2012. augusztus 18.
Befejező részéhez érkezett a Hanoi-turnénapló! Ezt a fejezetet már itthoni körülmények között, lefürödve, tisztán, a saját laptopomról írom. Jelentem, sikeresen végig nyomtuk a turné mind a 16 napját, megtettünk 6000 km-t, rengeteg új élménnyel gazdagodtunk és elmondhatatlanul sok tapasztalatot szereztünk, mind a zenélés, mind az élet egyéb területein. Voltak arany pillanatok és mélypontok is, de közös erővel mindig sikerült átlendülnünk a hullámvölgyeken. Egyszerűen hihetetlen, mennyi mindent kaptunk az elmúlt bő két hétben, ezért szinte lehetetlen egy átfogó összegzést írnom. Köszönet Alexnek és Márknak, hogy ez a turné létrejöhetett, és mindazoknak, akik valamilyen módon segítettek minket előrejutásunkban. Az összes szervezőnek aki főzött ránk, altatott vagy csak lejött és megnézett minket. És köszönöm, hogy együtt élhettem át ezt az egészet a világ legjobb srácaival, a saját zenekarommal.
Last-minute állomásként lett ez a buli leszervezve, ezért meglehetősen kiesett az ideális útvonalból. Azonban a nagy kerülő ellenére megérte leutazni. Alex az egész turné során mondogatta, hogy „Rendsburg a titkos tartalék”, és igaza is lett. Nagy kavarodások és anyázások közepette félóra keresgélés után sikerült rábukkannunk a T-stube klubra. A zűrzavart az okozta, hogy az egész utcának egy darab házszáma volt, legalábbis a GPS szerint, de mint utólag kiderült, a szervezősrác alapból rossz címet adott meg. Végül a város főteréről biciklivel vezetettek el minket az amúgy eléggé eldugott helyre. Már javában gyülekeztek az emberek, és a koncertek kezdetéig szépen meg is telt a klub. Kipakolás után páran közülünk körülnéztünk a parkban és sétáltunk egyet a városban, de ez végzetes hibának bizonyult, mert mire visszaértünk, a zenekarnak szánt kajából csupán morzsák maradtak. A maradék kiporciózása után nekem sikerült az egész tányérom tartalmát a földre borítani, de a többieknek is csak a fél fogukra volt elég ez a mennyiség. Irány a város, és egyből betámadtunk az egyetlen nyitva tartó dönerest. Innentől következik az este kellemes része. Elsőként az Inside Job játszott. A Trasington Dc-re emlékeztető, nyugati parti deszkázható thrashes beütésű punk zenéjük és karizmatikus frontemberük elég meggyőzően hatott, de sajnos elkövették azt a hibát, hogy jóval többet játszottak, mint amennyit kellett volna. Másodikként a Ben† Cross nevű hamburgi formáció következett. Az egész turné alatt az ő koncertjüket élveztem a legjobban.
Sörlocsolás + fetrengés + szegecses farmer dzseki + bandánák + egy Negativ Approach feldolgozás = Tökéletesség.
Harmadikként, az este utolsó fellépőjeként következtünk mi. A sorozatos koncertezés következtében a turné vége felé már szinte zsigerből nyomtuk a számokat, és az egész setlist beérett. A közönség is vette a lapot, végig ment a mozgás és serényen twosteppeltek is a srácok. Fogyott a merch, és mi is csereberéltünk pár új holmit a többi zenekarral. Előkerült egy pálinkás üveg és az afterparty keretén belül Oli szülinapját is sikerült tisztességesen megünnepelni. A szállás két helyi lelkes fiatal lakásában volt, akik jó házigazdához méltóan egy rekesz sört előre bekészítettek a házibuli esetére. Kifulladásig tartott a duhajkodás, pirkadatkor hajtottuk fejünk álomra.
httpvh://www.youtube.com/watch?v=yiLOhxwIuP4
Azt hiszem, ez volt a turné mélypontja, legalábbis számomra biztosan. Ott kezdődött az egész, hogy megint rossz címet kaptunk, így először a szállás helyszínére érkeztünk. Hosszas tökölés után jutottunk be az objektumba, majd nagy nehezen sikerült találni egy embert, aki nincs szétnarkózva és angolul is ért, ő kalauzolt el minket a pontos helyre. Itt jött az újabb pofon. A szervező újságolta, hogy az est másik fellépője pár napja visszamondta a bulit betegségre hivatkozva, ebből kifolyólag fogalma sincs, hogy fognak-e jönni emberek a koncertre. Szóval, amikor előre megmondják az embernek, hogy szar lesz a buli, az nem valami jó érzés. Becipeltük a felszereléseket, soundcheck, majd rendelt nekünk bőséges adag kínait. A hely egyébként teljesen rendben volt, ugyanazon légtérben egy bár és egy viszonylag nagy színpad profi hangosítással. Tizenegy fele csaptunk a húrok közzé, kemény 15 ember jelenlétében, akibe beletartozott a csapos, a szervező és a saját kíséretünk. Öröm az ürömben, hogy szerintem még soha a büdös életben nem szólt ilyen jól Hanoi koncert, majdhogynem stúdió minőséget varázsolt a hangosító kolléga.
