Bridge To Solace: turnénapló! – 5., befejező rész

5. RÉSZ – Savanyú osztrákok, fűevő amerikaiak, szabadnap a legjobb helyen, visszatérés haza, illetve záróelmélkedés

2009. november 15. Dornbirn, Ausztria @ Schlachthaus

Ezen a bulin a Rise And Fall-al és az Iron Age-el játszunk (meg másnap majd Münchenben is), ezt pedig több okból is vártuk. Egyrészt nagyon bírom a Rise And Fall-t, másrészt Török Attila barátunk a két zenekar sofőrje. 11-kor kibotorkálunk a buszhoz, szerencsére a napi táv 80 km, amibe pont belefér, hogy befejezzük a maradék 10-15 perc Sopranos szezonzárót, majd nekiálljunk az ötödik szezon premierjének, ami szintén klasszikus, hiszen itt van a jelenet, amikor a kevés borravaló miatt felháborodott pincért Chrissie és Paulie előbb jól fejbebasszák a téglával, majd agyonlövik miután rohamot kap :-)

Érkezés után instant szerencsétlenkedés, a klub még zárva, így csatlakozik hozzánk Chris Let It Burn, aki csakúgy, mint előző nap, most is jön a bulira, így tartunk is egy jó velős többórás zenekar-management meetinget, ami mindig öröm, mert Chris lelkes, amit jó látni, főleg miután egyesek hiába hirdetik magukat Európa első számú független hardcore kiadójának, gyakorlatilag magasról szarnak a zenekarra. A meeting közben a klubban fejeződik be, mert mire visszaérünk az ebédről, végre nyitva a hely. A Schlachthaus eddig mindig nagyon jó volt nekünk, kétszer játszottunk itt korábban és ide is mindig örömmel térek vissza, főleg, hogy találkozom hamarosan még a helyi jóbarátommal Seb-el, aki korábban a Paint The Town Red és a Within Walls zenekarok sorait erősítette. Délután négy fele be is fut mindenki, megjön Seb, megjön Török és a zenekarok, aztán leesik, hogy a Feeding Time ugyan egy újabb banda Bécsből, de a tagokat régóta ismerem, úgyhogy össznépi smúzolás megy, kezdés pedig szerencsére korán, aminek mindenki örül, mert jó lenne már aludni, na nem mintha ez sikerülne.

18.45-kor már túl vagyunk az első zenekaron és jövünk mi, sajnos az eddig tapasztalatok jobbak voltak, mint ez a buli, pedig még szerintünk jól is játszottunk, de a közönség annyira volt sznob, hogy az már fájó, ők nagyon várták a Rise And Fall-t és nagyon hardcore-nak hitték magukat, kár, hogy a 80-100 fős közönség összéletkora volt annyi, mint nekünk, mondjuk ebbe beleszámít nagyon Szente, aki már ugye a B-oldalon van :-). Szóval a koncert ehhh, elmegy, legalább az instant stand-up comedy előadásom elszórakoztat jópár arcot és mosolyt csal az arcokra. A legszomorúbb az egészben, hogy nem is az van, hogy le se szarják a bulit, hanem állnak döbbent csendben úgy, hogy a számok között még egymáshoz se szólnak. Ennél nincs kiábrándítóbb, ráadásul nem is zenészfejjel mondom ezt, hanem mennyire gáz már, hogy bent áll X ember egy teremben és nem tudnak mit mondani a másiknak…

Koncert után ránézek a currylevesre (borzalmas, fél kanállal bírtam) és a curryszószos szójás cuccra, amit szétfőtt rizzsel eszünk (szintén nem valami jó). Közben mindenki le-fel ingázik, Boo meg Bilinte jól be is rúgnak, mindenki szerteszét, Iron Age meg Rise And Fall koncertbe betekintés, óriási mindkét banda. Kb. este 9 táján vége is mindennek, mindenki megy fel lógni a backstage-be, ami itt egy egész emelet. Káosz és zűrzavar, műhelytitkok részletezése nélkül annyit mondhatok, hogy a ganajrészeg Bilinte meg lett bálnázva és meg lett cápázva.

Aki tudja a bálnázás és cápázás konkrét jelentését és beírja kommentbe, nyer egy ingyenjegyet a december 27-i A38 hajós koncertünkre!

