Hanoi-turnénapló, 4. rész

Rendsburg

Last-minute állomásként lett ez a buli leszervezve, ezért meglehetősen kiesett az ideális útvonalból. Azonban a nagy kerülő ellenére megérte leutazni. Alex az egész turné során mondogatta, hogy „Rendsburg a titkos tartalék”, és igaza is lett.  Nagy kavarodások és anyázások közepette félóra keresgélés után sikerült rábukkannunk a T-stube klubra. A zűrzavart az okozta, hogy az egész utcának egy darab házszáma volt, legalábbis a GPS szerint, de mint utólag kiderült, a szervezősrác alapból rossz címet adott meg. Végül a város főteréről biciklivel vezetettek el minket az amúgy eléggé eldugott helyre. Már javában gyülekeztek az emberek, és a koncertek kezdetéig szépen meg is telt a klub. Kipakolás után páran közülünk körülnéztünk a parkban és sétáltunk egyet a városban, de ez végzetes hibának bizonyult, mert mire visszaértünk, a zenekarnak szánt kajából csupán morzsák maradtak. A maradék kiporciózása után nekem sikerült az egész tányérom tartalmát a földre borítani, de a többieknek is csak a fél fogukra volt elég ez a mennyiség. Irány a város, és egyből betámadtunk az egyetlen nyitva tartó dönerest. Innentől következik az este kellemes része. Elsőként az Inside Job játszott. A Trasington Dc-re emlékeztető, nyugati parti deszkázható thrashes beütésű punk zenéjük és karizmatikus frontemberük elég meggyőzően hatott, de sajnos elkövették azt a hibát, hogy jóval többet játszottak, mint amennyit kellett volna. Másodikként a Ben† Cross nevű hamburgi formáció következett. Az egész turné alatt az ő koncertjüket élveztem a legjobban.

Sörlocsolás + fetrengés + szegecses farmer dzseki + bandánák + egy Negativ Approach feldolgozás = Tökéletesség.

Harmadikként, az este utolsó fellépőjeként következtünk mi. A sorozatos koncertezés következtében a turné vége felé már szinte zsigerből nyomtuk a számokat, és az egész setlist beérett. A közönség is vette a lapot, végig ment a mozgás és serényen twosteppeltek is a srácok. Fogyott a merch, és mi is csereberéltünk pár új holmit a többi zenekarral. Előkerült egy pálinkás üveg és az afterparty keretén belül Oli szülinapját is sikerült tisztességesen megünnepelni. A szállás két helyi lelkes fiatal lakásában volt, akik jó házigazdához méltóan egy rekesz sört előre bekészítettek a házibuli esetére. Kifulladásig tartott a duhajkodás, pirkadatkor hajtottuk fejünk álomra.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=yiLOhxwIuP4

Emmen

Azt hiszem, ez volt a turné mélypontja, legalábbis számomra biztosan.  Ott kezdődött az egész, hogy megint rossz címet kaptunk, így először a szállás helyszínére érkeztünk. Hosszas tökölés után jutottunk be az objektumba, majd nagy nehezen sikerült találni egy embert, aki nincs szétnarkózva és angolul is ért, ő kalauzolt el minket a pontos helyre. Itt jött az újabb pofon. A szervező újságolta, hogy az est másik fellépője pár napja visszamondta a bulit betegségre hivatkozva, ebből kifolyólag fogalma sincs, hogy fognak-e jönni emberek a koncertre. Szóval, amikor előre megmondják az embernek, hogy szar lesz a buli, az nem valami jó érzés. Becipeltük a felszereléseket, soundcheck, majd rendelt nekünk bőséges adag kínait. A hely egyébként teljesen rendben volt, ugyanazon légtérben egy bár és egy viszonylag nagy színpad profi hangosítással. Tizenegy fele csaptunk a húrok közzé, kemény 15 ember jelenlétében, akibe beletartozott a csapos, a szervező és a saját kíséretünk. Öröm az ürömben, hogy szerintem még soha a büdös életben nem szólt ilyen jól Hanoi koncert, majdhogynem stúdió minőséget varázsolt a hangosító kolléga.

