Ill Niño, Insane, Cadaveres

Tegnap este ropptant stílusos módon egy hatalmas vihar harangozta be a hasonló természeti jelenségről elnevezett Ill Niño koncertjét. A latin amerikai csapat mindig kiemelkedő volt a nu-metal bandák között, a latin dallamok és a metál keverésével igen egyedi ízt adtak a zenéjüknek. Most pedig új lemezt adnak ki az új kiadónál, ehhez természetesen dukál egy turné, aminek keretében a tavaly elmaradt Szigetes bulit pótlandó, egy sokkal kisebb volumenű, ám annál személyesebb hangvételű koncert erejéig a Kultiplexbe is ellátogattak.

Jómagam 7 órára érkeztem az interjú miatt (amit hamarosan olvashattok!), majd jött a rossz hír: a banda 7 órás késésben van, így sajnos el kellett tolnunk a koncert vége utánra. No sebaj, a várakozó tömeg helyzetét megkönnyítette két fiatal hölgy, akik ingyen vodkát osztogattak egy doboz energiaital társaságában. Én ebből csak annyit észleltem, hogy míg a vodkát mindenki benyakalta, a 4-5 doboz Red Bull rám maradt. Pörögtem, mint béka a turmixban, de később azért jól jöttek! A közönség összetétele elég vegyes volt, az Ill Niñohoz dukáló rasztafári kultúra prominens képviselőitől, néhány médiasztáron és zenészen keresztül a bátyussal ellátogató öcsiig mindenki itt volt.

Ugye amíg nincs főzenekar, addig nincs ki számára felizzítani a tömeget, így a tervezett esti 8 órai kezdés helyett 10-kor kezdett a hazai Cadaveres csapata, akik az Ill Ninohoz közelebb álló, Soulfly hangulatú muzsikájukkal hatalmas hangulatot csináltak, ráadásul a hangzás is teljesen rendben volt így sikeresen leamortizálták a dobhártyáinkat… Ahogy az utánuk következő, részben megújult Insane csapata is tette!

A srácok és a hallgatók számára is különleges este volt ez, hisz most láthattuk először a csapat új énekesét, Bálintot. A koncert elején a megilletődött közönség berkeiből azért hallottam pár erőtlen „Oszit akarunk!” felkiáltást, de amint rákezdtek, mindenki olyan kussban volt, mint egy ötéves az esti mese alatt. Srácok, aki ott volt tudja, aki nem, az pedig higyje el: új korszak indult az Insane történetében. Igaz, Oszinak volt egy sajátos stílusa amiért sokan szerették, de Bálint jóval sokoldalúbb énekes, tudja a fene hány hangszínnel. Az eddigi Insane dalok új ízt kaptak, ütősebben szóltak, mint valaha. A slágerek mellett két új számot hallhattunk, köztük a találó című Restartot, aminél tökösebb bizonyíték nem is kell arra, hogy az Insane jövője biztosítva van! Iszonyatos zúzás volt, ezek után alig várom az új lemezt! Csak így tovább srácok!

Aztán pedig jött az est fénypontja, az Ill Niño.. Néhány Nova Rockot megjárt tag beszámolóját hallgatva kissé félve álltam a buli elé, hisz a szomszédban a frontember, Christian annyira elázott, hogy alig tudott énekelni… A direkt erre a célra rendelt méretes fénycucc miatt kissé szűkösebben voltunk, mint általában, a légkondi pedig jó Kultis szokás szerint megint beázott, de se ez, se az éjfél előtti kezdés nem vehette el az addigra a töménytelen sör input miatt kissé elfáradt közönség kedvét az Ill Niñotól! A csapat elég közvetlen volt (mint menet közben kiderült, javarészt az alkohol hatásáa) így a hangulat garantálva volt, aminek bizonyítéka Christian egyik beszólása; „It’s so hot in here… Hot and wet… Like Britney Spears!” Egy emberként mozgott a közönség a God Save Us ütemére, üvöltöttük a This is war sorait, énekeltük a How Can I Live dallamait és hallgattuk az újdonc Alibi Of Tyrants taktusait a záró, atombombával felérő közönségkedvenc, a Liar pedig feltette az i-re a pontot, így a közönség egy felejthetetlen este emlékével és fájó izmokkal térhetett haza, már akinek sikerült.

Végül pedig hatalmas köszönettel tartozom elsőként és főként Érsek Gábornak, aki lehetővé tette az interjút, továbbá Dávidnak, akit ti csak Bambee HCként ismertek és a Red Bull / Bols vodka cégnek a szponzorálását az éjszaka túlélésében. Következő alkalommal veletek ugyanitt! ;)