Csendet Kérünk, Taste My Pain, Mélypont, The Morning Star

Újból élményekkel és emlékekkel lettek gazdagabbak a Nagykanizsa és környéke, fém barát társasága a legútobbi KA-rock rendezvény által. Melyre nem kísért el killerrabbit kollégám, ám ettől még a beszámolóban mégis csak szóba fog kerülni. Nem is nagyon húznám az időt, lássuk mi is történt…

A bulit, a behirdetett grindcore csapat helyett egy helyi punk banda indította, a Csendet Kérünk, mely 2006 elején alakult és nekik köszönhetően rengeteg fiatal jött el a bulira, elsősorban a 15-17 éves új generációs arcok. Még mielőtt a három srác muzsikájába és élő teljesítményére térnék ki, egy minimálisan érinteném ezt a szubkultúrát. A punk zene tökéletes példázata a lázadásból lett divatnak, mely ilyen formában már nem mondható valós értékű devianciának, inkább egy a trend nyomorította eladható műfajnak, hasonló helyzetre talán még a gothic és az emo jutott, de a HC se az már, ami volt. Ott mégis a mentalitás vesztés vagy metamorfózió nem vétett ekkora differenciát. Az elején szó se volt itt politikáról, egyszerűen minimális tudással kreált zaj és polgárpukkasztás volt (erre ott van példának a 70-es évek elejéről a náci jelképekkel botránkoztató) kultikus Sex Pistols, kissé más formában de hasonlóan sikeresen és alapként a Dead Kenedys és a Rancid. Hazai színtérről pedig a 88-as csoport, ETA, 193. Cella, CPg, és a Kisangyal. Ilyen bandák után lehet újat alkotni? Nem hinném, s nem a hatalmas zenei tudás miatt, hanem mert minden a maga korában adja azt sikeresen — ilyen téren őszintén — amikor létezett. Mára az említett zenekarok tagjai és rajongói vagy halottak, vagy megtért és meglett családapák és anyák, úgymond a műfaj kifulladt. Más volt a 70-es években punknak lenni, más a szocreál 80-as években (idehaza és külföldön egyaránt) és más most… ezt a kissé fémzenei kultúra történetet csak azért írtam le, hogy mindenki lássa, ma trend lenni annak, amik. És a régmúlt és a jelen között hatalmas a társadalmi kéreg-réteg és filozófia is, ég és föld…
Visszatérve a kanizsai csapatra, a rengeteg tarajos, vagy csak punk szerű fiatal nem ugrált és nem pogozott, nem csinált semmit, csak megmutatta hogy van, haha. Hatalmas dolog, de mára kissé szánalmassá vált ez az egész.

A srácok annyira nem játszottak rossz zenét, amennyire a közönség csendes volt és lézengő, mondom mindezt annak tudatában, hogy soha sem érdekelt ez a szubkultúra. Feltöltődött divatos arcokkal, de ne hogy azt higgyük, hogy a skinhead, bonehead, avagy a nácik között nem akad sok gumi…
Zenéjük egyszerű, a hangzás tipikus zajos lázadás, némileg új generációsan, hiszen Major János "Öcsi" feszes riffjei sokban segítették az intenzívnek nem is, de rossznak se nevezhető produkciót, a basszus a helyén röfögött (Ruzsics Milán "Malvin") és a dob (Komárovics Milán "Komi") is adta a világian egyszerű — tipikus punk alapokat. A fiatalok annyira punkra vették a figurát, hogy repertoárt se írtak össze, így azt játszották ami éppen eszükbe jutott, meg pár olyan dalt, amikről azt remélték, megmozgatják a közönséget. Ilyen volt a Kurva élet az Alvin és a mókustól, ami helyett mondjuk a 21 múltam vagy az Öngyilkos hősök sokkal nagyobb mozgást hozhattak volna, vagy esetleg a Punkpopsuperstar válogatások előadható, mindenki számára ismert nótái… Vagy mivel hatalmas Green Day fanoknak tűntek (főleg Öcsi hajazott külsőségeiben és színpadi előadásában is a korai Billie Joe Armstrong-ra), így nem ártana betanulni az egykori (és ma is sokak által ismert és kellemes emlékeket csiholó) hatalmas sikerek: Basket Case, Longview vagy az When I Come Around, de had ne én mondjam meg miket játszanak…
Mellesleg Öcsinek jobban áll a gitár, mint az ének – mivel nem érthető és a hangja se világmegváltás, lehet egy énekest érdemes lenne bevenni a bandába még (de gondolom a szereposztás és a tagok száma is tipikusan a Green Day kontextusára játszik rá). Zenéjük amolyan semmitmondó, se nem elég durva, se nem elég lázadó, néhol feszes és ugrálós (pl. a HC belekeverése új dimenziókat nyithatna meg előttük), de alapjában véve egyszerű (meglepő módon pontos — nagy dolog, nem egy punk bulin voltam, ahol a primitív témákat is x vagy y zenekar pontatlanul adta körbe… de hogy ez lázadás, avandgard, performance… jött a válasz!). Nincs nagy értelme húzni a sorokat; attól függetlenül, hogy zenéjükkel, semmi, de semmi újat se hoznak létre, és hogy erre az egészre manapság őszintén nézve a múltat, szükség se lenne, attól még egész jól helytálltak a színpadon. Amit tanácsolni tudok, ismert, fasza feldolgozások erőltetése, egy kis durvulás itt-ott (akár sebességgel, akár egy kis HC fertőzéssel) aztán majd lesz valami…