A lényeg, hogy jól éreztük magunkat, majd miután mindenki megfeküdt aludni még dumáltam Jared-el (Iron Age dobos) és Ribz-el (Iron Age bőgős), majd megjelent Vince is a Rise And Fall-ból, végül reggel ötkor be is ájultam az ágyba.

2009. november 16. München, Németország @ Feierwerk – Sunny Red

Valamikor dél táján meg arra kelek, hogy (lévén a Schlachthaus egy ifjúsági központ) rettenet mennyiségű furcsa kinézetű 15 éves gyerek üvölt, csocsózik, hangosan lépked, török népzenét jútúbról bömböltet. Annyira húztam fel magam, hogy ha nem lett volna rangon aluli 15 éveseket bántani, legszívesebben az összeset sorba állítottam volna és Bud Spencer módjára lebasztam volna egy hatalmas sorpofont nekik. Mérgem azonban elillant, mert Pete kilibbent a konyhából egy jó adag pestós tésztával, amit instant mindenki zabált is, mintha hetek óta nem láttunk volna ételt!

A napi táv kb. 2 óra, úgyhogy délután 2-3 között meg is indulunk, aztán a távból 3 óra lesz. Alig átlépvén az osztrák-német határt egy sima fuxos Mercedesből kivillan egy Polizei tábla és leintenek. Jön a tipikus, filmekben unalomig eljátszott jó rendőr – rossz rendőr páros, mint valami borzalmas gáz bajor Cobra 11, az egyik kedves, joviális arcú, és úgyahogy humoros (már amennyire egy német rendőr humoros lehet), a másik egy karikafülbevalós, kevlar-mellényes tetves paraszt, aki egyfolytában fenyít, ugat és próbál minket meggyőzni, hogy milyen jó, ha most odaadjuk a nálunk lévő drogokat, mert először helyi ellenőrzés, aztán kutyák, aztán vizelet, aztán vérvétel. Miközben Szente vizeletmintát ad, a két rendőr atomjaira szedi a cuccainkat, a parasztabbik simán dobálja ki a bőröndökből a vizes járdára a ruhákat, hogy dögölne meg a gizda kevlar mellényével együtt. Utána rájövünk, hogy valószínű buzi, mert még mindenkinek végignézi a seggét és pöcsét, tutira élvezte. Nem, semmi bajom a homokosokkal, csak a faszért mennek rendőrnek és basztatnak miközben nyugodtan utazunk és nézzük a Sopranost. A motozás után a jobb fej jön, méreget (egész végig a reakciókra mentek rá, hogy vajon megijedünk-e, nyílván nem, viszont cserébe kurvára idegesek voltunk), mondom neki röhögve, hogy most mi lesz, akarják még hozni a kutyákat vagy sem. Természetesen rákérdez, hogy miért, kellene? Mondom neki, nekem aztán mindegy, én bírom a németjuhászokat, van nekem is egy. Erre visszakapjuk az okmányainkat és folytatjuk utunkat Münchenbe.

Gyorsan leadjuk az infot Törökéknek, hogy ha van valami az amerikaiaknál, akkor szabaduljanak meg tőle. 10 percre rá ki is veszik őket, igaz, közúti ellenőrzésre, csak ezt nem tudták és Ribz, az Iron Age bőgős annyira bepánikolt, hogy megevett 2 gramm füvet, minek folytán még másnap reggel is teljesen kivolt :-). Fél hat körül megérkezünk, a Feierwerk is nagyon jó kis hely, több terem van, 2 és fél éve a Hansa 39-ben játszottunk, most a Sunny Redben van a koncert, ami egy kisebb terem, de meg is telik estére. Egy királyi vacsora (ilyen-olyan lasagna, a többieknek van csirkecomb knédlivel) után neki is állunk a koncertnek. Szerintem nem volt rossz egyáltalán, szeretek kis helyen játszani, mert megvan a kellő kapcsolatteremtési lehetőség a közönséggel, bár Németország ezen részén mindig furcsa a közönség, most is így van, de végignézik, tapsolnak utána meg vesznek is jópár cuccot a merchből. Tipikus német szokás ez, addig sosem tudod mit gondolnak az emberek a koncertről amíg nem látod a számokat, bármennyire is csúnyán hangzik ez.

