2009. február 10.
2008 kapcsán – csakúgy, mint hasoló helyzetben bármilyen óévvel szemben – nincs értelme levonni a nagy tanulságokat: hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképp láttuk, és éltük meg mindazt, amit a legutóbbi 12 hónap adott számunkra. Nagy visszatérések, eszméletlen koncertek persze éppúgy voltak, mint hatalmas zakók, és szégyenteljes bulik – legyen az a szervezés, vagy a zenekar sara. De térjünk is rá a tárgyra: mi így láttuk a tavalyi évet.
Számomra nem igazán volt sok óriási alkotás a tavalyi évben, szinte az összes favorit 2009-ben fog új lemezzel előrukkolni, illetve rengeteg régebbi zenét hallgattam inkább. Azért persze így is van mit kiemelni. Hogy ha azt nézem, hogy melyik album volt rám a legnagyobb pozitív hatással, akkor gondolkodás nélkül a Descend To Rise első nagylemezét (Behind the Infinite Scenes) hoznám ki győztesnek, akik zeneileg és szövegileg is teljesen rabul ejtettek. Remélem hogy van bennük annyi spiritusz, hogy legközelebb egy erősebb hangzású, legalább ugyanilyen minőségű dalokkal megpakolt anyaggal fognak jelentkezni. Számomra ők voltak a tavalyi évben az a banda, akikben tényleg éreztem valami pluszt, azt a bizonyos nagybetűs PLUSZt!
Aztán a kanadai A Textbook Tragedy új lemeze, az Intimidator is nagy meglepetésként kúszott be a tavalyi év legjobbjai közé. Az év végén pedig egy gyilkos élő produkcióval végképp meggyőztek zsenialitásukról.
Habár kissé megkésve, csupán az év második felében ismerkedtem meg az Unbreakable című Fireflight lemezzel, igazából azóta se került ki a lejátszóból, nagyon elkapott a hangulata és van, hogy végtelenített lejátszásban megy napokon keresztül. Szerintem zseniális lett, szívesen megnézném őket élőben is!
Az American Me bemutatkozása (Heat) gyors, kíméletlen, brutális sújtás. Amolyan semmi cicó, csak a kőkemény parasztkodás hozzáállásuknak köszönhetően hamar megszerettem dalaikat. Amúgy a zenekar az It Prevails melletti projektként indult útra, de azóta túlnőtt ezen a szerepkörön. Aki csalódott a Bury Your Dead legutóbbi kiadványában, bátran ajánlom ismerkedésre az American Me-t! Valamint ciki vagy sem, de nekem bejött a Respect Issue is az Emmure-tól. Persze eleinte én is próbáltam ellenkezni, de aztán legyőzött. Mondjuk az előző anyagaikhoz képest semmiképp sem nevezném előrelépésnek, de még mindig vannak olyan vidám pillanatok az életemben, amikor az Emmure szolgáltatja a tökéletes filmzenét hozzá.
Aztán az erősen jó kategóriába tartoznak még a következők: Misery Signals – Controller, From a Second Story Window – Conversations, 36 Crazyfists – The Tide And Its Takers, Oceana – The Tide, Gojira – The Way Of All Flesh, Architect – Ghost of the Saltwater Machines, Attila – Soundtrack To a Party, valamint nagyon örülök hogy megismerkedtem az I Set my Friends On Fire-rel, akik elkészítették a tavalyi év (legalábbis számomra) legjobb Nótáját és videóklipjét! Ez a Sex Ed!
Koncertek
Koncertek terén igazán el voltam kényeztetve a tavalyi esztendőben. A dobogó első fokára mindenképpen a novemberi August Burns Red koncertet tenném. Kis klubban, családias hangulat, kézzelfogható pozitív energiahullámok, tökéletes hangzás/előadásmód, vokálozás 1-2 nótában és a koncertet követő spanolás a rendkívül közvetlen Jake-kel.
Aztán régi álmom is teljesült a nyáron azzal, hogy eljutottam a Download fesztiválra, igaz „csak” egy napra, de így is olyan zenekaroknak láttam 10/10 produkcióit mint a 36 Crazyfists, az A Day To Remember, a Bleeding Through vagy épp a Throwdown. Idén pedig mindenképp végig ott akarok lenni!
