2013. július 2.
Eredetileg februárban került volna megrendezésre a kanadai Billy Talent hazai lemezbemutató koncertje az A38-on, azonban egy zenekaron belüli családi tragédia miatt a srácok jó pár időpont lemondására kényszerültek, köztük a magyar dátummal is. Számítani lehetett viszont, hogy a fiúk ezt nem hagyják annyiban, így négy hónappal később, a VOLT Fesztiválos fellépésük előtt két nappal pótolták be az elmaradásukat, nem is akárhogyan.
Az ‘előjátékért’ a kihangsúlyozottan kecskeméti Show Your Otherside csapata felelt. Az öttagú formáció (köztük a csinos ritmusgitáros lánnyal, aki az egyik daluk kiállásában még screamelni is megpróbált) saját bevallásuk szerint sem játszott még ekkora közönség előtt (teltházas buliról lévén szó), így természetes megilletődöttség és zárkózottság jellemezte a színpadi jelenlétüket, a fel-alá mászkáló frontembert kivéve, akinek a koncert végére többé-kevésbé sikerült feloldania a hangulatot. Zenéjük egyébként a kaliforniai pop-punkot és a metalcore-t vegyítő divathullámból táplálkozik, melyet hazánkban kiemelkedően Till We Dropék, a tengerentúlon pedig A Day To Rememberék képviselnek. Mivel én egyáltalán nem érzem otthon magam ebben a műfajban, így mindennemű becsmérléstől eltekintenék, maradjunk annyiban, hogy a fiatalokban megvan a potenciál , ez a fellépés pedig korrekt háttérzeneként funkcionált a Billy Talentre való várakozás alatt.
Viszonylag kevesen vették észre, de Ben Kowalewicz kék baseball sapkában még a kapunyitás előtt elsétált a rakparton, diszkrét integetésünket viszonozva. Tetszett neki a város, ezt többször is megemlítette, hitelesen (az „I say BUDA- you say PEST” poén pedig az egész koncertet végigkísérte). A közönség nagyon ki volt éhezve a jól megérdemelt Billy Talent előadásra, a beállásnál már egy fel-felbukkanó gitárt hatalmas ováció kísért, a zenekar viszont csak kedvencük, a RATM-klasszikus Testify elhangzása után volt hajlandó színpadra lépni. Az aktuális intro Lonely Road to Absoultiont követően a kvartett duplán erős kezdést produkált (Viking Death March, Devil in the Midnight Mass), rögtön elkezdődött a gyömöszölés, az extázis, kicsit féltem is, hogy az este végére elfogy a szusz a közönségből, szerencsére nem így történt. A kanadaiak (akik egyébként pont ezen a nemes napon ünnepelték nemzetüket) erős dalcsokrot válogattak össze erre a turnéra, még ha személyes kedvencemet, az idén tízéves első lemezről származó Line and Sinkert és az új album véleményem szerint legjobb nótáját, a Crooked Mindst nem is kaptam meg, helyette volt egy teljesen feledhető Nothing to Lose-os pihenés. Panaszkodni viszont nincs ok, a játszott dalok egytől egyig hatalmas slágerek, élőben kifogástalanul működnek, bár ehhez nagyban hozzájárul a Billy Talent kiemelkedő koncertteljesítménye. Nem csak a már emlegetett Ben Kowalewicz frontember komikus momentumai („I’m on a boat motherfucker”), de a halálpontos ritmusszekció, tekintélyesen kiemelt basszusgitárjával, valamint Ian D’Sa összetéveszthetetlen riffjei is hibátlanul szólaltak meg a hajó fedélzetén. A maratoni négyszámos visszatapsolásba a vörös zászlót megelőzően pedig még egy kis hangszeres jammelés is belefért. Ugyan a zenekar két napon belül visszaköszön hozzánk a soproni VOLT Fesztivál nagyszínpadán, ez a fellépés tanúbizonyságot tett arról, hogy a Billy Talent az ilyen családias klubkoncerteken képes igazán maradandót alkotni.
A koncertet köszönjük az A38-nak.
