Best of 2007

Immáron beköszöntött az új év, így gondoltuk, összefoglaljuk személyes kis Top 5 listáinkkal, melyikünknek mit jelentett az idei év. Természetesen a Ti véleményeitekre is kiváncsiak vagyunk, így ne szégyelljétek bevallani azt kommentben jól. Lássuk hát!

Killerrabbit listája:

01. – Despised Icon – The Ills Of Modern Man
Egyszerűen hihetetlenül meg van írva, megjelenése óta alig telt el nap a hallgatása nélkül, a Fainted Blue Ornaments pedig hidegrázós hatással van rám a mai napig.
02. – Thrice – The Alchemy Index Vols. I & II. – Fire and Water
Bár az idei megjelenés még csak az Alchemy Index egyik fele, így is az év egyik legigényesebb alkotása, remekbeszabott dalokkal és elképesztő hangulattal.
03. – Poison the Well – Versions
Kicsit lassabban ért be, mint a korábbi albumaik, de szintén jelentős mű, méltán kúszott fel a bronzérmes pozícióba.
04. – Nile – Ithyphallic
Az egyiptológusok most sem tudtak hibázni nálam, dalírási képességeikről mindent elmond, hogy az Ithyphallic ötszöri meghallgatása, s egyéb események miatti két hónapos félretétele után, újbóli előszedésekor fejből lehetett fújni a témáit.
05. – Psyopus – Our Puzzling Encounters Considered
Ez pedig szimplán 2007 egyik legőrültebb és legzseniálisabb matekos lemeze.

dávid. listája:

01. Pozvakowski. – Microtron
Szerintem a Microtron az eddigi legérettebb pozva’ album, és amit nyáron egy kritikába foglaltam róluk, az a mai napig hatványozottan igaznak érzem. Megunhatatlan.
02. Baroness – Red Album
Szerintem a Baroness tette le 2007-ben a legerősebb örömzenei korongot, melyben egy ízes és feelinges stíluskavalkád uralkodik a rock, és a metal alműfajai között mintegy hidat képezve. Kivédhetetlen!
03. The Dear Hunter – Act II: The Meaning Of, And All Things Regarding Ms. Leading
Sokan tartják öncélúnak a The Recieving End Of Sirens hajdani gitárosának nagyívű, és progresszív eposzát, amit az ember vagy imád, vagy utál: én az előbbiek társaságába tartozom, így a második rész is bejött.
04. The Fall Of Troy – Manipulator
A The Fall Of Troy beváltotta a hozzá fűződő ígéreteket; a minden korábbinál progresszívebb, és epikusabb dalszerkezetek bebizonyítják, hogy ez a három suhanc mekkora zseni, arról nem is beszélve, hogy magasabb szintre emelték saját hangzásvilágukat.
05. A Wilhelm Scream – Career Suicide
Ötcsillagos slágercsomagot kínálnak Wilhelmék, a hardcore/punk és a maideni virgák határmezsgyéjén. A májusi koncert éppúgy alap, mint ez a lemez!

Nelzon listája:

01: Chimaira – Resurrection
Bizony, az ohio-i ötös új lemezükön szó szerint újjászületett, és egy olyan hihetetlenül kemény újvonalas thrash lemezt tettek le az asztalra, amitől más holtak is életre kapnak!
02: August Burns Red – Messengers
A metalcore új császárai! Hihetetlenül technikás és romboló lemez egy keresztény csapattól, ám minden másodperce egy masszív adrenalinbomba. Én rájuk bíznám a Biblia megzenésítését!
03: Black Light Burns – Cruel Melody
Wes Borland első szólólemeze minden várakozásomat felülmúlta. Szívbe markoló és beteges, addig hallgattatja magát amíg minden taktusát kívülről nem fújod – és sosem enged.
04: Subscribe – Stuck Progress To Moon
Világszínvonalú lemez itthonról, bizony nagyon keményen odacsapott. Meglepetésekkel teli egyedi anyag ez, aminél külön öröm, hogy kis hazánk fiai alkották!
05: Machine Head – The Blackening
Igencsak ütős metálcsapás, egy kis Master Of Puppets utóérzéssel, ám remekebbnél-remekebb ópuszokkal!

