2015. április 27.
Alig kilenc hónappal a tavalyi RockPart fesztivál után újra hazánkba látogatott a Behemoth. A méltán híres lengyel death/black banda Budapesten utoljára 2012-ben volt látható, amikor is egy kissé visszahúzódóbb, erőtlenebb Nergal-lal találkozhattunk, valószínűleg a betegségével vívott harc következményeképp. Ezúttal azonban minden adott volt egy jó klubbulihoz: a szervezők remek előzenekarokat kerítettek a turnéra, és a Behemoth fellépését is bizakodva várhattuk a turné előző állomásainak tükrében. A kérdés már csak annyi, sikerült-e a zenekaroknak teljesíteni az elvárásokat?
Külön öröm volt az eseménnyel kapcsolatban, hogy a koncertek előtt szerveztek egy közönségtalálkozót Nergal-lal, aki a most megjelent, angol nyelvű „önéletrajzi” könyvét mutatta be. Szűk (30-40 fő), családias hangulatban telt el az a bő egy óra, ahol bátran lehetett kérdezni az igen barátságos, és jókedvű frontembertől. A központi téma természetesen a könyve volt, de emellett előkerültek más dolgok is, mint az eddigi turné tapasztalatok, amik általa elmondottak alapján igen pozitívak voltak. Többek között olyan helyre is eljutott a zenekar, ahol eddig még sosem jártak. Előkerült természetesen leukémiával való küzdelme is, ami saját bevallása szerint nagyon nehéz volt, és rengetegszer gondolt arra, hogy feladja, de a végén mindig kapott valahonnan energiát, ami miatt végig tudta csinálni. Volt szó még jövőbeli terveiről, ami magában foglalja a zenei karrierjét, és a civil életét is.
Sajnos mire a koncert helyszínére érkeztem a találkozóról, két zenekar már le is nyomta a rövid koncertjét (Teethgrinder, Tombs), úgyhogy őket sajnos nem sikerült elcsípni. A harmadik bandát, a new york-i Black Anvilt viszont igen. Ők a black és a heavy metal párosítását tűzték a zászlajukra, ami egész jól sikerült is. A hangosítást jól eltalálták, ami az egész rendezvényre jellemző volt. Egy erőteljes, rutinos zenekart láthattunk a színpadon, akik hozták a kötelezőt. Jól kitöltötték a rendelkezésükre álló szűk háromnegyed órát, nem voltak lassú leállós részek, erőteljes lendület, átütő erő jellemezte a produkciót. A vokálok jól kiegészítették a basszeros/énekes hangját, a gitárosok meg egymást.
Az egyre növekedő közönségből lehetett sejteni, hogy a második részhez érkeztünk a fellépőket tekintve. A negyedik zenekar a lengyel Thaw volt. A black metal gyökerekkel rendelkező banda füstbe burkolózott fekete csuklyás koreográfiával vetette észre magát. Elég jól, és sokszor alkalmaztak noise effekteket, ami egy sajátos légkört adott a produkciónak. A kísérletezés addig „fajult”, hogy a gitáros még hegedűvonóval is elkezdett játszani. A két ének jól passzolt egymáshoz, a black metálos károgás, és a basszeros által produkált visszhang effekttel ellátott kiáltások. A produkció első fele tömény, kaotikus hangulatúra sikerült, a végére viszont sajnos hosszabb átvezetőkkel megtörték a lendületet. Lelassult, vontatottá vált a koncert, amit a kezdeti produkciót látva kissé lehangoló volt.
Ami ez után következett, az az este kellemes meglepetése volt. Nergal már a könyvbemutatón említette, hogy van ez a svájci zenekar, akikre érdemes odafigyelni, és amit a Bölzer művelt bő háromnegyed órában, az tényleg figyelemre méltó volt, pláne annak a tükrében, hogy az egészet ketten csinálták. Dobos, és gitáros/énekes olyan nyers energiákat mozgósított, amit gyakran 4-5 tagú zenekarok sem tudnak kivitelezni. Az énekesről kinézetre, és néha orgánumban is Troy jutott eszembe a Mastodon zenekarból, ami csak emelte a hangulatot. A duó szintén black és death elemeket párosított, olyan meggyőzően és lendületesen, ami méltán tette őket a turné második legjobb zenekarává. Koncert után gazdagodtunk is pár bakelit lemezzel.
Az este zárásaként pedig következett a várva várt Behemoth. A színpadi produkció a már megszokott okkult légkörben történt; fáklyák, emelvények, füstfelhők, tömjénezés, jelmezek kíséretében. A koncertet az új album első számával, a Blow Your Trumpets Gabriel-lel kezdték, ami kellőképpen megalapozta a sötét hangulatot. Jól szóltak a dalok, a légkör adott volt, a közönség pedig vevő volt az utazásra. Egy erőteljesebb Nergal állt előttünk, mint a közelmúltban, amit örömmel konstatáltunk. A frontember produkciója kiemelkedő volt, azonban a többi zenész mellett sem lehet elmenni szó nélkül, a kissé Nergal-centrikussá vált zenekar többi tagja is hozzá tette a maga részét a kiváló produkcióhoz. A már megszokott vokálok élőben még erősebbnek hatottak (főleg Thomas „Orion” Wróblewski basszusgitárosnak köszönhetően), néhol már Nergalnál is karakteresebbnek. Elég sokszor támasztották meg a produkciót, amihez a zseniális dobos ”Inferno” alias Zbigniew Proniski adott tökéletes alapot. A koncert gerincét a tavaly megjelent, általunk is méltatott The Satanist lemez adta, amelyről olyan kiemelkedő szerzemények hangzottak még el az este folyamán, mint például az Ora Pro Nobis Lucifer, vagy az O Father O Satan O Sun. De előkerült többek között a The Apostasy albumról az At the Left Hand ov God, az Evangelion lemezről az Ov Fire and the Void, a régebbi Satanica albumról a Chant of Eschaton 2000, vagy éppen a Slave Shall Serve EP címadó dala is. Több mint egy órán át élvezhettük a zenekar lüktetését, erejét, és profizmusát. Nergalék szerint ez volt az eddigi legjobb magyarországi koncertjük, szerintetek?
Ezúton szeretném megköszönni a Hammer Concerts-nek és a Club 202-nek a buli leszervezését, illetve a helyszínen dolgozó biztonsági őröknek a gyors és határozott fellépést, amivel meggátolták pár ittas, agresszív személy őrjöngését. A képekért köszönet Mándity Flóriánnak.
