2013. március 8.
A kanadai Counterparts egyike napjaink azon fiatal bandáinak, akik az eddig két kiadott lemezükkel és azzal a minden elismerést kiváltó alázattal, amivel viseltetnek a zenélés felé maximálisan kiérdemlik azt a szeretetet, ami övezi őket. Ugyan egy jó ideje már a Victory Records istállójához tartoznak, továbbra is teljesen DIY módon működnek és ugyanolyan hévvel és lelkesedéssel írják új dalaikat és járják a világot turnéról turnéra, hogy az egyszerűen példamutató. Tavaly ősszel a Climates társaságában látogattak Európába, aminek bécsi állomása kötelező program volt a számomra. Az a családias hangulatú koncert minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a Counterparts nem csupán egy múló szeszély. Néhány hónappal később újabb európai kanyar került bejelentésre, amire ezúttal szintén az Egyesült Királyságból választottak turnétársat a srácok a Landscapes személyében.
Ahogy a legutóbb, így most sem lehetett kérdéses, hogy az eseményen ott a helyem, és ahogy múltkor, úgy most sem ment teljesen zökkenőmentesen az út leszervezése, de végül minden hiányzó láncszem sikeresen összeállt. A két helyi előzenekart ugyan lecsekkoltam előzetesen a facebookon, de nem hagytak túlságosan mély nyomot bennem. A tervezettnél egy picit később sikerült a helyszínre érni, ami ezúttal az Aera volt. Rendkívül tetszetős a hely, a fenti szinten egy hangulatos bár található konyhával felszerelve, lent pedig egy kisebb bár és a koncerthelyiség került kialakításra. A koncertterem ráadásul nem is volt picinek mondható, körülbelül egy Dürer kistermet kell elképzelni. Érkezésünkkor már javában játszott a Kataplexie egy elég szerény létszámú közönség előtt. Sajnos nem volt túl meggyőző sem a színpadi jelenlétük, sem pedig a hangszeresek játéka. Eléggé amatőr benyomást keltettek igencsak sablonosnak mondható metalcore-jukkal amit helyenként A Day To Rememberös helybenfutós részekkel tarkítottak. Teljesen feleslegesen két énekes is hallatta a hangját, ami leginkább alsókategóriás üvöltözésben ki is merült, helyenként felbukkanó tisztább részekkel, de rajtuk kívül a gitárosok sem voltak túl meggyőzőek. Ezután következett a Drained Thoughts, akik legalább már kiállásban és megszólalásban is egy jóval profibb zenekar benyomását keltették. Persze nagy újdonságokkal ők sem szolgáltak, de azért legalább szórakoztató módon játszották hardcore/metaljukat, nem kevés döngöléssel megspékelve. Ők már egy nagyobb létszámú közönségnek játszottak, valamint némi mozgolódás is kialakult néhány számnál.
Ezután viszont végre már a két fő attrakció következett. A Landscapes munkásságával a koncert hatására ismerkedtem meg néhány héttel ezt megelőzően és egész megszerettem dalaikat, de óriási szerelem nem alakult ki. Nos, lelőhetem a poént már itt az elején, miszerint ez rögtön igen gyorsan megváltozott ahogy megkezdték koncertjüket. Kisebb meglepetésemre jóformán csurig megtelt a terem és valami iszonyatos káosz zúzás vette kezdetét, aminek kezelése igencsak embert próbáló feladat volt az énekes Shaun számára. Lényegében az összes sort kívülről fújta mindenki, a folyamatos mikrofon bitorlásoknak köszönhetően pedig a Cemetery / D.R.E.A.M. kettőse alatt egy viszonylag hosszabb időre ének nélkül maradt a muzsika. Egyszerűen elképesztő volt nem csak az énekes rendkívül szuggesztív előadásmódja de az a szinte kézzelfogható érzelem- és energiahullám is ami áramlott a teremben. Rajta kívül a zenésztársak is jól teljesítettek, amihez ráadásul igen aktív mozgás is párosult, aminek köszönhetően egy rendkívül élő színpadkép jellemezte végig az előadásukat. Műsoruk részét képezte a teljesség igénye nélkül a Providence, a Coming of Age és a Love Alone is, az ámulat pedig a koncert utolsó pillanatáig kitartott. Ez a koncert egyértelműen bebizonyította, hogy bizony számolni kell a srácokkal, hiszen nem elég hogy már lemezen is igen meggyőzőek, de valójában élőben mutatkozik meg a csapat igazi ereje! Egész biztosan fogunk még hallani róluk, és joggal helyezzük az Egyesült Királyság egyik legfényesebben ragyogó ifjú csillagai közé őket.