killerrabbit:[b]
Szerencsére rengeteg igen jó koncertet láthattam idén, de amik kifejezetten emlékezetesek voltak:
[b]01: Enslaved

Brutal Assault; hibátlan hangzás, elsöprő dinamizmus, egyszerre hangulatos és brutális dalok, mély átéléssel közvetítve, fizikailag szinte lehetetlen volt ennél közelebb kerülni a tökéleteshez.
02: Suffocation
Szintén Brutal Assault, nincs mit hozzáfűznöm, legendák, a nevükhöz méltó koncerttel, melynek fényét, és emlékét az apróbb bakik sem tudták csorbítani.
03: Necrophagist / Misery Index
Bécs; a Necro iszonyú profin és vehemensen tolta a komplex death témáit, kristálytisztán és jobban szóltak, mint lemezen, a Misery Index pedig húzós, dinamikus és mégis fogós számaival darált le.
04: Dying Fetus
Bécs; az extra hosszú, ritkán játszott és régi dalokkal ízesített 85 (!!!) perces buli igazi „kihagyhatatlan volt” kategória)
05: Immolation, Madball, Vader, All That Remains
[Csehország], Krisiun, The Black Dahlia Murder [Budapest]
(válogatás nélkül, remek showk voltak egytől egyig)

dávid. kedvenc koncertjei:

01: Isis, Boris, Oxbow @ Prága, Palác Akropolis
Ez a buli életem legjobb koncertje volt, nemcsak a jó társaság és az utazás lehetősége miatt, hanem azért is, amit itt kaptunk alig háromezer forintért. Frenetikus élmény, amiről csak szuperlatívuszokban illik mesélni.
02: Soilwork @ A38
Björn „Speed” Strid és bandája ismét megmutatta a magyar publikumnak, hogy egy gyilkos koncertbandával van dolgunk, élőben méginkább erőteljes és érzelemgazdag megszólalással. Ennyire koncerttől még soha nem rekedtem be.
03: The Haunted @ Kultiplex
Érzelmi feszkó, erre jobb szó nincs. De az is biztos, hogy én többet nem szeretném élőben látni Dolvingékat, egyszerűen akkora bipoláris bélyeg nyomódott az általuk képviselt játékidőre, hogy sírástól nevetésig minden volt. Félelmetes.
04: Converge @ Kultiplex
Ez is az érzelmi feszkó kategóriát erősítette volna, de tény, hogy a hardcore mentalitás sokat levesz a szerzemények érzelmi töltetéből. Mindenesetre jó buli volt.
05: Isten Háta Mögött @ Kultiplex
Sokat gondolkoztam, hogy a <i>Twelve Tribes</i> estéjét, vagy az <i>Ignite</i>-ot jegyezzem-e fel, de rájöttem, hogy az augusztusi IHM koncert mindet kenterbe veri, aki ismer, tudja miért. Lehagyhatatlan a listáról, és azért mert ötödik, az nem azt jelenti hogy ez volt a többi viszonylatában a legrosszabb; azért ötödik, mert itt más is közrejátszott a zenekar szereplésén túlmenően.

