2008. június 20.
Az A38 Hajót ismerve a jó hangzás biztos tudatában mentem le a Dying Fetus koncertjére, mely így a fesztiválszezon kezdete előtt kellő bemelegítésül szolgált a brutális fémre éhes fanatikusoknak. Nem is távoztam a koncertről elégedetlenül, mivel midegyik banda alaposan odatette magát, a Dying pedig régi kedvencem, s ők mindig képesek erős koncertet adni.
Az estet eredetileg az ismert underground személyiségeket soraiban rejtő Kill With Hate nyitotta volna, ám fellépésük az Archaic Testamenttel közös koncertjei (ergo Ákos hiánya) miatt meghiúsult, pedig kíváncsi lettem volna rájuk. Sebaj, majd legközelebb! A kezdés feladata így a nemrég új albummal jelentkezett Nadirra hárult.
A Those Who Bought The Raint a Step On Ittel közös split mintájára ingyenesen beszerezhette a merch-pultnál bárki, a koncerten pedig elég sok új dal el is hangzott a remekül sikerül műről (melynek kritikája hamarosan érkezik). Az intróként felcsendülő 16306 kellő alaphangulatot teremtett, a zenészek pedig dinamikusan és erőteljesen tálalták a Those Who Bought the Rain, a Culture Crisis, a The Test of Time, vagy a Subhuman Subdued mellett a régebbi dalokat (We The Scum Of The Earth, Marketing Strategy Free Zone pl.) is, ám ez nem meglepő, lévén az egyik legjobb és legszimpatikusabb magyar bandát tisztelhetjük képükben. Utánuk a Tesstimony vette birtokába a deszkákat egy pokoli death / black szeánsz erejéig. A csapat dobosa, Endre január óta egy dániai zeneiskolában tanul, új embert viszont nem szerettek volna a helyére ültetni, így a koncertezés mérséklése mellett döntöttek. A beugró ütőssel színpadra lépő horda erőteljes hangzása mellett a dinamikus játékra sem lehetett panasz, a Guttedből (többek közt) érkezett Drótos Gábor pedig amellett, hogy élvezet volt hallani játékát, még a vokálokban is besegített Tóth Balázsnak, így minden tényező adott volt egy jó koncerthez. Mindkét banda kitett magáért, azonban a Dying Fetus verhetetlennek bizonyult.
Az amerikai csapat az egyik legpatinásabb névnek számít a death metal hívők körében, ők azok, akiket bárhol, bármikor szívesen nézek meg, mivel mindig képesek minőségi brutalitást nyújtani. Elszántságuk, kitartásuk és profizmusuk is példaértékű: a turné előtt nem sokkal kilépett a bandából Mike Kimball gitáros, s még nem találtak megfelelő utódot a helyére, ám megtorpanásnak semmi nyoma, trióban is olyan koncertet adtak, amit igen nehéz lenne bármely ponton is kifogásolni. John Gallagher apró változtatásokkal, de minden témát hozott egymagában, ami azért nagy szó, mert ez a banda híres komplex gitárjátékáról, riffjeiről. A hihetetlen energia és brutalitás konstans kísérő jelzők fellépéseiken, ám az utóbbi időben a programot is előszeretettel variálják. A kötelezők – Schematics, Raped On The Altar, Pissing In The Mainstream, Kill Your Mother Rape Your Dog, Praise The Lord (Opium Of The Masses), valamint az új lemezről: Homicidal Retribution, Unadulterated Hatred, Insidious Repression – mellett a változatosságot alátámasztandó, olyan régi / élőben nem játszott dalokat szedtek most elő nagy örömünkre, mint a Destroy-ról az In Times Of War, elődjéről a We Are Your Enemy, illetve a debütről a Blunt Force Trauma. Ehhez járult még érdekességképp a Baphomet ’92-es Dead Shall Inherit lemezéről a Streaks Of Blood feldolgozás (ami egyébként a Grotesque Impalement kislemezen is fent van, melynek címadója szintén elhangzott az est folyamán). Trey Williams dobost sem győzöm eleget dicsérni; a legutóbbi lemezt feljátszó elődjénél sokkal dinamikusabb, lüktetőbb és pontosabb játéka mindig bombabiztos alapot szolgáltat John és Sean Beasley őrléséhez, kb. 50 perces programjuk így egyetlen tömény erődemonstrációként írható le. Úgy tűnik, a Dying Fetust tényleg nem állíthatja meg semmi.
