A proglordok eljövetele – Haken-koncertbeszámoló

A londoni székhelyű Haken hatosfogatának neve mára egybeforrt az ízig-vérig igényes, klasszikus progrock-elemekből építkező, modern metállal, olyannyira, hogy, aki hasonszőrű muzsika művelésére adja a fejét 2017-ben, az valószínűleg vagy tudatosan Haken akar lenni, vagy még nem tudja, de igazából Haken akar lenni. Még jó! Elég csak meghallgatni a monumentális, gyökereit tisztelettel, hatásait hűen és ízlésesen megidéző 2013-as The Mountain vagy a digitális korszak hajnalának atmoszférájával átitatott 2016-os Affinity című lemezeket, amelyek nem csak a kritikusok, de a hallgatók szívébe is egyből megtalálták az utat. Így nem is csoda, hogy amikor bejelentették végül, hogy a Haken 10. évfordulós, egyben lemezbemutató turnéja április 5-én az A38 hajóra is elér, a brit proglordok első eljövetelét hazánkba már nem kis várakozás övezte. Előttük két külföldi formáció, az amerikai Next to None és a francia The Algorithm melegítették be a színpadot.

Next to None

Mire megérkeztünk a hajóra, a pennsylvaniai srácok már nagyban játszották a főleg ős-progresszív elemekből építkező, mégis elektronikával fűszerezett, modern hangzással operáló dalaikat. Három dalt sikerült elcsípni tőlük, azonban így is pozitív csalódásként hatott, hogy nemcsak, hogy mindent beleadnak, de feltűnően fiatal koruk ellenére rendkívül érett produkciót szállítanak. Külön kiemelendő Max Portnoy dobos teljesítménye (igen, ő a Dream Theater-alapító Mike Portnoy fia), aki minden kétséget kizáróan apja zenei érzékéért felelős génállományának legjobb részét sikerült megörökölnie: rendkívül ízlésesen és bravúros technikai megoldásokkal, intenzív headbangelés közepette ütötte a bőrt, amely teljesítmény így egy komoly audiovizuális élménnyé állt össze. Egyedül Thomas Cuce énekes mesterkéltsége említhető zavaró tényezőként, azonban ezt felírhatjuk ifjú korának számlájára; idővel minden bizonnyal beérik majd, főleg, hogy bőven rejlik potenciál a hangjában. Mindent egybevetve a Next to None koncertje kellemes meglepetés volt, ami után biztosan figyelemmel fogom kísérni a srácok munkásságát.

The Algorithm

Néhány LED-sor és a kötelező almás laptop beszerelése után nekikezdtek az elektronikus hangzavar koronázatlan királyai, a The Algorithm, akik némileg kilógtak a sorból – mind zeneileg, mind a koncert minőségét tekintve. Tudtuk, hogy mire számítsunk tőlük, és meg is kaptuk: szaggatott breakdownok, tekergő szintiszőnyegek, elektro-káosz és némi synthwave jellemezte a koncertet, amelynek legmeglepőbb momentuma talán a Born of Osiris Machine című dalának feldolgozása volt. Hiába viszont az egyedi hangzás és hangulatkeltés, a koncert számomra sajnos hamar unalomba fulladt a dalok alapvető monotonitásából fakadóan. A szaggatás, a látvány és a dalok sem voltak elegendőek ahhoz, hogy a figyelmem ne kalandozzon el, bár nem vetem el annak a lehetőségét, hogy az én műszeremben volt a hiba: a közönség láthatóan kedvelte a performanszt. Ki szeretném emelni azonban a hangzást, amelynek ékköve a testes, elektronikán is átütő, külön térrel rendelkező, brutálisan jól megszólaló pergődob volt. (A minőségi sound végigkísérte egyébként az estét, innen is kalapemelés a hangosítóknak!)

Haken

Végül egy hosszú, pozitív feszültséggel teli átpakolás után a Haken jött, látott és elegánsan bemutatta, hogyan kell ezt a progresszív metálnak nevezett dolgot művelni színpadon. Az amúgy is vérprofi zenei szekció albumminőségben szállította az alapanyagot, míg Ross Jennings nagyívű énekdallamai kristálytiszta éteriséggel töltötték be a hajó gyomrát. Ez pedig kihúzta a fellépéssel kapcsolatos egyetlen nagyobb felmerülő kétség méregfogát, hiszen az internet népe sokat támadta a zenekart Jennings élőben nyújtott gyenge teljesítménye miatt, amelyet igazolt néhány korai koncertfelvétel is. Ennek a hajón szerencsére nyomát sem lehetett tapasztalni, sőt! A koncert legerősebb pillanatai közé tartozott az As Death Embraces, amikor is Jennings egyedül Diego Tajeida billentyűivel aláfestve komoly testfelület-százalékot húzott át libabőrösre, vagy a Cockroach King, amely alatt a zenekar egésze egy csapásra acapella-társulattá avanzsált.

A koncert egy igazi csemegézés volt az eddigi életműből, bár egyértelműen nagyobb súllyal szerepelt a setlistben az éppenséggel turnéztatott Affinity (Affinity.exe, Initiate, 1985, Red Giant, The Architect, The Endless Knot) és a The Mountain (In Memoriam, As Death Embraces, Cockroach King, Atlas Stone). Külön ínyencségként eljátszottak egy monumentális Aquarius medley-t, melybe a debüt minden dalából beletettek néhány percet, plusz ráadásként megkaptuk a második album címadóját, a bő huszonkét perces Visions-t is.

Összegezve a látottakat-hallottakat, rendkívüli élményben lehetett része mindenkinek, aki április 5-én az Artemovszk fedélzetére tévedt: a végig magas színvonalú estén láthattunk ifjú titánokat, a progresszív metál határterületeit feszegető kísérletezést és az est abszolút szellemi győztesét, amely egy olyan érett, magabiztos produkció keretében biztosította az érzelmi csúcspontot, amit még sokáig fogunk emlegetni. A Haken legénysége tehát beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen egy elejétől a végéig hibátlan fellépéssel tették igazi ünneppé a zenekar létrejöttének jubileumát és az első magyarországi látogatásukat. Richard Henshall, a Haken sűrűn vokálozó billentyűs-gitárosa a koncert után személyesen meg is ígérte, hogy amint tehetik, visszalátogatnak hozzánk. Ámen! Mi biztosan ott leszünk!

A fotók nem a hajón készültek.