2010. december 8.
Ahogy azt előzetes felhívásokból már mindenki tudhatta, érdemes volt odaérni a kilenc órási kezdésre, hiszen ebbe a pozícióba került a Claps for Caroline legénysége. Láttam már a bandát élőben, de videófelvételen is. Úgy éreztem, hogy (különösen a koncertet megelőző felhangok ismeretében) mindenképp ott a helyem nekem is a startpisztoly eldördülésekor a helyszínen. Igencsak szép számú tömeg képviseltette magát a kezdés idején, az persze már megint más kérdés, hogy ki milyen indíttatásból jelent meg a Kisteremben. Több Nuskullos pajtással is találkoztam, akikkel együtt szemléltem a trance intrót, amire a színpadon lévő tagok gumimacikra hajazó módon pattogtak össze-vissza. Majd elkezdődött az első szám is, amire aztán persze ömlött a sör, pörögtek a végtagok a hirtelen kialakult mini moshpitben. Mit is mondhatnék. A gitárok irgalmatlan rosszul szóltak, lényegében semmi veleje nem volt a zenének. Számomra teljesen érthetetlen módon időnként pedig nem hogy heten, de nyolcan tevékenykedtek a színpadon, ebből hárman mikrofonnal a kezükben. Nándinak volt egy nem éppen finoman cizellált beszólása az egyik kiállás közben, amire egész egyszerűen egy emberként tört ki röhögésben a tömeg… Nem mondom, hogy szép dolog az ilyen, de azt is el kell ismerni, nem teljesen alaptalan az emberek negatív érzése a bandával kapcsolatban. Alapvetően nekem nem a zenei irányultsággal vagy az imidzzsel van bajom. Hanem sokkal inkább az a gond, hogy mindehhez nem párosul egy olyan hang- és színpadkép, amitől a cinikus felszólalók elnémulnának, netalán pozitívba fordulnának. A zenei alázat és hozzáállás az egészhez pedig már megint egy másik téma. Komolyabb tehetségkutatókon szokták erre azt mondani, hogy még sok-sok munka a próbateremben, aztán ha életképes a dolog, találkozunk pár év múlva.
Persze elmaradhatatlan volt az Attack Attack! klasszikus, a Stick Stickly bevetése:
…én pedig valahol itt éreztem úgy, hogy ideje átnéznem a Nagyterembe. Mert a Nova Prospect koncertjét semmi pénzért sem hagytam volna ki. Pont időben sikerült átérni, hiszen már javában szólt az első nóta. A Nagyteremhez illő, ám mégis kellemesen meglepő módon, döbbenetes erővel szólalt meg a zenekar, így pedig aztán végképp sikerült pillanatok alatt teljesen átadnom magam az általam egyébként roppant mód favorizált muzsikának. Kiss József gitáros és Nagy Zsolti basszer végig nagyon profin odatették magukat a színpad két szélén, amihez remekül párosultak a sampler (Schautek Bálint) aláfestő, kitöltő hangjai. Kiss Dániel dobos extrém arcfestést vállalt be az estére, így ütötte meggyőző erővel a bőröket. Besnyő Gabriella főhősnő pedig talán minden eddiginél elbűvölőbb módon vezényelte le az estét. Arról nem is beszélve, hogy a hangja még mindig képes teljesen elvarázsolni.
A Nova Prospect az a zenekar, ami szerintem sokkal többre lenne érdemes kis hazánkban, de még fiatal zenekarról lévén szó, szerencsére lelkesedésben és kitartásban nem szenvednek hiányt, így nem aggódok, sőt biztos vagyok benne, hogy továbbra is magabiztosan fogják szállítani remek kis dalaikat a jövőben! Azt pedig nagyon remélem, hogy nem kell újabb bő fél évet várnom egy újabb koncertre. Ez a mostani mindenesetre nagyon nagy élmény volt!
