God Is An Astronaut @ Dürer Kert

Szűk egy évvel ezelőtt hazánkban először lépett színpadra az ír God Is An Astronaut legénysége. Nagy fájdalmamra azonban nem lehettem jelen az eseményen, de mivel a szintén Dürer Kertben adott fellépés már másnap reggel instant módon kultikus státuszba lépett és minden jelenlevő szerencsés csak szuperlatívuszokban beszélt, ezért a Skalar Music Hungary bejelentése után nem is volt kétség, hogy jelenlétem megkerülhetetlen és kihagyhatatlan. A másnap érkező nemzeti ünnep (és egyben munkaszüneti nap) pedig különös módon kapóra jött minden látogatónak, hiszen, így az iskola és/vagy munka miatt sem kellett izgulni és teljes odafigyeléssel adhattuk át magunkat az estének, hogy csatlakozzunk a God Is An Astronaut érzelmi hullámvasútjához!

Sajnos az este számomra is ismeretlen okból, amúgy rendhagyó módon, de egy elég vaskos késéssel indult. A kapunyitás is egy bő órát késett, aminek köszönhetően az emberek a folyosókon unatkozva, kissé álmatag fejjel, de türelmesen igyekezték kivárni a beengedés áhított pillanatát. A kezdés azonban még odébb volt, így a merchpult kissé szegényes kínálata előtt tornyosulva próbálták felmérni a GIAA portékáit, amelyeket a zenekar ír otthonának szomszédjában lakó bácsi a kényelmesebbnél két fokozattal lassabban pakolászott dobozokból dobozokba és néha ki az asztalra is. És jelentem: a bakelitek sokak legnagyobb szomorúságára a turné eddigi szakaszán már egytől egyig elfogytak.

ROSA PARKS

A Rosa Parks fél kilenc magasságában jelent meg a színpadon, ami előtt már egy elég masszív kis tömeg hömpölygött, persze többen már – amúgy megjegyzem okosan, de erre még visszatérek – a főattrakció alatti biztosan ideális helyezkedés miatt tették mindezt. A győri csapatot furcsa mód korábban nem volt szerencsém még elcsípni, de a dalaikat ismerve egy percre sem merült fel bennem, hogy esetlegesen negatívan csalatkoznék a produkciójukban. Az eddig két kiadványt (egy split a szerb Ana Never legénységével és egy ötszámos nagylemez) maga mögött tudó kvartett hazánk egyik legfigyelemreméltóbb poszt-rock formációja, így előzenekari pozíciójuk több, mint megérdemelt volt már. A színpad mérete és az egybegyűltek létszáma érezhetően a koncertek terén amúgy bőven tapasztalt srácokat is a lámpaláz állapotába kergette, de a helyzettel ügyesen megbirkózva egy igen erőteljes, a Black Is The Color Of Bondage, Blue Is The Past dalaira építkező, de pár új tételt is felvonultató szettet prezentáltak a budapesti post-rock kedvelőknek. A közönség vette a lapot és mindenki elégedetten, kézösszecsapások sokaságával honorálta a produkciót, így a srácok fokozatosan felengedve egyre inkább jöttek bele a zenélésbe és ezzel együtt a mozgásterük is megnövekedett, ami az összhatást tekintve is sokat javított az összképen. A néha előkerülő szolid énektémák közül pedig jómagam mindenképp örömmel hallanék vissza jóval többet a srácok következő anyagán. Hajrá Rosa Parks!

GOD IS AN ASTRONAUT

Végül csak eljött a pillanat, ami miatt oly sokan (gyakorlatilag mindenki) érkeztek – nem mellesleg az utóbbi Skalar által szervezett rendezvények közül egyértelműen első helyen végzett a létszám tekintetében a koncert, a Dürer Kert nagyterme hosszú ideje nem volt annyira tele, mint most szerda este. Sajnálatos, hogy a “sold out” tábla kiakasztáshoz alig kellett volna még pár vendég, de azt hiszem, ezt a tényt így is óriási sikernek könyvelhetik el mind a szervezők, mind azok, akik egy kicsit is szívükön viselik a hazai underground sorsát. Habár ténykérdés volt, hogy a múltkori ittlétük után még nagyobb lesz az érdeklődés, hiszen szájról-szája terjedt a tény, hogy az ír urak zenéje élőben földöntúli csak igazán. A várakozást jócskán fokozta, hogy az átszerelés alatt egyszer csak egy, a vizuál céljára  szolgáló háttérvászon jelent meg a színpadon, ami sajnos utólag nem igazán volt Dürer-kompatibilisnek mondható a színpad arányai miatt és ezáltal nem is tudta betölteni a ráhárított feladatot. Ez azért is volt sajnálatos, mert ha valaki látott már a zenével jól összekapcsolt és változatos vetítést, az tudja, hogy mennyit képes az a produkcióhoz hozzátenni (pl. Porcupine Tree). A tizenöt dalos szett a tavalyi összeállítást tekintve nem sokban módosult, éppen, hogy csak a klasszikus GIAA-dalok melletti darabokat variálták meg a Kinsella-testvérek, ezzel pont megteremtve az újdonság varázsát. A középpontba ezúttal a 2005-ös és talán a zenekar eddigi legnépszerűbb kiadványa, az All Is Violent, All Is Bright tételei kerültek: felcsendült róla a Fragile, a Forever Lost, a Remembrance Day és a számomra katarzist jelentő Suicide By Star is. Zárásként pedig a címadó (All Is Violent, All Is Bright) és a Fire Flies and Empty Skies kettőse helyezte fel a koronát az előadásra. Persze a zenekar újabb dalait se nélkülözte, hiszen olyanok is előkerültek, mint a Route 666, Echoes, Age of the Fifth Sun, Shadows, Worlds In Collision, Zodiac, From Dust to the Beyond vagy a Snowfall. A dalsorrendet szemlélve pedig azok, akik nem lehettek jelen, joggal sejthetitek, hogy valami olyanról maradtak le, amit megint az év bulijaként tartanak majd sokan számon. És habár van benne igazság, hogy az idei dömpingből is toronymagasan kiemelkedik az ’Astronaut, de, hogy mindenkinél magasabban, azt kötve hiszem. Sajnos, ahogy az a videókból is jól látszik, nem kerülhettem elég közel a színpadhoz a tömeg miatt, ami egy ilyen jellegű koncertnél szerintem kulcsfontosságú, ugyanis a zene által közvetített érzelmek vannak a középpontban (ezek észleléséhez pedig a közelség meglehetősen fontos) és emiatt sajnos csak párszor tört rám az, amit csak úgy tudok jellemezni, hogy a „lelkem egy kissé kiszakad a testem határai közül”. Hasonszőrű koncertek közül, tetszik vagy sem, eddig nálam az And So I Watch You From Afarré az a bizonyos aranyérem, de a tegnap este ékes bizonyítéka volt annak, hogy a God Is An Astronautot egyszer mindenkinek látnia kell, mégha szerintem élőben érzelmileg koránt sem voltak annyira sokoldalúak, mint az imént említett honfitársaik. Azonban így is, úgy is az év eddigi legfontosabb és „legboldogabb” bulijai között tarthatja és tartsa is számon minden jelenlevő a nemzeti ünnepünk vigíliáján megrendezett összejövetelt.

Figyelem, poszt-rock rajongók! Legközelebb április 16-án az Instantban találkozunk, ahol a műfaj kevésbé ismert, de annál nagyszerűbb sztárjait, az If These Trees Could Talkot egy ingyenes koncert keretein belül tekinthetjük majd meg. Nem elfelejteni! A lehetőségért pedig köszönet a Godspeed Shows és a Skalar Music Hungary (Phoenix Music Hungary) munkatársainak!