A Stuck Mojo mindkét tavalyi koncertje, amire elmentem egy életre szóló élmény volt. Nem csak azért mert iszonyat nagyot zúztak mind a két alkalommal, hanem a már-már zavarbaejtő jófejség miatt is. Íme néhány emelkedett pillanat: a márciusi bulin Rich Ward felhívott a színpadra egy közös performance erejéig ((Here Comes) The Monster), az októberin pedig egy jóizű beszélgetést követően lebirkóztam Lord Nelson-t, aki egyszerűen nem tudta abbahagyni a nevetést még hosszú percekig utána. :)
Csalódások
A tavalyi év egyik legmegrendítőbb eseménye mindenképpen Chi Cheng, a Deftones basszusgitárosának autóbalesete, valamint kómába kerülése volt. Nagyon remélem, hogy fel fog épülni!!!
Nagyon vártam, készültem rá, de annál keményebb volt a pofáraesés a Never Say Die Tour londoni állomásán. Az eszméletlenül szar hangzás teljesen elrontotta a bulit. És ha már itt tartunk, szívesebben vettem volna részt inkább a hajós bulin otthon, mert az meg tuti állat volt!
Az év csalódásai közé tartozik még az As Blood Runs Black botrányosan szar koncertje, valamint a márciusban „elmaradt” ektomorf koncert (Dudley-ban) és annak körülményei…
Reménységek
2009 legnagyobb reménységei a következő bandák új lemezei: August Burns Red, A Day To Remember, Killswitch Engage, Deftones, Between The Buried And Me, Poison The Well, Chimaira, 36 Crazyfists DVD, Devil Sold His Soul, Angertea
01. Isten Háta Mögött – A Kényelmetlen Lemez: Nagyon nincs mit mondani, szinte már közhelynek számít, hogy az IHM legújabb korongját az év lemezeként értékelik, de számomra mégis így van. Engem már a Today Is The Day előtti koncertjükön megvettek kilóra az, akkor prezentált új számukkal és tudtam ez lesz az idei év legnagyobb durranása (hazai szempontból).
02. Blessed By A Broken Heart – Pedal To The Metal: Na most biztos sokan nagyot néznek, hogy mit keres ez itt? Aki ismer tudja, hogy bírom a dögös zenéket, és, ha valaki azt kérné tőlem mondjam meg neki, mi volt tavaly a legdögösebb, nem gondolkodnék. Zseniális zenekar, óriási számokkal, most szólok nagy jövő áll előttük. Meg is vettem a lemezt eredetiben.
03. Russian Circles – Station: A tavalyi év befutója post-rock tekintetében nálam egyértelműen az instrumentális Orosz Körök zenekar volt. A finom, érzéki témákat tömörítő lemez ideális pihenéshez, gondolkodáshoz, tanuláshoz, felnőtté váláshoz. Ajánlom! Bár nagy fájdalom volt, hogy ki kellett hagynom a pesti bulijukat. Majd legközelebb!
04. Protest The Hero – Fortress: Gyakorlatilag felesleges kommentálni. Nem találkoztam olyan idei TOP 20-as listával, amiben ne lett volna benne, a tehetségükről idehaza is számot adó kanadai brigád, zseniális albumot hozott össze. Oda vagyok, teljes a szerelem.
05. Brain Drill – Apocalyptic Feasting: Sokat gondolkoztam mi legyen az ötödik, és végül 2008 legjobb tech death lemeze mellett döntöttem. Aki járatos a műfajban tudja, hogy a legtöbb zenekar igyekszik a még befogadhatóság szintjén muzsikálni, ezzel ellentétben az ő céljuk a minél nagyobb fokú komplexitás, a minél technikásabb dalok megalkotása. Ráéreztek a dologra. Oda kell rájuk figyelni.