Utánunk Heartbreak Kid, amiről lemaradok, mert éppen visszamegyek a másik épületbe, ahol a szállás van, hogy átöltözzek, leszáradjak, majd vissza a klubhoz, ahol pár régi jóbaráttal meg Chris-el dumáljunk. Belenézek mindkét zenekar bulijába, de a Rise And Fall koncertjét az ajtó előtt töltjük az Iron Age tagokkal, akik elképesztően vicces sztorikat mesélnek, példának okáért ecsetelik hogyan horgásznak aligátorra steakkel :-). Miután nem akarunk tovább fagyoskodni, vissza a szállásra, lógunk még, Jared, Ribz, Boo és Pete nagyon berúgnak, Bilinte szintén, reggel 5-ig fent is van mindenki, illetve Pete valamilyen oknál fogva 8-kor érkezik vissza a városból…

2009. november 17. Bécs, Ausztria @ Escape Metalcorner

Sikerül elég jól és relatíve hosszabban (6-7 óra) aludnom, így némileg kisimultabb arccal kelek fel, mint az elmúlt 10 napban, bár még mindig érzem, hogy rámférne meg 8-10 óra alvás. Érdkes módon verőfényes napsütés, kellemes idő, neki is indulunk utunknak vidáman, Sopranost nézve természetesen :-). Miután elhagyjuk Münchent, egy fél óra sem telik el, mire megint kivesznek a civil rendőrök, ekkor mindenki elkezd röhögni, elkezdenek átnézni megint mindent, majd mondjuk, hogy tegnap atomjaira szedték a cuccainkat, ők is mosolyognak és miután talán ha hármunkat átnézték, elnézést kérnek, átnézik az iratainkat és útnak engednek. No meg eldicsekedik az arc, hogy egy napja fogott 72 kiló kokaint egy olasz kisbuszban, ami megmagyarázza, hogy mire fel volt a sztriptízes keresés az előző napon. Az út hátralevő része szinte teljes unalomban és csendben, no meg a Soprano család viszontagságaival telik el.

Bécsben elég jó helyen játszunk, egy jófajta, kisebb klub az Escape Metalcorner, a két szervező srác meg kurva rendes, Ronny és Benji, aki ráadásul még magyar is. Közben kiderül, hogy az Abhorrence elmarad, mert Dajko, a bőgősük lebetegedett. Gyors kaja, gyors pakolás, majd irány a hostelbe pihenni, ami szintén egy köpésre van. Itt van némi szerencsétlenkedés a becsekkolásnál, mert kiderült, hogy összeraktak minket vadidegenekkel egy szobába, amit egyikünk sem akar, lévén mindenki a szálláson akarja hagyni az értékeit, úgyhogy átkérjük magunkat egy hatágyas szobába, mert Bilinte felajánlja, hogy ő inkább akkor a buszban alszik.

Minimálpihenő után vissza a klubba, de hullafáradt vagyok, az elmúlt hetek fáradtsága itt jön ki rajtam igazán. Belenézek a Point Blank Range nevű szlovák bandába, akik a jól bevált mosh hardcore formulát tolják, utána meg dumálok Mikita haverommal, aki régen az Abhorrence meg a Flowers For Whores tagja volt, de azóta Berlinbe költözött és jó rég nem láttam, de most itt van a szlovák srácokkal. A másik előzenekart ennek köszönhetően le is késem amúgy. Hamarosan el is jön a koncertünk ideje, sajnos nincsenek sokan, én annyira hullafáradt voltam, hogy nekem ez volt még a turné mélypontja, nem is volt egy nagyon jó koncert, úgyhogy alig vártam, hogy mielőbb menjünk a szállásra. Itt egy gyors zuhany után megnéztem a többieket a bárban, akik Szente vezetésével meglehetősen illuminált állapotban biliárdoztak. Utána összefutottunk még egy magyar sráccal felfele menet, majd én ledőltem, hogy megnézzem a Sons of Anarchy-t. Pete és Szente megvárták míg Koko megír egy 50 perces regényt a hostel netcaféjában, majd Dr. Genyát megszemélyesítve hajnal három fele beestek röhögve. Másnap szabadnap, ráadásul Celjében, ahol élek, úgyhogy be is vagyok sózva és lefekszem aludni.