Furcsa kimondani, de ezt követően nem volt könnyű dolga a Counterpartsnak überelni az előzményeket, arról nem is beszélve, hogy szinte teljesen kiürült az egész terem, és már javában ment a stílusosan a The Disconnecttel indító szettjük mire szép lassan elkezdtek visszaszivárogni az emberek. Kissé szolidabb kiadásban ment az őrület a tánctéren, de azért némán ácsorgás sem volt, színpadon és előtte is végig masszívan pörögtek az emberek, miközben itt is szépen mentek a mikrofonba acsarkodások minden egyes dalnál. Az I Am No One után a (You Think You’re) John Fucking Locke hangzott el 2010-es split anyagról, amit ismét egy második lemezes szerzemény, a The Constant követett. A hangzás itt is rendben volt, illetve iszonyatosan örömteli érzés volt nézni, hogy ezek a srácok milyen természetességgel, mindenféle művi pózerkedés nélkül játsszák a nagyobbnál nagyobb himnuszaikat. Az Only Ancors még mindig teljes katarzis élőben, amit a split másik dala, a To The Grave követett. Nemrég olvastam, hogy Brendannek ez a két szám nagyon nagy személyes kedvence, ezért is játsszák a mai napig koncerteken. Nem szívesen szállok vele vitába, mert valóban jó dalokról van szó, de egy cseppet sem bántam volna, ha helyettük inkább még több tétel lett volna a Prophetsról, haha. Persze panaszra így sincs okom, hiszen volt Goodybe, Megaton és a korábban már youtube videókból megismert új nóta, a Wither is eldördült az este folyamán. Ekkor viszont bekövetkezett az, amire legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni. Először azt hittem, hogy csak egyfajta átvezetésként van bejátszva a Reflection intrója, de amikor arra lettem figyelmes, hogy az énekes a földön térdelve és szinte teljesen összegubózva a szerzemény szövegét továbbgondolva egy kissé hosszabb monológot ad elő, majd mindenki belekezdett a dalba, tudtam, hogy ez bizony nem játék. Leírhatatlan élmény volt az egész. Ráadásul Brendan a beindulásig mikrofon nélkül ordította iszonyatos extázis közepette a sorokat minden idegszálával megfeszülve, a közönséggel együtt. Igazán méltó befejezése volt a koncertnek, ami után azért szerencsére sikerült kicsikarni egy visszát, ami a Sturdy Wings képében meg is érkezett. Alex ezúttal nem remekelt annyira a tisztáknál mint legutóbb, érezhetően kissé megfáradt a hangja a buli végére, így a nagy magasak helyett egy picit alacsonyabb fekvésben nyomta, de ez még teljesen belefért szerintem. Ismét egy óriási élménnyel gazdagodtam, ahogy legutóbb, úgy most sem csak a Counterparts részéről, hiszen ahogy októberben a Climates, úgy most a Landscapes is egy felejthetetlen produkcióval tette még emlékezetesebbé ezt az estét. Én pedig csak ismételni tudom magamat, miszerint nézzetek utána ezeknek a bandáknak, ha esetleg még nem ismernétek őket, mert megérdemlik a figyelmet és a támogatást!