Év slágere: Blessed By A Broken Heart – Move Your Body
Év klipje: I Set My Friends On Fire – Sex Ed (ft. Smosh)
Év borítója: The Faceless – Planetary Duality
Akik még mindenképp említésre méltóak tavalyi lemezükkel: The Faceless, 36 Crazyfists, Destroy The Runner, Sigur Rós, Daturah, Jucifer, Norma Jean, A Skylit Drive, Portishead, Óriás, La Dispute, Origin, Hawthorne Heights, UnderOath, Earth és még sokan mások.
Koncertek:
01. NeverSayDie! Tour @ A38 – Ez azt hiszem egyértelmű minden hazai metal rajongó számára, aki jelen tudott lenni, zseniális volt az elejétől a végéig, jómagam végig az első sorok között ugrándoztam és dalolásztam. Az est sztárja azonban a Parkway Drive volt, akik 120%-osan teljesítettek. Imádtam.
02. Killswitch Engage/As I Lay Dying @ PeCsa – Sok jó koncerten voltam tavaly még is ez maradt meg bennem, mint az egyik legjobb. Forever, 94 Hours, Confined és My Last Serenade, Fixation On Darkness, My Curse. Hmm… de jót énekelgetem. :D
03. Jucifer @ Corvin-Tető – Nem, nem írtam el, az est sztárja nem a Today Is The Day volt, hanem a „sokk-házaspár”, az eklektika duó, a Jucifer. Voltam én már sok koncerten, de ilyet még soha nem láttam, őrjítő volt, néha magam is meg rémülten ébredek, ha erről az estéről álmodok. Ha visszagondolok, máig feláll a szőr a kezemen. Brrr…
2008 csalódása:
Azt hiszem ez is egyértelmű: Nem kaptam jegyet az AC/DC koncertre. Nem tudom, hogy fogom feldolgozni.
2009 reménysége:
Hogy a Metal Hammer hasábjairól idézem a több éve ott lévő mondatot: „Lesz Metallica koncert.” Plusz hozzáteszem még a Porcupine Tree-t is. Emellett a következő zenekaroktól várok még sokat: Darkness Dynamite, God Forbid, The Devil Wears Prada, Glassjaw, Bridge To Solace, The Fall Of Troy, A Day To Remember (ők már bizonyítottak is), stb.
Az albumok
La Dispute – Somewhere At The Bottom Of The River Between Vega & Altair – Erről a lemezről már ömlengtem sokat. Jókor kapott el, és azóta sem enged.
Maybeshewill – Not For Want Of Trying – Nekem mindig is gyengém volt a poszt-rock/metál, és ezt meg a korábbi EP-jüket ronggyá hallgattam tavaly. Ringat ha kell, de ráz, ha akarod, s mer túlmenni a szokásos langyos vízben tapicskoláson.
Fucked Up – The Chemistry of Common Life – Határidő után esett a radar látószögébe, majd becsúszó szereléssel vett le a lábamról, s arra késztetett, hogy exhumáljam a rég temetett hardcore-szeretetemet.
Ayreon – 01011001 – Ő sem kevésszer pörgött le. Könnyen vevő vagyok a már-már giccsbe hajló, filozófikus fülkápráztatásra, és az Ayreonban van annyi munka, hogy ha ezt nem nevezzük epikusnak, akkor semmit.
Defeater – Travels – Hogy ezt miért nem vettem észre hamarabb? Ami szomj maradt bennem a Fucked Up lemez után, azt ez a lemez csillapította.
Volt még sok jó lemez idén, akikhez bőven tudok kellemes élményeket asszociálni: az I Set My Friends On Fire, Blessed By A Broken Heart, Genghis Tron, IHM, Snowman, Young Widows, Marionette ID, Machinae Supremacy, The Flashbulb, Crystal Castles… nincs okom panaszra.
Koncertek
BPRNR évzáró – Erős line-up, a viszonylag kevés ember ellenére is jó hangulat, no meg végre eljutottam IHM-re. Aki kihagyta, az bánhatja.
3. HORSE the band – Hiába tettek meg mindent a kuplungosok, hogy Lo-Fi hangzásban tomboljunk, azért állati jó volt. No meg az sem utolsó, hogy itt rángatta meg az óvódai legjobb barátom a pulcsimat, hogy én vagyok-e az, aki? Vicces.