2009. november 18. Celje, Szlovénia, szabadnap

A legrövidebb bejegyzés következik: egy gyors Musik Produktivban tett látogatás után mindenki félholt állapotban buszba be, a három órás út hamar el is telt. Itt szétváltak útjaink, zenekarom a szállásra, ami a helyi youth center hosteljában volt, én pedig barátnőmmel haza indultam. Minden egyébről meg nem lehet ebben a naplóban beszámolni :-)

2009. november 19. Ljubljana, Szlovénia @ Tovarna Rog

A nap első fele gyakorlatilag teljes érdektelenségben telt el, hiszen míg párom dolgozott én otthon aludtam, a többiek meg a szálláson fetrengtek, kiélvezve, hogy előző este volt egy kis pihenőre végre lehetőségünk.

Este hat fele fel is vettek minket otthon, itt csatlakozott hozzánk még Ales haverunk, aki kurva jó arc, egy rakat bandában zenél, most éppen a Curse Of Instinct gitárosa meg a Multiball bőgőse, de van még egy ír kocsmapunk bandája is, ezek mellett az arc úgy néz ki, mint egy rajzfilm-figura. Kb. 45 perc alatt Ljubljanában is vagyunk, ezt várjuk nagyon, mert eddig kétszer voltunk a szlovén fővárosban és mindkét bulink nagyon jól sikerült. A Tovarna Rog egy foglaltház, méghozzá a jobbik fajtából, itt most játszunk először, mert tavaly decemberben a lerobbant buszunk miatt lemondtuk végül a koncertet. Minden adott volt, hogy jó legyen a buli, sajnos nem lett az, de ne szaladjunk előre.

A koncertet az In-Sane zenekar egyik tagja, Matéja szervezte, aki kurvajó arc és még jól is főz, mert megint jó kaját kaptunk, csak kicsit keveset. A koncertre szépszámmal érkeztek látogatók is, egy csomó helyi ismerős, barát is lejött megnézni, ami mindig jóleső érzés. Az Abhorrence itt is elmaradt sajnos, mert Dajko továbbra sincs jól. Így az elég nehezen kimondható nevű Language of Thought Hypothesis nevű banda az előzenekar, és mivel a szlovének ráérősek és későn járnak koncertre, 11 után 10 perccel kezdenek játszani. Bő félórás koncertjük után eljött a mi időnk, van közönség is, mindenki élvezte eddig a bulit, mi baj lehet? A baj a hangzás volt ezúttal, ugyanis a klub nem adott hangosítót, így hiába jött az In-Sane gityós Dario megcsinálni a soundchecket még délután, az arc, aki ottmaradt a gombokat tekergetni totál hülye volt hozzá és sikerült nagyjából 1 perc alatt tönkretenni az egész bulit. Az egyik monitor annyira sípolt, hogy ki kellett eleve kapcsoltatnunk, mert elviselhetetlen volt, és kívül-belül olyan szar lett az egész, hogy élvezhetetlen volt az egész koncert, ami azért is volt extrán szar, mert volt két lány, aki Koperből autózott fel, hogy megnézzen minket, de kaptunk még emailt másnap is, hogy mennyire várták a koncertet és mekkora csalódás volt, hogy szarul szólt az egész…

Dühösen, nyűgösen szálltunk be a buszba, ráadásul a késői kezdés miatt volt vagy hajnal 2, mire el tudtunk egyáltalán indulni. Barátnőmet kitettük otthon Celjében, majd irány haza. Jól el is terveztem, hogy fentmaradok az anyósülésen (vagy amerikaiul a shotgunban) sorozatot nézni és naplót írni, aztán ebből semmi nem lett, mert cigizhettünk Bilintével miközben próbáltuk a szerencsétlen invertert megjavítani, mivel a laptop valamiért megviselte a biztosítékot és megolvadt a rugó a szivargyújtóban. Határon gyors sofőrcsere, Szente beül előre, én küzdök az ébrenléttel, majd hátraülök, mert valahol 160 kilométerre Pesttől fél órára beborulok aludni és csak jobb, ha esetleg valaki fent van Csabival. Szerencsére legközelebb a budaörsi pihenőnél ébredek, majd végigszenvedem, hogy mindenki kiszáll és reggel hét táján meg is érkezem haza Dunakeszire, ahol lefekvés előtt fürdés és bundáskenyér vár, no meg persze a családom és kutyáim. 9 és 10 között valamikor sikerül is elaludnom.