Az az egyedüli baj egyébként ezekkel a nagyszabású bulikkal, hogy mindig annyi ismerős/jóbarát van jelen, hogy tényleg komoly kihívást jelent minden koncerten ott lenni, főleg ha az ember elkésik a kezdésről és közben csordultig megtelik például a Kisterem. Nos, ennek estem áldozatául én is az SCHC két alap képviselőjének, a Liberal Youthnak és a Social Free Facenek a koncertje alatt. Azért a bejáratnál pipiskedve így is sikerült elcsípnem néhány gyorsvonatként gázoló szerzeményt.
Közben a Turn of Mind lemezbemutatójából is kaptam egy szeletet. Igazából nem nagyon vagyok képben a munkásságukat illetően (új lemez persze azóta már letöltve), de amit itt hallottam se feltétlenül arról győzött meg, hogy én lennék számukra a potenciális rajongó…
Az est igazi fő szenzációja pedig ekkor még hátravolt… Az utóbbi időben igencsak átformálódott Cadaverest volt szerencsém kétszer is látnom a nyáron, illetve az új lemezükből előzetesen hallottak alapján igencsak felfokozott állapotban vártam a koncertjüket. Csalódásra pedig nem adtak okot. Az első hangtól a legutolsóig vad ökölrázás és/vagy fejrázás ment a részemről, miközben szájtátva hitetlenkedtem, hogy mekkorákat énekel Bölcsföldi Zoli élőben. Mivel ez volt az új album, a Mindstream premierje, így aztán jó pár szerzemény le is pörgött róla, mint például a Poison Thru Your Ears:
A koncert második felét a színpad széléről szemléltem végig, ami megint csak egy újabb szintre emelte az élményt. Nem igazán mondhatnám, hogy fanatikusan végigkövettem volna a múltban minden egyes rezdülését a bandának, de ez, amit most láttam minden kétséget kizáróan egy rendkívül egységes és minden eddiginél erősebb csapat benyomását keltette. A jó hangulat, a folyamatos mosoly pedig nem csak a közönség arcán volt egyértelműen tetten érhető, hanem Körmiéken is ugyanúgy.
Volt még közös szám is Vörös Attila vendégszereplésével, majd epikus befejezésként jött a Soul of a New Breed, ami alatt egész egyszerűen elszabadult a pokol a színpadon. Pillanatok alatt ellepte a deszkákat a rajongók hada és először csak ütemes ugrálás, majd vad pogó vette kezdetét, amibe én is gyermeki lelkesedéssel vetettem bele magam, haha! Álmomban se gondoltam volna, hogy ekkora fieszta fog kialakulni, de szerencsére érhetik még az embert ilyen pozitív meglepetések. Az új Cada lemezről pedig hamarosan olvashattok egy kritikát is itt a Nuskullon! ;)
Mire sikerült átérni, a Slaughter At The Engagement Party már javában tolta a talpalávalót a korántsem üresen kongó Kisteremben. Viszont sajnálatos módon a hangzás nem igazán állt az ő oldalukon, de sajnos ezt is lassan el lehet könyvelni már-már természetesnek, ha helyi arcról van szó a keverőpult mögött. Ez persze korántsem szegte senkinek sem a kedvét a partizástól, aminek első 11 percét meg is nézhetitek alább. Ha emlékezetem nem csal, Szabó „B***k vagytok” Nándi vállalta magára az operatőr szerepét. :) Köszönjük.
Egyébként ha már itt tartunk, a SATEP tipikusan az a banda, akikről példát lehet venni. Hiszen ők is egy nagyon fiatal zenekar, de mind hozzáállásban, mind zenei tudásban is szöges ellentétei a CFC tagságának.
Egy megint csak felejthetetlen este, rengeteg találkozással, minőségi koncertekkel, földöntúli jókedvvel. Kell ennél több??? Hát persze! Mielőbbi folytatást, de rögtön!!!