USA Kings, failotron, Dj Scotch Egg – Mindenféle elektronikailag gusztustalan core, de hatalmas tombolás, amit még néhány lokáltapló sem tudott elrontani. Fasza.
Volt még pár vicces jelenet: a mankóval pogózó arc Genghis Tronon, vagy NATO performansza a düreres Shell Beach/BTS-en, de móka volt az ingyenes Óriás is, ami sörözésbe torkollt, vagy a négy órát késő Kerekes Band, meg a júniusi Subscribe a ZP-ben, ami után beszedtem egy kiadós tüdőgyulladást. (:
Csalódások
Bezárták a Kultit. A ‘butt lemez. Meg hogy itthon még mindig a hazai színtéren akarnak csak hódítani a bandák, és tényleg kevés a merész újítás, valamint hogy a Moog-on kívül senkit sem tudtunk igazán exportálni.
2009
Hogy ettől az évtől mit várok? Hejjujj. Lesz új 65daysofstatic album, új Circle Takes The Square, jelentkezik még a Maybeshewill és a HTB is nagy koronggal, aztán keringenek hírek egy Refused tribute albumról, vagy ugyanezen a vonalon a régi tagokból álló AC4 is lehet stúdióba vonul. A léc magasan van, s már eddig is kijött pár izmos darab, meglátjuk, hogy az év tartja-e majd a szintet.
Albumok
Disfear – Live the Storm
D-beat vihar, mely egy percre sem ereszt el, csak tolja az ember képébe a Tompa üvöltésével díszített koszos riffeket. Nincs mit érteni, vagy elemezni rajta: nyers, kőkemény 35 perc, és ilyen rövid távon a változatosság hiánya sem érezteti annyira hatását. A hangzás pedig csodálatos.
Foxy Shazam – Introducing
Talán a La Dispute mellett Foxy-éknak örültem a leginkább idén – ez az öt srác elképesztő dalokkal tömte tele második lemezüket, és mindezt úgy, hogy egy percig se gondolták komolyan, ami abban is megnyilvánul, hogy két perc után extraszéles vigyort tudnak húzni a hallgató fejére.
Protest the Hero – Fortress
A kanadai banda újabb szinte hibátlan lemezt írt, és náluk is jár a plusz pont azért, amiért (szerintem) a zenén is érezni, hogy nem igazán veszik komolyan magukat. Teszik ezt úgy, hogy zenéjükben meglehetősen technikás elemekkel turbózzák fel a metalcore-t, és még az albumuk is konceptlemez. Rody pedig hatalmas arc (és torok).
Astronautalis – Pomegranate
Nem metal, de nem is rock – Astronautalis a hip-hop műfajában utazik, de egyszerűen nem tudtam megkerülni az említését, akármennyire is nem tartozik az oldal profiljába ez az indie-t, shoegaze-t, és hip-hopot elektronikával, és néhol talán folk elemekkel is keverő album. A szövegvilág pedig tényleg már csak a hab a tortán – bár néhol úgy érezni, maga a torta.
La Dispute – Somewhere At The Bottom Of The River Between Vega & Altair
Számomra tökéletes „űrkitöltő” volt, ha már új mewithoutYou nem jött tavaly, és ez igen nagy szó, mivel vannak hangulatok, amelyeket csak nagyon kevés együttes képes megidézni. Ám itt a szövegek, az „ének”, a gitártémák, minden egy pontban gyűlt össze, és megszületett 2008 legjobb debütalbuma.
De persze sok jó lemezt köpött ki magából a zeneipar idén is: (a teljesség igénye nélkül) The Herbaliser, Eagles of Death Metal, Portishead, Thursday/Envy, Does It Offend You, Yeah?, One Day As A Lion, The Plight, Blessed By A Broken Heart, Shinedown, Lykke Li, Sigur Rós, Spark Is A Diamond, The Roots, stb.
Az év slágere díjat én Wiley Wearing My Rolex c. számának adnám, míg az év klipjét egyértelműen a Chase & Status – Pieces (ft. Plan B)-hez forgatták, a borítók terén pedig talán a Thursday/Envy split nyert nálam.