2009. november 20. Miskolc @ Factory

Van vagy délután négy, mire felkelek, próbálok nem visszazuhanni az ágyba, hatra jönnek a többiek. Közben gyorsan még bekapok egy kis kései ebédet és egy részt a The Prisoner c. új minisorozatból, amit nem ajánlok senkinek, mert szar volt és a vége borzalmas faszság. Negyed és fél hét között be is futnak értem a többiek, hiszen megint keletnek megyünk, így kihasználom az első részben említett „úgyis erre kell jönni, ahol lakom“ tételt :-)

Itt már némileg megváltozott a busz összetétele, ugyanis Boo sajnos nem tudott velünk tartani az utolsó két bulira, mintahogy Koko sem, hiszen neki repjegye volt Londonba, így Fellegi Ádám barátunk és örökösbétées tag segített ki dobokon. Fél kilenckor megérkezünk Miskolcra, ahol Szőke Laci barátunk, a Hold On Through All dobosa elkalauzol minket a klubba, ott gyors bepakolás és hamarosan kezdődik is a buli. Itt szeretném megjegyezni, hogy Méhész „whatweknow“ Attila derék ember, aki Straight Edge életvitele ellenére meghívott egy kisjégerre! Sajnos a kedvenc futballcsapatának nevét és elé a hajrá szót nem fogom leírni tőzsgyökeres újpesti létemre, de itt megemlékezek jótettéről! Két előbanda van, és mindkettő meglepően tehetséges zenekar, az egri Téveszme és a miskolci Sky Above Heroes. Utána jövünk mi és szerintem egy tök jó bulit tolunk, az embereket is megmozgatjuk a végére, páran tolják a szöveget velünk, ami jól esik, mert ez a 20. koncert és néha nehéz tüdővel bírni ugrálás közben is.

A buli után gyors kupaktanács, aminek eredményeképp Bobo és Ádi megindulnak taxival és pár helyi erővel egy egyetemi partiba, mi meg a szállásra, ami egy koleszban van és okádék, de most mit lehet tenni, legalább van valahol lehetőség alvásra, ahol van fűtés. A portás óriási arc, de a számlaírás meg a matek NAGYON nem megy neki, cserébe pár órával később Ádit kisegíti 10 forinttal, hogy tudjon magának kólát venni az automatából. Ádi és Bobo is befutnak tökrészegen, a buli, ahogy saccoltam én pár órával korábban, szar volt. Ádi: „bazmeg, 1000-es volt a belépő, mindenki gyúrós és kamu Ed Hardy cuccban volt“.

2009. november 21. Kiskunfélegyháza @ Rocktár

Délben kelünk, szerencsére a koleszban nincsenek szigorú kicsekkolási szabályok, bár amilyen az állapota a szerencsétlen helynek, csoda, hogy egyáltalán van, aki be akar ide csekkolni. Szőke Laci kisvártatva befut öccsével, Rolanddal, majd elmegyünk kajálni egy Halásztanya nevű helyre, ahol már álmodozom egy jó harcsapaprikásról nokedlivel, és álmomnak Bobo vet véget, aki pénztárcáját a koleszban hagyta, így vissza kell mennünk, majd mindenki megszüli a döntést, hogy menjünk inkább máshova kajálni, mert az étterem drága.

Laci tud egy tuti helyet, egy helyi hamburgerest, aminek én annyira nem örülük, mert gyorskajából elég volt a turnén itt-ott, de ez van. Kb. fél óra alatt fel is veszi a két helyi szerencsétlen csaj a rendelésem, ami egy rántottsajtos megaburger 22 centis buciban, ki is fog rajtam, igazából tök jó volt, de akkora adag, hogy még most is okádhatnékom van tőle, ha rágondolok. Utána vissza a buszba Szentével, a többiek egy része pedig cukrászdába, másik része a közeli Plázába megy salakanyagürítés gyanánt. Délután háromkor nekivágunk Kiskunfélegyházának és mivel ez egy gazdaságos turné így a rövidebb, de lassabb utat választjuk, ami elég a Sopranos ötödik évadának utolsó két részére, csúnya vége lesz Chrissie nőjének, Adriana La Cervának, illetve a zseniális Steve Buscemi által megszemélyesített Tony Blundettonak is. A fennmaradó időben gyorsan bekapjuk még a hatodik évad első részét.

