólalni, mint a Düreres nagyátlag, de azért meglepett, hogy kisebb-nagyobb malőröktől eltekintve (R-nold eleinte halk volt, a vokál hajlamos volt el-eltűnni) a koncert végéig kitartott a jó hangzás. És ezzel nagyjából mindent el is mondtam, amit a koncertről érdemes tudni. A koncerten ugyanis az összes kötelező sláger elhangzott, kiegészítve többnyire nyilván a Shen Kick tételeivel, de régebbi dalok is fel-felbukkantak (ezzel kapcsolatban egyébként egy másik nehezen értelmezhető dolog a „lemezbemutató” előtag a koncertnél, mert fél éve egyszer már be lett mutatva a Shen Kick ‘Pestnek is). A legizgalmasabb tényező nyilván a nagyzenekar volt, az egyetlen váratlan pillanat pedig a Nincsen Zsé előtti instrumentális klezmer szösszenet. Ettől függetlenül a színpad népe szerintem a közönség minden igényét kielégítette, és ugyan kezdéskor csak kb. 60 ember közölte a „Punaníí” felkiáltásra válaszként, hogy „Masszííf”, a végére a meg-megtelő Dürer kert szerintem visszaadott mindent, amit a pécsiektől kapott.
Fotó: Réti Zsolt
Rövid beállás után érkezett az Isten Háta Mögött, akikről, ami elhangozhat, az már elhangzott itt. A koncert az Ű bemutatásának volt szánva, ami megint egyértelművé tette, hogy mit fogunk hallani. Volt kötelező Közelítő távolító, három kényelmetlen szám, a többi pedig az új lemezről érkezett, a lemez spektrumának minden pontjáról. Egyértelműen velem van a baj, tuti én vagyok túl maradi, stb, de (nyilván nem teljesen) függetlenül az Ű-ről alkotott véleményemtől, én nem találom ugyanazt a svungot és karaktert ebben a felállásban, mint amivel anno még az Istis-Csabis társaság földhöz vágott. Nincsen baj sem a lelkesedéssel, sem az előadásmóddal, abban is biztos vagyok, hogy a közönség eszi a számokat is, viszont nem tudok úgy nézni erre a négy emberre, mint arra az Isten Háta Mögött nevű zenekarra, akik 6-7 évvel ezelőtt újrarajzolták a pesti untergrund térképét. De ezzel valószínűleg egyedül vagyok, legalábbis pénteken a láthatóan ragyogóan szórakozó emberek képe nem erről tanúskodott. És amíg a zenekar amellett tudja ezt az élményt nyújtani, hogy jól érzi magát körülményektől függetlenül, addig el is kell felejteni az enyémhez hasonló nosztalgiázó rinyálásokat.
(Figyelem: a fényképek nem a pénteki koncerten készültek!)