Aztán kevés átszerelés után következett a szintén helyi Taste My Pain, melyről nem rég írtam kritikát is a NUskullra és itt olvashatsz róla. Nos, nem tudom mi volt a másodgitáros sráccal, de kissé készen volt (hogy pippantott vagy csak hörpíntett — nos fogalmam sincs, de levágósan szét volt hullva az arc), Így a koncert első pár száma igencsak úgy ment le, hogy nem volt meg a közös egység. Felcsendült 3 Sepultura (a Roots-ban segédkezett vokál terén a Self-destructuion-os Ramón — kissé furára sikerült ez a dal, inkább tűnt jammelésnek — de mindenképpen érdekesen hatott), két Ektomorf és elődjeik — egy Soulfly nóta is, s amin nagyon meglepődtem, két Cypress Hill is, melyek nagyon ott voltak és remekül sikerült visszaadni, a néhai latinos rap, mára egy kissé gitárcentrikus, ugrálós kemény hip-hopot. A Skull & Bone után szabadon, haha…

A fiatal társaság amúgy jó irányba halad és intenzívek a koncerteken, ami még viszont mindig gond náluk, az az, hogy a 2 dobos használata rengeteg lehetőséget ad, ám ezeket szépen kéne fűszerezni-adagolni, megfelelő részekre beékelni a törzsi dolgokat, mert van ahol nagyon is zavaró a 2 dobos összjátéka, mely nem egyszer el is tér egymástól és szétesik az egész, nem is beszélve hogy elnyomják a súlyos gitárokat.

Majd egy újabb helyi csapat, a Mélypont, melyről olvashattatok már kritikát killerrabbit kollégám tollából és koncert után arról beszélgettünk, hogy a NUskull-al versengő heavymetal.hu mennyire lehúzta (a cikk itt olvasható) őket, csak mert nálunk szépen szerepeltek. Ez a legszánalmasabb, mikor a zenekarra verik rá a kiadós, vagy média faszságait, differenciáit, nah mindegy — csak nem tudtam szónélkül hagyni!
A srácok a ledarálták a népet, ennyi… zenéjük egy némileg zajos thrashcore (amit a néhai Embers is sikeresen produkált, míg meg nem érkezett a metalcore előszele és műfajt váltottak), de így koncerten hallgatva inkább tűnt egy súlyos metalcore-nak, amiben az igényes szólók, némi progresszív ízt adtak az összképnek.

Elhangzott kissé post-módon rikácsoló vokállal (Halász Márk) a Raining Blood a Slayertől, mely iszonyat nagyot tarolt, és ha jól emlékszem játszottak egy Sepultura nótát is. A Mélypont színpadi és zenei produkciója egyaránt megütötte azt a szintet, amiket a külföldi nevesebb bandák szoktak. Volt egy kis tipikus HC-s (minden ember a pódiumon) dolog is, a kanizsai amerikai foci indulója közben, a Ha a Démonok jönnek… remekül hozta össze az embereket, és ennek klipforgatása most szombaton lesz esedékes (Helyszín: Nagykanizsa, Polgári Lőtér (Ady u.). Időpont: december 1. 17:00 óra).
Egy szó, mint száz, remek koncert volt, kifogástalan témákkal, és külön elismerésem a dobokat nagyon jól csépelő, csuklóból adagoló Kovács Dániel-nek, és Ribarics Tamás virtuoz szólóinak.

Aztán a dunaújvárosi The Morning Star csapta szét a még megmaradt jónépet (mint ahogy az előző cikkemben is utaltam rá, 22:00 után a bejárósok ellépnek a buszaikra). Eddig csak névről ismertem őket, most élőben is bizonyítottak, zenéjük intenzív, bár alapvetően középtempós riff halmaz, melyről nekem a korai Pro-pain (mondjuk a The Truth Hurts lemezükön hallható dolgok) jelenlétét éreztem egy kevéske sulykoló Crowbar ízzel. Ha egyszerűen kell definiálni, akkor a hörgős-ordítós lassú thrash-el — s néhol groove-val fertőzött mai HC zene.

Remek József Attila megzenésítés tanúi lehettünk a Tiszta szívvel, illetve elhangzott egy Dream Theater és a végén egy Sepultura feldolgozás is. Közben folyamatosan zavarta a bulit rock ’N’ roll billy (egy barátommal így neveztük el), aki nem csak a színpadot mászta meg több alkalommal, de csont részegen bemutatta a KoRn-os Fieldynél is lejjebb hangolt és fogott levegőgitározást, vicces figura volt, aki világát nem tudta, és had örvendeztessem pár képpel az érdeklődőket, haha…

Összefoglalva; ez volt az eddigi legjobb KA-rockos koncert, az első két zenekarnak még van mit dolgozniuk önmagukkal, de az irányaik megvannak, majd lesz valami, míg az utolsó két banda a vérprofizmussal szántották fel a színpadot (nekem a Mélypont egy csipetnyit jobban tetszett, de annak is betudható, hogy a The Morning Star-ra már fáradt voltam). Utószóként nem tudok mást írni; még sok ilyen bulit, hasonló fellépőkkel!

Képanyagot találhatsz white_cannibal mechanicalpogo oldalán itt, s Herceg mester által itt!