Valamikor fél hétkor befutunk a kiskunfélegyházi Rocktárba és ami itt fogad minket, az a turné egyik legkellemesebb meglepetése, de erről később. Irány a backstage-be, itt próbálunk pihenni amennyit lehet, mindenki nagyon le van már eresztve és kicsit nehéz összedrótozni magunkat még egy utolsó bulira. Közben befut Eke Laci, aki Bobo rokona (Sopranos módra kuzinok, tehát igazából nem azok) és óriási arc, nagyon jó borászatuk van és hoz is ajándékba pár üveggel, jégboruk egyszerűen szenzációs és mindenkinek ajánlom, pedig én nem vagyok egy nagy borfogyasztó! Utána pedig egy újabb kellemes meglepetés, ugyanis egy srác befut Portugáliából (!), mert a barátnője Pestre jött konferenciára és amikor látta, hogy ezen a hétvégén játszunk, ő is vele tartott, béreltek kocsit és lejöttek. Elképesztő érzés, komolyan mondom, minden nyáladzás nélkül, ezekért a pillanatokért éri meg zenélni, csinálni ezt az egészet. Lehet, hogy van X másik zenekar ebben az országban, aki több embert mozgat meg, mint mi, de annyira hadd legyek már nagyképű egy kicsit, hogy tegye fel a kezét, aki elmondhatja magáról, hogy valaki repül 2500 km-t értük. Carloson Bridge To Solace pulcsi és póló, még a 2005-ös lisszaboni koncertünkön vette, amivel anno egy problémája volt, hogy elég rövidre sikeredett, ami betudható annak, hogy egyrészt volt vagy 7-8 banda, másrészt akkor volt részleges bokaszalagszakadásom, aminek következtében pokoljárás volt minden koncert. Igyekeztünk is kárpótolni. Két banda volt itt is előttünk, a Built For Life és a Nuke. 11 táján nekiláttunk a koncertnek, amiből egy nagyon jó és nagyon energikus buli kerekedett, egy tökéletes turnézáró. Úgy érzem, hogy mindannyian úgy játszottunk, mintha az életünk függne a koncerttől és jó érzés volt körbenéznem a közönség soraiban, meg a színpadon is, ennél jobb turnét nem is kívánhattunk volna magunknak.

Említettem, hogy a Rocktár a turné egyik legkellemesebb meglepetése. Azt kell, hogy mondjam, hogy mélyen meghajolok Ónodi Árpi szervező és a Rocktár legénysége előtt. Magyarországon SEHOL nincsenek ilyen körülmények. A koncert ki van plakátozva, meg van hirdetve, segítőkészek a helyiek, jól szól a terem, jól szól a színpad, Szilárd, a hangosító srác olyan szinten segítőkész mindenben, hogy otthon érezzük magunkat. Berendezett, fűtött backstage hűtővel, benne italok, nem kell a saját koncertem előtt sorban állni a pultnál, hogy vegyek egy üveg ásványvizet. Kapunk vacsorát is egy nagy tál sült cucc, rántott gomba, karfiol, húsok. Elmondom, hogy mennyibe kerülne ez egy klubnak, ami a Rocktárban természetes: SEMMIBE. Pár ezer kibaszott forint, de mindenekelőtt minimális kedvesség és figyelmesség. Egy átlag magyar klubos dolgozik 100-150% haszonnal a bárban, a zenekarok behozzák a közönséget, sok helyen a paraszt meg van sértődve, ha kérsz egy pohár vizet. Azt tudom, hogy ide mindig szívesen jövök vissza és minden zenekarnak ajánlom, hogy próbáljanak ide jönni, ugyanakkor fontos, hogy a helyiek kedvességét meg KELL becsülni, nem pedig visszaélni vele és követelőzni nagy arccal!

A kis morális kitérőm után nem sok dolog maradt a napi történésekből, bepakoltunk és megindultunk haza, Ádit nehéz volt összeszedni, hiszen hódított, de őt így szerejtük, nem is ő lenne, ha nem kéne térden állva könyörögni neki, hogy jöjjön már. Megint sikerült hajnal 5-kor hazaérnem, csak ma szomorúan megállapítottam, hogy vége a turnénknak…

EPILÓGUS – 2009. November 22-23.

