2024. július 1.
A budapesti Divent. szinte futólépésben tör felfelé a hazai undergroundban: miután tavaly megjelent első kislemezük, a Minden, ami most kell, idén érkezik annak folytatása, a Másvilág. Erről már kiadták a címadó dalt, ami sok szempontból szintlépés volt a progos, modern metalbandának, leginkább azért, mert ehhez készült el az első videoklipjük is. Most pedig itt a második dal az EP-ről, ami a Fekete pillangók címet kapta, és ha lehet, még tovább tolja a zenekar határait: a szó szerinti értelemben vett eddigi legprogosabb daluk tele van tempóváltásokkal, tört ütemekkel, furcsa kiállásokkal, és
ha eddig a Spiritboxot hoztuk fel támpontnak a hangzásukkal kapcsolatban, akkor most inkább a Jinjer az első, ami eszünkbe jut.
Ez a dal is meg lett támogatva egy kisfilmmel, és a hangszeres szekció olyan jól bevált az első klipben, hogy ebből a másodikból már ki is szorultak, egyedül hagyva így Mihalovics Gréta énekesnőt. Viccet félretéve, a srácok is vastagon kivették a részüket a dologból, ami végeredményét tekintve egy, az A24 horrorjait idéző történetmesélős videó lett, ahol a fronthölgy valószínűleg a belső démonaival küzd – eredménytelenül.
Bár az új anyag eredetileg júniusra lett ígérve, mégsem jelent meg a hónap során, de valószínűleg csak apró, nem BMTH-mértékű csúszással számolhatunk, és a nyár folyamán már hallható lesz a teljes kiadvány Magyarország egyik legeredményesebben feltörekvő újonc zenekarától.