Csalódások
Az év csalódásánál én inkább (metal) lemezeket említenék, elvégre szörnyű produkcióval jelentkezett a Slipknot, és a Trivium (magukhoz mérten is), valamint számomra teljesen vérszegénynek minősül a Thrice, és az Underoath produkciója is. De persze a legnagyobb csalódás az, hogy a deathcore még mindig nem halt meg.
És hogy mit várok? Sok mindent, de legfőképp: mewithoutYou, Glassjaw, The Fall of Troy, Lostprophets, Queens of the Stone Age, Four Year Strong.
Hasonló csodálatot váltott ki belőlem a Zodiak második lemeze, a Sermons. Sokak számára túlságosan mesterkélt, jellegtelen, én azonban úgy gondolom, a Sermons mesterpéldája lehet annak, milyen jelentős szerepe van a kompozíciós elgondolásnak egy-egy album elkészítésekor. A felvételek közötti kohézió annyira erős, hogy már ez is megfelelő alapot szolgáltatna a lemeznek, de emellett végig olyan meglepetések tarkítják azt, amelyek egyértelművé teszik számomra: itt a helye.
Kiemelkedő teljesítmény volt a Torche második nagylemeze, a Meanderthal is. A súlyos riffek és fogós dallamok soha nem alkottak még ilyen kitűnő párost, mint ezen az albumon. Az Amnesian még mindig az egyik legnagyszerűbb szerzemény!
Már-már korszakalkotónak titulálható a The Mars Volta The Bedlam In Goliath címet viselő tavalyi megjelenése, amely nagy meglepetésemre a kedvenc TMV korongommá lépett elő. Még több zaj és még súlyosabb progresszivitás, ugyanakkor megjegyezhető és emészthető alkotás. A Goliath pedig az album csúcspontja.
Az év utolsó negyedében érkezett a Young Widows új albuma, az Old Wounds, ehhez nem fűznék többet, kötelező darab!
Ezek mellett persze rengeteg érdekes és figyelemre métló megjelenést tartogatott a 2008-as év, a teljesség igénye nélkül: The Sound of Animals Fighting, Burst, Russian Circles, Sigur Rós, Isten Háta Mögött, marionette ID, Korog stb.
A koncertekkel sokkal nagyobb bajban vagyok, sajnos egy banális ok miatt, nevezetesen azért, mert alig jutottam el koncertekre a tavalyi évben. Éppen ezért a véleményem ezen a téren nem nyom sokat a latban. Amit viszont mindenképp kiemelnék az a német Tephra zenekar fellépése a szegedi Garaboncziásban, akik eme kultikus(an kicsi) helyen lehengerlő hangzással álltak ki a színpadra, és Cult of Luna/Isis/Neurosis vonalon mozgó, doom-osan fejbevágó produkciójukkal kápráztatták el a közönséget.
Azon véleményemet pedig továbbra is tartom, hogy hazánk egyik legnagyobb koncertteljesítménye a pozvakowski. nevéhez fűződik, akiket kétszer láttam a tavalyi év során.
Csalódás? Ilyenre nem emlékszem. Szerencsés vagyok…
A 2009-es évben egyelőre három lemezt várok, ezek közül az Angertea Twenty-Eight Ways To Bleed című lemezének megjelenése már csak napok kérdése. Emellett az új Isis és Mastodon albumok lebegnek lelki szemeim előtt, mint az idei év nagy reménységei.
Az év albuma díjat nálam a Burst vitte el, noha utolsó pillanatig kiélezett párharcban állt az Isten Háta Mögött új nagylemezével. A választásom végül azért esett a Relapse svéd versenyzőjére, mert hőseink sikeresen ugrották át azokat a korlátokat, melyeket önmaguknak állítottak fel az Origo képében: így egy minden korábbinál progresszívebb, szabadelvűbb és merészebb lemezt tettek le az asztalra, amit nem lehet kiszedni a lejátszómból. Palikáék második helye sem lehet kérdéses, hiszen A kényelmetlen lemez képében az év legdurvább duplalemezes kombóját vehettük a kezünkbe, mely feltette a pontot az i-re a zenekar életművében.