Azt hiszem sikerült átfogóan beszámolnom arról, hogy milyen is egy turné a legegyszerűbb formájában. Mielőtt továbbmennék gondolataimmal, meg szeretném köszönni Bali Dávid barátomnak és a nuskull.hu-nak, hogy ez a napló létrejöhetett, azt hiszem a köszönetből kijár magamnak is, mert bár jó dolog a naplóírás, sokan azért jogosan gondolták, hogy ebből úgysem lesz semmi, mint pár éve az Undying turnés blogomból, bár akkor még bőven mások voltak az internetes körülmények.

A fentiekből látható, hogy a turnézás azért minden móka és kacagás ellenére ezen a szinten nem leányálom. Ez egy nagyon alap DIY turné volt, amit nem tudtunk volna soha sem leszervezni, ha nem lett volna a zenekarunk mögött egy olyan nemzetközi háló, amely biztosítja azt, hogy a magunkfajta bandák turnézzanak. Más zenekaroknak, már amennyiben elfogadják, és nem tartják nagyképűnek a tanácsot tőlem, aki 10 éve turnézik aktívan Európában, azt tudom mondani, hogy alázat kell és realitás. Ha keményen dolgozol és hiszel önmagadban, ha nem azzal törődsz egyfolytában, hogy a másiknak hány fizető jött be a bulijára és mennyi pénzért játszik vajon, ha elfogadod, hogy a zene nem termék, hanem önkifejezési forma, akkor igenis utánunk lehet ezt csinálni. Nem kaptunk különösebben sok pénzt egyik koncerten sem, sőt, volt ahol szigorúan benzinpénzt kaptunk, volt ahol puszira toltak be minket úgy, hogy egy fillért se kaptunk és a pólóeladásokra kellett hagyatkoznunk. Viszont megfogtunk minden egyes fillért, ha kellett nem ettünk annyit, ha nem volt nagyon okádék a szállás, mint Bolognában, akkor elaludtunk hidegben, buszban, bárhol. Úgy jöttünk haza, hogy tudatosan mindent kézben tartva, egy emberként egy irányba tekintve elkezdtük építeni azt a zenekart, ami majdnem tönkrement az elmúlt 2-3 évben. Részletesen nem megyek bele anyagiakba, de úgy jöttünk haza, hogy ki tudtuk fizetni az összes költséget, ami a turnén felmerült (buszbérlés, méregdrága üzemanyag, autópályadíjak), ki tudtuk fizetni a komplett merchandise nyomását, ami nem volt két fillér, hiszen rakat új designunk is volt, ki tudtunk fizetni egy rakat tartozást, amit az elmúlt, inaktív időszakban felhalmoztunk. Nem fogunk ebből sohasem meggazdagodni, nem is ezért vagyunk itt, viszont jó érzés az összes viszontagság és vicces helyzet ellenére úgy hazajönni, hogy nem vagy anyagilag roncs a zenekarod miatt. De ahogy említettem ehhez elképesztő céltudatosság és hideg fej kell és a realitás talaján kell maradni.

Sokszor fordult elő a turnén, hogy legszívesebben azonnal gyalog hazaindultam volna, nem csak én voltam ezzel így, a többieknek is megvoltak a nehéz napjaik, de amikor össze vagy zárva 10 négyzetméterre, akkor nyílván nem könnyű néha kijönni a másikkal, vagy úgy nagy általánosságban a körülményekkel. Két és fél éve nem turnéztam, nagy volt bennem a félsz, főleg annak fényében, hogy a múltkori turné után nem sokkal jött ki a pánikbetegségem. Hulla fáradt vagyok, mindenem fáj az elmúlt 23 naptól, közel 30 évesen máshogy tekintek a turnézásra, mint mikor 19 évesen beültem a buszba a Newborn/Dawncore közös turnén, az életem egyéb aspektusai is nagyon sokat számítanak, főleg, hogy van egy komoly kapcsolatom, ami szinte mindennél többet ér az életemben.

Viszont azt is tudom, hogy ma egész nap ténfergek, nem a legjobb a hangulatom, nem találom a helyem és ha lenne rá mód, aludnék pár napot és újra beülnék a buszba…

Köszönöm a figyelmeteket, találkozunk a decemberi koncerteken!
Zoli

Ui. Mivel elég olvasmányos a dolog, nem akartam fényképekkel széttördelni a szöveget, meg vesződni még ezzel is, így a http://www.myspace.com/bridgetosolace oldalon hamarosan láthatjátok a galériákat!!!