DevilDriver, Watch My Dying @ Dürer Kert

WATCH MY DYING

Az előre meghirdetett nyolc órai startot 20 perccel megcsúsztatták a szervezők, nyilván nem véletlenül, hiszen kezdetben kissé döcögősen akart dagadni a létszám, de a WMD kezdésére kellemesen összegyűltek az érdeklődők a keverőpult előtt és a körülbelül 50 perces koncertet teljes egészében aktív, ütemes bólogatással, helyenként lelkes szövegkántálással honorált. A hangzás körülbelül a második-harmadik dal körül be is állt megfelelőre, ami egész pontosan annyit jelentett, hogy konkrétan végig a hideg rázott az irgalmatlan erős megszólalástól. Valószínűleg az is szerepet játszott a lelkesedésemben, hogy megmagyarázhatatlan okból kifolyólag (ha emlékezetem nem csal) első alkalommal volt szerencsém a zenekarhoz úgy, hogy két gitárossal pengettek, ami azért egy ilyen jellegű muzsikában elengedhetetlen hatáskeltő tényező. Ugyan nem vagyok expert WMD számcímekben, de a következő dalok egész biztosan eldördültek az este folyamán: Az utolsó hívás, Fényérzékeny, NVDK, Klausztrofónia, Sztereotip, Holtsúly, Idomtalan, Száraz felhők, Gyúlékony csíra, Carbon. Tehát lényegében az összes kötelező himnusz eljátszásra került. Ugyan voltak kisebb-nagyobb bakik a koncert folyamán, illetve a számok összekötése helyenként továbbra is esetlennek hat, engem abszolút meggyőztek a srácok, és már ekkor tudtam jól, hogy nagyon jó döntés volt ellátogatni erre a bulira.

DEVILDRIVER

Ezt követően lépett a deszkákra Dez Fafara és csapata, a kaliforniai DevilDriver, akik az intrót követően az End of The Line, Horn of Betrayal, The Fury of our Maker’s Hand kombóval nyitották meg az előadást. Legnagyobb meglepetésemre egész szépen sikerült feltölteni a rendelkezésre álló helyet a keverőpultig, és a közelmúltban tapasztalt megatukósztrítfájterek is messzire elkerülték a Dürer Kertet ezen az estén, így aztán mindenféle negatív behatás nélkül sikerült végigszórakozni ezt a koncertet is. Harmadik alkalommal volt szerencsém a zenekarhoz élőben, és a lemezeik ugyan nem túl sűrű vendégek a lejátszómban, a koncertjeik továbbra is teljes mértékben le tudnak kötni. Volt itt Dead To Rights, Pure Sincerity, Pray for Villains, Clouds Over California, I Could Care Less, Head On To Heartache (Let Them Rot), Hold Back The Day, Not All Who Wander Are Lost, zárásként pedig a Meet The Wretched. Persze bele lehetne kötni a setlistbe, hiszen nem is értem, hogy egy headliner szerepkörben, hogyan lehet kihagyni a Nothing’s Wrong?-ot például, de mivel nem vagyok prémium rajongó, így én teljesen elégedetten csettintettem az utolsó hangok elhalkulását követően. Egyébként roppant vicces volt, amikor Dez megkérdezte a Clouds over California előtt, hogy ki volt már Kaliforniában, amire hatalmas hörgés volt a válasz és több kéz is a levegőbe csapódott, amit Dez jó humorérzékkel maga is egy kedves mosollyal nyugtázott, miután a visszakérdezésre már semminemű választ nem kapott. Szóval összességében a DD továbbra is remekül működik élőben, amihez óriási pluszt ad Aaron „Bubble” Patrick basszusgitáros mind színpadi jelenléttel, mind pedig játékban. Ő ugye anno a Bury Your Dead soraiban pengetett, de ezt a koncertet látva örömmel tölt el, hogy nem kallódott el az arc. De John Boecklin dobos is egyértelmű húzóereje a bandának. A közel egy órás koncert végén azért még egy ráadást igazán elnyomhattak volna, főleg, hogy a jelenlevők fáradhatatlanul kántáltak folytatást követelve, de csak nem jöttek vissza a srácok. Mindent összevetve igencsak pozitív csalódás volt, hogy ezen a csütörtöki estén ennyien kíváncsiak voltak erre a koncertre, hiszen itt nem egy mega turnépakkról volt szó, hanem aki eljött, az biza a DevilDriver miatt fizetett be, és ez így első ránézésre simán felvette a versenyt létszámban az utóbbi idők csomagjaival.

Remek kis este volt ez, amiért megint csak óriási köszönet a Skalar Music Hungary csapatának!