A dobogó harmadik fokát nálam a Protest The Hero foglalta el, akik talán csak annyiban csúsztak le a magasabb posztokról, hogy az ’Altamonton nem tudtam megjelenni – pedig ha ott meggyőznek a srácok (és erre a játékidőt leszámítva ugye minden adott is volt), biztos több élmény kötne ehhez az egyébként is páratlan nagylemezhez. Így azonban marad a bronz, és a Nándor által megvásárolt póló. A negyedik helyet a Torche birtokolja, hiszen a poszt-Floorként is nyugtázható stonerdizsiposztpunk formáció mind a Meanderthal, mind a Pelican előtti koncertje során lecsavarta a fejem: páratlan dinamizmus, eszméletlen hangulat, és professzionális hangszeres tudás egyesülésének lehetünk fültanúi – a kérdés pedig az, hogy az immáron trióban nyomuló zenekar mennyire őrzi meg jelenlegi nyitottságát a következő nagylemezen. Ötödikként pedig a marionette ID debütálását emelném ki, hiszen Ákosék egy közel hibátlan bemutatkozással ajándékozták meg – remélhetőleg nem csak – a honi közönséget – az pedig csak tovább fokozza a gyönyöröket, hogy az Emptiness Will Change Your Mindot le is töltheted a zenekar honlapjáról.
Valamint mindenképp kiemelendőnek tartom a La Dispute; a Detektivbyrån; a Portishead; a The Stiletto Formal; a Foxy Shazam; a Russian Circles; az Óriás és a Fleet Foxes lemezeit.
Koncertek
Az év leghangulatosabb bulija címet a Des Ark Fészek Klub-beli koncertjének szavaztam meg: a belváros szívében meghúzódó kis művészklub csak úgy ragyogott az életerőtől, amíg Aimee, a hónaljkutyája, és a zenésztársak betöltötték annak kis színpadát. Ugyanígy letaglózott a lengyel Orange The Juice koncertje a Sziget A38 színpadán, és a Converge hajós alakítása, melynek záró katarzisa (…Jane Doe) nem egy emberből könnyeket csalt elő. Emellett mindenképp élmény volt látni tavaly a Cynicet; a Russian Circlest; a The Dillinger Escape Plant; a Genghis Tront; és Parov Stelart.
Csalódások
Számomra az év első csalódása volt, hogy elmaradt az A Wilhelm Scream és Flogging Molly tervezett A38-as koncertje – öröm az ürömben, hogy ’Mollyékat láthattam a Szigeten, és májusban megint jönnek. Ugyanígy meg kell említenem a novemberi Horse The Bandet is (a zenekar önhibáján kívül), és a legnagyobb szívfájdalmam, a Kultiplex földbedöngölését. Demo kollégával vasárnap elsétáltunk a helyhez, és a látvány „önmagáért beszélt” – szánalmas, ami itt zajlott.
Reménységek
Mivel mostanság azt sem tudom eldönteni, hogy mit egyek vacsorára, így 12 hónapos intervallumban sem tudok határozottan tervezni. Amire azonban biztosan kíváncsi leszek – és persze ami eszembe jut, hiszen a teljes listát itt sem tudom kiírni magamból -, az visszatérő Dredg, valamint az új As Cities Burn korong. Továbbá mindenképp kiemelendők a Buried Inside, Mastodon, Wolves In The Throne Room, Converge, Darkest Hour, Rise And Fall új anyagai; de el tudnám viselni, ha a Brand New, a Glassjaw és a mewithoutYou új kiadvánnyal jelentkezne. Vannak olyan bandák is, kikkel szemben kétkedő vagyok (Isis, Pelican, The Lonely Island), ám ez nem tompítja jelentősen az érdeklődésemet. Hazai frontról az új Pozvakowski. és marionette ID lemezekre leszek még igazán kíváncsi, de a visszatérő Thy Catafalque és Punnany Massif anyagokkal szemben sem fogok ellenkező magatartást tanúsítani, az biztos. Koncertek terén amit a legjobban várom, az pedig a nyári Flying Lotus buláj lesz – de az alábbi kijelentésem csak az eddigi információmra alapozom.