Berámoltunk mindent, majd irány az alvó hely. Megtudtunk, hogy a ház, ahol délután jártunk, egy foglalt bank, egy squat, amely előtte bankként funkcionált. Egy ötletes átalakítással a lakók az egyik hatalmas páncélszekrényt rendezték be vendégszobának, így a zenekar története során először egy széfben lett elszállásolva. Külön dolgozószoba, egy alagsori kocsma és becsületkasszás/ingyenes turkáló is működött a squatban. A turiban találtunk komplett zongorát, bútorokat, ruhákat és egyéb csecsebecséket, de végül csak egy-két apróságot hoztunk el souvenirnak. Páran lenéztünk a bárba is, ahol még javában zajlott az élet. Sikerült összehaverkodni egy nagydumás szomáliai sráccal és a turné legemlékezetesebb párbeszéde is lezajlott. A teremben külön színpad is volt, ezért szomorúan konstatáltuk, hogy akár itt is lehetett volna a ma esti koncert, hiszen itt biztos több élményben lett volna részünk.

Wetzlar

A wetzlari utolsó állomás maximálisan feledtette velünk az előző nap laposságát és segített abban, hogy ne keserű szájízzel térjünk haza. Minden jó, ha a vége jó. A szervezésben a Business as Usual énekese, Chris segített nekünk, akit már egy korábbi egri koncert alkalmával megismertünk. A mi részünkről Márk vette fel vele a kontaktot és egyből tárt karokkal vártak minket. Kiderült, hogy a helyi srácok alapból terveztek aznapra egy vegan barbecue-val és koncertekkel egybekötött délutáni matinét. A rendhagyó eseményre az Irish Inn nevű családias folyóparti kis klubban került sor. Viszonylag hamar érkeztünk meg, de a hely már kinyitott, így volt időnk kiülni a partra és lábunkat a vízbe lógatni, inni egy sört és lezavarni egy csocsó meccset. Lassan megérkezett a többi zenekar is. Amíg bepakoltunk és felállítottuk a cuccokat a színpadra, addig Chris beizzította a grillsütőt és egy laza félóra múlva degeszre zabálva magunkat, teli hassal vártuk a koncertek kezdetét. A közönség nagy része a napszakkal mit sem törődve melegített a koncertekre, kezdésig többeknek is sikerült betű részegre vedelniük magukat a tűző napon.

Négy zenekar közül mi voltunk az utolsók, a B.A.U. pedig harmadikként, közvetlen előttünk játszott. Az egri koncerten nem hagytak bennem maradandó emléket a srácok, de most nagyon élveztem a műsorukat. Látszik, hogy összeszokott, rutinos zenekarról van szó és hihetetlen energiával nyomták le a show-t. A dallamos modern hardcore kedvelőinek érdemes rájuk csekkolni. Ami minket illet nagyjából 20-25 percet nyomtuk a dögmeleg helyiségben, így mindenki részéről félpucér party kerekedett a végére. A terem csurig megtelt kíváncsi emberekkel és vevők is voltak arra amit csinálunk. Az addig ürességtől pangó merch asztalnál is beindul az élet és a turné végére alapból megcsappant készletek java része is gazdára talált. Még maradtunk 1-2 órát élvezni a helyiek vendégszeretetét és mi, a maradék pálinka készletünk felpattintásával viszonoztuk kedvességüket. Egészen estig ment a haverkodás, Chris sztorizott, a pultos lány pedig korlátlan fogyasztással járt a kedvünkben. Végül úgy döntöttünk, hogy ránk váró 1300 kilométeres hazaút miatt nem alszunk ott és a koncert után egyből indulunk haza. A csapat pityókás részlege lehet, hogy ma is ott tanyázna, ha a sofőrök kemény fellépése nem sarkallta volna őket indulásra. Talán ők jártak jobban, hiszen 1000 km-t átaludva Győrnél tértek magukhoz hosszú téli álmukból. Egyhuzamban, három váltott sofőrrel, épségben és egészségben tettük meg az utat.