2012. augusztus 9.
Az idei év egyelőre igencsak visszafogottnak bizonyult, ha a kemény zenéről és a minőségről egyszerre kellett szót váltanunk, de legnagyobb örömünkre ezt a szűk réteget erősíti és a rajongók is egyként hajtanak fejet a Cattle Decapitation hetedik nagylemeze előtt, mely Monolith of Inhumanity címmel jelent meg és aratott osztatlan sikert idén nyáron. Az anyag képes volt minden korábbinál brutálisabb hangzást dallamosabb megoldásokkal összekeverni, mely olyannyira kiválóan sikerült, hogy szerte a világon újságok tömkelege adta meg a Metal Blade Records alatt kijött dalcsokornak a legmagasabb pontszámot. Ebből kifolyólag nem volt kérdés, hogy az első körben igencsak bizonytalan módon beharangozott koncerten ott leszek-e. Sejtettem, hogy nem fogok csalatkozni és így utólag: jól sejtettem.
Az előzenekarokat már a kezdetektől fogva rossz ómen lengte körbe, ugyanis kis túlzással többször változott meg a koncert felállása, mint ahányan visszajelölték a bulit facebookon. Az első hivatalos bejelentés még csak a Cattle’ érkezését harangozta be, míg azt követően a hazai Heroic, a dán HateSphere és az amerikai Incantation is csatlakozott nagy örömömre, ugyanis mindkettőre külön-külön is szívesen áldoztam volna pénzt. Később első körben a dánok, majd a koncert előtt pár nappal az amerikaiak is lemondták a bulit, aminek következtében a szervezők mentés gyanánt a budapesti Torn From Earth legénységét adták hozzá a végleges felálláshoz. A fájdalmas és lassú sludge/post-metal megoldásokkal operáló csapat két EP-n van túl és koncertről-koncertre (többek között külföldön a Rosetta és az Eyehategod oldalán!) menekülve igyekszenek kitörni az underground alsóbb bugyraiból, ami egyáltalán nem is tűnik olyan nehéznek. Ismerve a dalaikat (például tegnapról a Lost And Found) és azok élő erejét erre minden esélyük meg is van, a többi pedig már csak szerencse kérdése. Lényeg a lényeg, meglepően tetszett ezúttal a produkciójuk. Szurkolok nekik! A második előzenekar már egy lépéssel talán közelebb állt a Cattle’ hangzásához, de így se értettem, hogy milyen megfontolásból tették be ide a Heroic legénységét. A szupergroupként működő formáció olyan csapatokból tömörít magában tagokat, mint a Sear Bliss, a BloodRainbow, a Witchcraft, a Turulvér vagy az előd Astur. A némileg klasszikusabb vonalón mozgó, de temérdek black metal elemet (ami egyébként nagyon jól állt nekik) tömörítő zenekar szintén jól teljesített, de mindemellett az olyan tények, mint az intró és a koncertkezdés mikéntje vagy a túlnyújtott játékidő (Visions of the Shamain) inkább elvettek a produkció étékéből, mint sem hozzáadtak volna. Tipp: rövidebb és az első dallal összekötött intróra van szükségetek, hogy a nyitás hatásos legyen.
Egy kifejezetten hosszúra nyúló átszerelést követően végre valahára kezdetét vette a Cattle Decapitation első budapesti koncertje, ami valljuk be tizenhat év után már igencsak aktuális volt. Az első és legfontosabb tényező, ami kimondottan meglepett az a hangzás volt. A Kék Yuk az utóbbi időben érezhetően törekszik arra, hogy újra felálljon, aminek nyilvánvalóan az egyik első lépése a hangzás feljavítása volt. Ezt az akadályt pedig sikeresen be is vették. A rakoncátlankodó mikrofon kábelt leszámítva nem igazán lehetett panaszunk e téren se itt, se az előzenekarok kapcsán. A gigászi dobgép, a triggerelt hangzás és a szett mögött helyet foglaló Dave McGraw elképesztő teljesítmény nyújtott. Szélsebes, magabiztos, technikás és izgalmas volt, amit ebbe a bő háromnegyed órában hallottam a részéről. A gitáros szekcióra se lehetett panasz, de az est sztárja egyértelműen a zenekar fejének számító Travis volt. Nem csak, azért, mert kiváló frontember, aki elmebeteg módjára fel alá mászkált és “éneklés” közben olyan változatos mimikát tanúsított, mint egy nyolcszoros tudathasadásos pszchiopata, hanem azért is, mert hosszú ideje ő volt az első, akinek képzett hangja ennyire kiütközött volna. Hihetetlen, hogy mindenfajta bemelegítés nélkül ilyen szinten tudta hozni a lemezen hallott énektémákat. Rendkívül változatos és kifejezetten egyedi volt, amit ének fronton hallhattunk. A szett egyébként a legnagyobb örömömre leginkább a legfrissebb nagylemez tételeire koncentrált (The Carbon Stampede, Dead Set on Suicide, A Living, Breathing Piece of Defecating Meat, Forced Gender Reassignment, Kingdom of Tyrants, Do Not Resuscitate), de időről-időre vissza-visszakanyarodtunk a régebbi időkhöz, így került terítékre a 2002-es Testicular Manslaughter is. Travis pedig volt olyan kedves, hogy még Grindesign Róbertnek is dedikált egy dalt a The Harvest Floor lemezről (Regret And The Grave). Hibátlan koncert volt, mely visszakézből porig alázta a teljes Sziget fesztivál „Metál Nap” programját, sőt az év egyik legjobbja volt ezidáig leszámítva a tényt, hogy mennyire el tud venni egy koncert értékéből, ha izzadtság és alkohol gőzben tévelygő szőrős grinderek minden áron ölelkezni akarnak veled koncert közben. Mindent csak ezt ne! A lehetőséget egyébként köszönjük a szervezőknek, köztük Izsák Richárdnak. Várjuk vissza őket!
