Skin & Bones: nyers érzelmek feszítik szét a Silverstein új dalát

Úgy tűnik, a Silverstein neki is állt felvezetni a következő fejezetét. A kultikus poszt-hardcore-banda még 2022-ben hozta ki legutóbbi lemezét, a Misery Made Me-t, ami tavaly kapott egy pár akusztikus verzióval megdobott bővített kiadást. Most pedig itt van a Skin & Bones, ami nem b-oldal, vagy az extra extrája, hanem az első lépés a zenekar jövőbeli ösvényén.

Shane Told frontember el is mondta, hogy az új dalt egy hatalmas emberi veszteség inspirálta:

A Skin & Bones egy mélyen érzelmes dal, ami egy hozzám egykor nagyon közel álló személy hirtelen elvesztéséről íródott. Mindennap a saját fejünkben rostokolunk, triviális dolgokon aggódunk, és soha nem gondolunk arra, hogy mennyire törékenyek is vagyunk. Az élet egy pillanat alatt eltűnhet. Elvesztettem az egyik legnagyszerűbb embert, akit valaha ismertem.

Amikor Joshua Tree-ben, a sivatag közepén stúdióztunk, olyan érzésünk volt, mintha egy teljesen üres vászonnal dolgoznánk. A külső zavaró tényezők hiányában azon kaptam magam, hogy befelé fordítom a figyelmemet. Hogyan éreztem magam valójában? Mit akartam igazán elmondani erről? És amint ezt megtaláltam, az előadás csak úgy kiömlött belőlem. Beszéd, ének, kiabálás, ordítás… ez a szám csupa nyers érzelem.

A dalhoz Wyatt Clough (The Devil Wears Prada, Beartooth) álmodott meg egy klipet, ezt mutatjuk is alább: