“Évzáró érzelemkavalkád” – Converge a Dürerben

Teljesen egyértelmű módon az esztendő valamire való utolsó bulijaként érkezett meg Budapestre az évvége előtt két héttel a Converge és barátai turnécsomag. Jacob Bannonék több mint két éve jártak utoljára nálunk, ami meglehetősen hosszú időnek bizonyult, hiszen azóta megjelent az új nagylemezük, arról nem is beszélve, hogy korábban gyakrabban látogattak el hazánkba. A várakozás így sokak számára már-már idegőrlő volt, de a kiéhezett magyar közönség végül csak hozzájutott az áhított koncert élményhez, amely bő egy órán keresztül igyekezett meggyőzni mindenkit, hogy a Converge továbbra is lélegzik és virágzik. Az alaphangulat pedig a vegyes, de több mint izgalmas előzenekar választás miatt a The Secret, az A Storm Of Light és a lassan hazajáró Touché Amorénak köszönhetően több mint felfokozott volt. Advent harmadik vasárnapja Converge módra:

THE SECRET

A koncert az előzetesen kiírt menetrendet percre pontosan tartotta, így az olasz hipszter kedvenc sötét hardcore hangulatban fogant koszos black metalja már negyed nyolckor mindent túlharsogva üvöltött a színpadról a nézők irányába. A zavaróan hangos koncert élményt tovább tompította a közönség észrevehető hiánya, akik vagy nagyon hátul álltak vagy be sem jöttek, mert érkezésem pillanatában egy pillanatra még azon is elgondolkoztam, hogy jó helyre érkeztem-e elvégre az aula teljesen üres volt. Szerencsénkre azonban a The Secret koncert végére helyre állt az egyensúly és szépen feltöltődött a színpad előtti terület is, azonban zeneileg pár szarukeretes szemüveggel ellátott egyénen túl az ásítozó arcok egyértelműen jelezték is, hogy az olasz kvartett élőben azért nem éri el az amúgy is túllihegett Solve et Coagula lemezt vagy akár az Agnus Deit. Az utolsó előtti tételt leszámítva számomra szinte teljesen elveszett a zenekar ereje élőben, pedig bíztam benne, hogy a hipster swag merch-ön túl a zene tekintetében is kiemelkedő lesz az élmény. Talán majd legközelebb!

A STORM OF LIGHT

Utólag talán az A Storm Of Light rövid műsora jelentette a tegnap este legmaradandóbb fellépést, mert bár nem ők voltak a főszereplők részemről az érdeklődés egyformán kiterjedt rájuk is. Nem is csalódtam, sőt. A lemezen gyakran érdektelenségbe fulladó kvartett élőben egy ideálisan összeválogatott dalsorrenddel és egy ideális hosszúságú szettel Josh Graham bebizonyította, hogy a Neurosisnál eltöltött évek zeneileg is átütőek voltak, ahogy a Battle of Mice vagy a Red Sparowes kapcsán ez ugye azért már kiütközött. A mindhárom megjelent anyagról szemező koncert gördülékenyen, doom és post-metal elemeket feszes és illeszkedő egymás utániban pakoló zenekar kedvét kissé elvette a befele állítólag sosem megfelelő mértékben megszólaló kontroll, de az élmény tekintetében így is egyedülálló és megfelelő hosszúságú volt a szett – pedig egészen nyilvánvaló módon ennél sokkal jobbak is tudnának lenni.

TOUCHÉ AMORÉ

Érezhetően a Touché Amoré jelenléte nagyot dobott a létszámon és ez a színpad elé gyülemlő tömeg után egyértelműen látszott is. Jeremy-ék immáron negyedik alkalommal tértek vissza hazánkba, így már egy magabiztos és elhivatott rajongói kör várta őket idehaza, akik a kissé hosszú koncert alatt végig hozták is az elvártat. No persze a frontemberen kívül a többieket ez látszólag annyira nem dobta fel, példádul a dobos a végső katarzisnak számító Honest Sleep végét egyértelműen inkább már a backstage-ben töltötte volna, de szerencsére az ő problémáit mindenki leszarta és a koncert okozta örömmámornak átadva ugrálta és üvöltötte végig a bulit mindenki. A koncert teljesen nyilvánvalóan meg se közelítette a hazai Szabad az Á-s debüt koncert szintjét, de a hangulat így is kellőképp magával ragadó volt pláne az olyan dalok esetében, mint a Nine, az And Now It’s Happening In Mine, a History Reshits Itself, a Suckerfish, a Pathfinder, az Art Official vagy épp a Method Act. Továbbá felcsendült a koncertekről más ismerős friss tétel is a Gravity, Metaphorically, mely a Pianos Become The Teeth oldalán érkező split lemezen lesz majd hallható. Esések tekintetében voltak csúnyák és a sing-along részek is hagytak némi kívánni valót maguk után, de a közönség így is remekelt, amiért Jeremy több mint hálás volt. Továbbra is ők csinálják ezt az egyik legmagasabb színvonalon.

CONVERGE

Az idő hamar elrepült és este tízkor már a Converge fellépéshez gyűlt össze mindenki a Dürer Kertből, hogy kiderüljön miként is muzsikálnak a huszonkét éve talponálló legendák. Megmondom őszintén, hogy ha a sors nem babrált volna ki velem és az elmúlt alkalmak bármelyikén is láttam volt őket élőben valószínűleg sokkal enyhébb izgalomfaktorral vártam volna a kezdést, de mivel 2007 óta a rossz sors mindig közbeszólt (értsd: máig megvan az érvényes jegyem a Kultiplexbe beváltatlanul) ezért igazából már tűkőn ültem. A frissen megjelent All We Love We Leave Behind bemutató turnéjának számító koncerten értelemszerűen a koncert gerince ezekre a dalokra épült fel, de így is kaptunk bőven a klasszikus tételekből. A teljesség jegyében a No Heroes noha hiányzott a lelkemnek, de a Jane Doe epikus zöngéi és a You Fail Me nyitása koncertzárás gyanánt több mint ideális volt. Igen, a koncert meglehetősen jól sült el, mivel izgalmas és profi volt (az hogy saját magunk számára hangoltak be óriási pluszpont!), azonban részemről hiányoltam azt a perzselő tűzet Bannonék szeméből, amit mindig elképzeltem. Annak idején egy-egy buli alkalmával biztosra veszem, hogy sokkal több erővel és lendülettel álltak ki és felszántották a színpadot. A két hónapos folyamatos turnézás tehát bőven kiütközött a hozzáállásukban, de ennek ellenére igyekezték a maximumot hozni, amit a közönség kemény magja legjobb tudása szerint meg is hálált, míg a többiek csak bambán próbálták feldolgozni az élőben talán még nehezebben érthető (de a teljes megértéshez feltétlen szükséges) koncertélményt. Jacob hangja érzelmi szempontból továbbra is különleges, de egy másik projektben lehetetlen lenne számomra elképzelni ezt a haldokló rozmárkaffogást, itt viszont kiválóan passzolt (főleg Nate és Kurt erős orgánuma mellett). A végtelenül pontos szett bár egész biztosan nem tudta hozni a hajdanán megszokott színvonalat, de így is egy roppant meghökkentő és értékes produkciót láthatunk, amiből szívesen megnéznék még egyet a közel jövőben. A lehetőségért köszönet jár a Phoenix Music Hungary csapatának!