Angertea, Shapat Terror @ A38 Tetőterasz

Angertea, Shapat Terror

A38 Tetőterasz, Budapest – 2010.09.04. (szombat)

Az elmúlt néhány hónapban többször is járt a fővárosban az Angertea csapata, viszont sajnos egyik alkalommal sem sikerült eljutnom koncertjeik valamelyikére, pedig már lassan négy éve annak, hogy legutoljára élőben láttam a nagymágocsi triót. Ezúttal viszont minden együtt volt ahhoz, hogy eljussak a bulira, holmi viharos erejű szél, vagy szakadó eső pedig a legkevésbé sem számít nálam visszatartó erőnek. Bizony, a legutóbbi tetőteraszos bál óta az A38 is téliesítette a helyszínt, így egy percig sem volt veszélyben az egyébként Varga „Zero” Balázs által szervezett bál. Habár 19:00 magasságában jóformán egy darab érdeklődőt sem lehetett látni a fedélzeten, hamar megnyugvásra intettem Mihály Gergely barátomat.
Végül még én magam is kissé meglepve konstatáltam az alig egy órával későbbi kezdésig elég szép számúra duzzadt közönség látványát.

Negyed kilenc magasságában az egri Shapat Terror törte meg a csendet, akikről korábban csupán annyi információval rendelkeztem, hogy Sohajda Péternek, a Polly is Dead gitáros/énekesének új bandája ez. Már a legelső hangok hallatán elégedetten bólogattam és gyorsan le is kellett szögeznem: ez bizony egy nagyon jó kis mocskos grungeos stoner parasztság. A lehetőségekhez képest elég jól is szólt a koncertjük, egyedül az énekkel kapcsolatban volt többször is az az érzésem, hogy egy darab szót sem értek az egészből, de ezt a legkevésbé sem szeretném a két vokalista számlájára írni…

Mindenesetre jó kis bulit csaptak, a jövőben pedig én is több figyelmet szentelek majd Shapaték munkásságának.

Rövid átszerelést követően lépett a deszkákra az Angertea, majd robbantották is azt a bizonyos bombát a The Limits of Being a Vessel című slágerrel. Rajtuk már azért komolyabb mozgolódás is beindult a közönség részéről (Molnár Kolossal az élen ;), a srácok pedig a tőlük megszokott vehemenciával és precizitással vezették elő betegesen gyönyörű szerzeményeiket. A lehető legszélesebb mosoly ült ki az arcomra a tavalyi korong egyik személyes kedvence, a Waterfront Syndrome alatt, amit végre élőben is hallhattam/láthattam. Majd az előbb említett Twenty-Eight Ways To Bleed lemezt nyitó Holy Cat Mother következett, hogy aztán kicsit visszanyúljunk a 2006-os Rushing Towards The Hateline albumhoz, hiszen felcsendült az Interest Song, a Damagebirth és a No Harm Done hármasa. Hidegrázás garantálva!

A hangzás tekintetében Migi bőgőjátéka uralta az étert, mindig nagy élmény a basszusfutamait nyomon követni. Habár nagy rajongója vagyok az erős basszussoundnak, itt azért egy kicsit már soknak éreztem a dolgot, de végülis még belefért az összképbe. Gergő hozta a szokásos profi szintet, miközben Ottó veszettül szegelt a dobok mögött.

Ugyebár a szigorú időhatárokat illik betartani, de a közönség kitartó visszájának hála még sikerült belepréselni a hátralévő néhány percbe egy Sophie's Stationt. Remélem mondanom sem kell, hogy történt mindez mindenki legnagyobb örömére.

Igazán jó kis este volt ez, ahol egyébként nem mellékesen rengeteg zenész ismerős tette tiszteletét, tovább növelve az ezúttal abszolút pozitív értelemben vett családias hangulatot.
Az új Angertea ep egyébként köszöni szépen, jól van, a klip is leforgott már az egyik dalhoz, már „csak” Neil Kernon bácsira kell várni, remélhetőleg már nem túl sokat…