Nelzon pedig ezeket szerette:

Nem voltam túl sok bulin idén, de azért csak összekuporgattam ötöt, voilá:
01: Nine Inch Nails @ Sziget
Szar hangosítás, kurvasok ember, szar idő ám mégis – Trent Reznor és csapatának első hazai fellépése feledhetetlenre sikerült! Legendák a színpadon, ideje lenne egy rendes, Arénás koncertnek is!
02: Converge, Rise And Fall, Animosity @ Kultiplex
Be kell mutatnom a Converge zenéjét bárkinek is itt? A lemeznél sokkal durvább élőben a zenekar, volt bennük valami felsőbbrendű ám mégis hihetetlenül emberbarát – a zene pedig magáért beszélt.
03: The Black Dahlia Murder, Job For A Cowboy, The Red Chord @ Kultiplex
2007 legpusztítóbb estéje – hirdették a flyerek és igazuk is lett. Tömény deathcore aprítás, ahogy illik.
04: Nuskull & LD50 buli @ Vörösyuk
Naná hogy itt van ez is, indokot pedig hadd ne írjak! :) Lassan itt az ideje a folytatásnak!
05: Twelve Tribes, Bridge To Solace @ Kultiplex
Nagyon kellemes meglepetés volt ez az este, hiszen a TT zenéjét alig ismertem, koncerten pedig sokkal jobban üt! A BTS pedig nem véletlenül hazánk egyik legjobb koncertzenekara, ismét hozták a formájukat!

Killerrabbit: Vitek (Decapitated) és Pat (Arsonist Get All The Girls) halála; a Darkest Hour idei anyaga is csalódás számomra, 4 dal fogott meg mindössze, aztán komoly szívfájdalmam a Meshuggah pesti villámkoncertjének kényszerű kihagyása, és a Cephalic Carnage lemondott Brutal Assaultos fellépését is ide sorolnám, melyet nagyon vártam.

dávid.: Számomra az év elsőszámú csalódása a Pelican zenei mélyrepülése, de azt sem felejtem el egyhamar, hogy ki kellett hagynom a Dalek, a The Locust, és a Beatsteaks pesti koncertjeit. Emellett egy „kicsit” csalódtam Téglás Zoliban is, de erről nem mondanék többet, valamint az elmaradt KSE buli is szívszakadást váltott ki belőlem.

Nelzon: Az idei fő (és talán egyetlen lényegesebb) csalódásom a <i>Chimaira és a Killswitch Engage</i> lemondott hazai koncertje volt… Reméljük idén már nem kell hasonló híreket kitennünk!

Killerrabbit: 2008-tól új Raunchy lemezt várok, bízom a Thrice-ban, illetve reménykedem valami Cult Of Luna újdonságban, kíváncsian várom az új Ihsahn szólólemezt, a két Cavalera testvér egymásra találásának hallgatható eredményét, illetve, hogy a Morbid Angel mit hoz majd össze David Vincenttel.

dávid.: 2008-ban leginkább a Russian Circles új albumát várom, de kíváncsi vagyok még az új Queensryche, Meshuggah korongokra is, vagy a Southern Lord által indított Latitudes-kislemez sorozat újabb tagjaira, na meg a nyári fesztiváldömpingre – egy At The Gates koncert sokat dobna az éven, de egy közeli Mastodon bulit sem vetnék meg.

Nelzon: Az egyetlen lemez, amit várok jövőre, az a Thrice-széria befejező darabja lesz, de ezen kívül inkább általános dolgokra vagyok kíváncsi. Merre halad a zene, mi lesz a trend 2008-ban, melyik stílusok kerülnek előtérbe. Úgy néz ki, idén igen sok, jobbnál-jobb koncertet láthatunk kis hazánkban, főleg a tavaly lemondott két kedvencem várom, Chimaira, Killswitch Engage. Szeretném, ha nyugatra tőlünk felfedeznénk kis hazánk értékeit és a nagyobb nevek nem állnának meg Bécsnél.

A Nuskull tekintetben igen konkrét terveink vannak késő tavasz, kora nyár tájékára. Ezek egyelőre csak tervek, így nem mennék részletekbe (hogy ne kelljen mivel elszámolnom, hah!) de mindent megteszünk, hogy 2008-ban is érdemesnek érezzétek a Nuskullt a figyelmetekre! ;)