Ilyen volt a MewithoutYou utolsó két fellépése

A vég vége.

Ezzel a címmel vezette fel utolsó két fellépését a philadelphiai MewithoutYou. A 2001-ben alakult indie rock/poszt-hardcore/emo-zenekar, amelynek nagy szerepe volt a spoken word stílus elterjedésébne, és amely nélkül ma nem igazán léteznének olyan bandák, mint a La Dispute vagy a Touché Amoré, augusztus 19-én és 20-án adta pályafutása utolsó két koncertjét, természetesen szülővárosában, a The Fillmore nevű klubban.

A banda persze nem érte be egy egyszerű búcsúval: a két nap folyamán fellépett velük Kevin Devine (kb. a keleti part indie-pápája), Josh Scogin (’68, ex-The Chariot, ex-Norma Jean), Scott Kruger (The Psalters) és az utolsó szám erejéig még az első gitárosuk, Chris Kleinberg is csatlakozott hozzájuk egy meghitt együtt elköszönés képében. Ekkor már a zenészek családtagjai és barátai is a színpadon ropták, a mögöttük lévő „Farewell” (búcsú) feliratot felváltotta a „Better luck next time” (legközelebb több szerencsét) frázis, ami az utolsó, cím nélküli albumuk nyitódalának, a 9:27a.m., 7/29-nak az egyik részlete.

Mutatjuk is, hogy hogyan emlékezett meg a bandáról több más zenekar a közösségi felületeken, illetve az estéről készült felvételek sem maradhatnak ki. További minden jót az uraknak!

https://twitter.com/willyipmusic/status/1561188868799561728?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1561188868799561728%7Ctwgr%5Eccb5f5f9dd30a2b22574180d552515ff6befc456%7Ctwcon%5Es1_c10&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.brooklynvegan.com%2Fmewithoutyou-played-their-final-show-setlist-surprise-guests-videos-more%2F