Berámoltunk mindent, majd irány az alvó hely. Megtudtunk, hogy a ház, ahol délután jártunk, egy foglalt bank, egy squat, amely előtte bankként funkcionált. Egy ötletes átalakítással a lakók az egyik hatalmas páncélszekrényt rendezték be vendégszobának, így a zenekar története során először egy széfben lett elszállásolva. Külön dolgozószoba, egy alagsori kocsma és becsületkasszás/ingyenes turkáló is működött a squatban. A turiban találtunk komplett zongorát, bútorokat, ruhákat és egyéb csecsebecséket, de végül csak egy-két apróságot hoztunk el souvenirnak. Páran lenéztünk a bárba is, ahol még javában zajlott az élet. Sikerült összehaverkodni egy nagydumás szomáliai sráccal és a turné legemlékezetesebb párbeszéde is lezajlott. A teremben külön színpad is volt, ezért szomorúan konstatáltuk, hogy akár itt is lehetett volna a ma esti koncert, hiszen itt biztos több élményben lett volna részünk.
A wetzlari utolsó állomás maximálisan feledtette velünk az előző nap laposságát és segített abban, hogy ne keserű szájízzel térjünk haza. Minden jó, ha a vége jó. A szervezésben a Business as Usual énekese, Chris segített nekünk, akit már egy korábbi egri koncert alkalmával megismertünk. A mi részünkről Márk vette fel vele a kontaktot és egyből tárt karokkal vártak minket. Kiderült, hogy a helyi srácok alapból terveztek aznapra egy vegan barbecue-val és koncertekkel egybekötött délutáni matinét. A rendhagyó eseményre az Irish Inn nevű családias folyóparti kis klubban került sor. Viszonylag hamar érkeztünk meg, de a hely már kinyitott, így volt időnk kiülni a partra és lábunkat a vízbe lógatni, inni egy sört és lezavarni egy csocsó meccset. Lassan megérkezett a többi zenekar is. Amíg bepakoltunk és felállítottuk a cuccokat a színpadra, addig Chris beizzította a grillsütőt és egy laza félóra múlva degeszre zabálva magunkat, teli hassal vártuk a koncertek kezdetét. A közönség nagy része a napszakkal mit sem törődve melegített a koncertekre, kezdésig többeknek is sikerült betű részegre vedelniük magukat a tűző napon.
Négy zenekar közül mi voltunk az utolsók, a B.A.U. pedig harmadikként, közvetlen előttünk játszott. Az egri koncerten nem hagytak bennem maradandó emléket a srácok, de most nagyon élveztem a műsorukat. Látszik, hogy összeszokott, rutinos zenekarról van szó és hihetetlen energiával nyomták le a show-t. A dallamos modern hardcore kedvelőinek érdemes rájuk csekkolni. Ami minket illet nagyjából 20-25 percet nyomtuk a dögmeleg helyiségben, így mindenki részéről félpucér party kerekedett a végére. A terem csurig megtelt kíváncsi emberekkel és vevők is voltak arra amit csinálunk. Az addig ürességtől pangó merch asztalnál is beindul az élet és a turné végére alapból megcsappant készletek java része is gazdára talált. Még maradtunk 1-2 órát élvezni a helyiek vendégszeretetét és mi, a maradék pálinka készletünk felpattintásával viszonoztuk kedvességüket. Egészen estig ment a haverkodás, Chris sztorizott, a pultos lány pedig korlátlan fogyasztással járt a kedvünkben. Végül úgy döntöttünk, hogy ránk váró 1300 kilométeres hazaút miatt nem alszunk ott és a koncert után egyből indulunk haza. A csapat pityókás részlege lehet, hogy ma is ott tanyázna, ha a sofőrök kemény fellépése nem sarkallta volna őket indulásra. Talán ők jártak jobban, hiszen 1000 km-t átaludva Győrnél tértek magukhoz hosszú téli álmukból. Egyhuzamban, három váltott sofőrrel, épségben és egészségben tettük meg az utat.
