Az élet és az idő ingája – Cave In: Heavy Pendulum

Tizenegy év. Ennyi idő telt el a Cave In legutóbbi teljes értékű lemeze óta, bár a zenekar tulajdonképpen sosem szűnt meg létezni, még Caleb Scofield basszusgitáros 2018-as, egy szerencsétlen balesetben bekövetkezett halála sem állta útjukat. Kiadták a Scofielddel készült utolsó demókból összeállított Final Transmission lemezt, közben pedig Nate Newton (Converge, Doomriders) vette át a bőgőt, akit régi barátként köszöntött a csapat, majd jótékonysági koncerteket adtak, turnéztak, mígnem hirtelen beütött a járvány, ami viszont ebben az esetben jótékony hatással volt a zenekarra nézve. Elkezdődtek tehát az új album munkálatai, érkeztek egymás után az ízelítő dalok, míg végül eljött a nap, amire minden rajongó várt: megjelent a Heavy Pendulum. Megérte rá várni? Teljes mértékben.

Nem kevés ötlet és mondanivaló gyülemlett fel az évek során a poszt-hardcore-együttes tagjaiban, ez már csak abból is látszik, hogy több mint egyórás játékidővel bír az új cucc. Manapság már ijesztő lehet egy ekkora terjedelmű album, rohan a világ, rohanunk mi is, minden elvonja a figyelmünket, nem tudunk annyi időt szentelni zenehallgatásnak, mint kellene és mint szeretnénk. Másfelől pedig előfordulhat, hogy egy ilyen méretes anyag unalmassá válik egy idő után, mert nem elég változatos. Még szerencse, hogy itt erről szó sincs, hiszen maga a lemez témája is az élet ciklikusságát, csúcs- és mélypontjait boncolgatja: hogyan hatnak ránk ezek a változások és miképpen fogadjuk őket és hagyjuk magunk mögött. A New Reality tökéletes felütés, még akkor is, ha már ismertük a megjelenés előtt, mert egy feszes riffbestia, zseniális gitártémákkal operál, és tulajdonképpen így kell elkezdeni egy ilyen lemezt, mindenféle tökölés nélkül. Ha viszont arra számítunk, hogy minden dal a szélsebes zúzás jegyében készült, akkor bizony meg fogunk lepődni. Persze a játékidő nagy részét a jól megfűszerezett és tartalmas riffleves kanalazása teszi ki, a Blood Spiller és a Searchers of Hell is jóllakat minket például, de olykor visszavesz a tempóból a lemez, hogy meglepjen a már szintén ismerős sludge-os Blinded by a Blaze lebegésével, vagy a doomos, stoner gitárjátékos Nightmare Eyeszal, aminek már azt hinnénk vége, mire visszatér a főtéma, de markánsabb, gyorsabb, headbangelésre késztető kivitelezésben. Mindenki a maximumot hozza ki magából, egész egyszerűen semmire nem lehet panasz: Adam McGrath (Wear Your Wounds, Zozobra) és Stephen Brodsky (Mutoid Man, Old Man Gloom) elképesztő témákat írt, Brodsky hangja semmit sem kopott, inkább erősödött az évek során, John-Robert Conners dobos (Zozobra) szállítja a frankó groove-okat, Newton pedig amellett, hogy iszonyat erőteljes ordításával még súlyosabbá tesz egy-egy részletet, bőven kivette a részét a tételek összeférceléséből, ráadásul saját számot is írt, és ezzel rögtön tisztába is kerülünk, amint beront az Amaranthine basszusmenete.

A zseniálisan megírt darabok mellett kiemelkedő még a hangzás, amire tényleg csak azt lehet mondani: tökéletes. Ez nyilván azonnal kiderül, de a negyedik, Heavy Pendulum című dal közben figyelünk fel rá igazán, ahogy hallgatjuk ezt a laza, grunge-os, az Alice in Chains szellemét idéző nótát, úgy esnek a riffek a fülnek, mint toroknak a méz, Kurt Ballou (Converge) piszkosul jó munkát végzett hangmérnökként és producerként is. Végül pedig még egy dolog, amiért jár a vállveregetés: kellően színes a lemez ahhoz, hogy ne unjuk meg a felénél. A már említett dalokon kívül ott van még a félig akusztikus Reckoning, amiben McGrath is dalra fakad, vagy a Careless Offering, aminek az első része dallamos táncikálós, a második meg teli torokból ordítós megőrülés. A Wavering Angel című tizenkét perces, fordulatos zárótétel pedig egy érzelmi hullámvasút (az a szóló összetöri a szíved), óhatatlanul is Calebet juttatja eszünkbe, mintha csak neki készült volna, de valójában sejthető, hogy az egész lemez az ő emléke előtt tiszteleg.

Nem lehet eleget dicsérni a Cave In visszatérő lemezét. Bárhol is próbálnánk belekötni, nem sikerül fogást találni rajta. Kifogástalan módon megírt dalok, tökéletes hangzás jellemzi, ezek mellett színes és változatos, még a két át- illetve felvezető tétel sem zavaró, mert betöltik a feladatukat és nem csak töltelékként funkcionálnak, ráadásul a borító is szemet gyönyörködtető. A Heavy Pendulum egy olyan album, amit elképesztően profi, utánozhatatlan és egyedi zenei érzékkel megáldott zenészek készítettek, alázattal, minden tudásukat, teljes lényüket és szívüket beleadva, és ez érezhető minden hangon, minden ütemen, minden riffen. A régi rajongóknak nem fog csalódást okozni, akik pedig ezzel ismerik meg a zenekart, egy életre a szívükbe zárják. Így kell visszatérni, máshogy nem is érdemes. 10/10