Elaludni egy bekapcsolt szintetizátoron – Blood Incantation: Timewave Zero

Tavaly decemberben minden jóravaló vájtfülű metalos olyan vehemenciával húzta fel a szemöldökét a feje búbjának közepéig, hogy az még a Richter-skálán is erőteljes kilengést eredményezett. A denveri death metal-alakulat, a Blood Incantation ugyanis bejelentette hogy kiad egy teljes mértékben ambient nagylemezt. Alapvetően ennek nem is kellene annyira meghökkentőnek lennie, mint amennyire elsőre annak tűnt, lévén, hogy a zenekar előszeretettel alkalmaz a death metaltól nagyban eltérő zenei hatásokat, például pszichedelikus megoldásokat, vagy a háttérben megbúvó elektronikus zörejeket. Az ambient pedig hiába egy alapvetően (lágyabb) hangulatzene, a metal előadók előszeretettel nyúlnak hozzá, sőt vannak, akik konkrétan erre húzzák fel a gitárzenei kompozíciókat. Tehát ilyen aduk mellett hogy lett mégis a Timewave Zero 2022 egyik legnagyobb szemfényvesztése? Rögtön ki is térek rá, csak elmorzsolok egy könnycseppet a Hidden History of the Human Race-pólómon.

Előre leszögezném, hogy egyáltalán nem vagyok ellene a műfaji határpedzegetésnek, a stílusbeli kísérleteknek, vagy csak úgy egyszerűen a szakmai horizonttágításnak. Ennek már több ízben is hangot adtam az írásaimban (többek közt feketeribizlisben és áfonyásban). Egyszerűen nem szeretem, ha hülyének vagyok nézve, és ha ez most így drasztikusan is hangzik, jobbára igaz is: a banda nyilatkozataiból az derült ki a megjelenés előtt, hogy tudták mire számítsanak, sejtették, hogy ez majd kinyitja a bicskát a zsebekben, de nem nagyon foglalkoztak ezzel. Ilyet akartak írni, megtették, ha másnak nem, hát maguknak. Ez eddig rendben is lenne, de ilyen hozzáállással hogy lehetett ezt forgalomba hozni, ráadásul egy nívós kiadó által?! Mondom ezt úgy, hogy lehetőségeimhez mérten támogatok minden hozzám közelebb álló zenekart, főleg az olyan underground(abb) társaságokat, amilyenek ők is. Vagy ha már feltétlen meg akarták ezt jelentetni, nem lehetett volna elsőre egy kisebb terjedelemben, amolyan ízelítő gyanánt, hogy “Na, mit szóltok? Ilyet is tudunk.”?

Merthogy technikailag itt van nekünk 2, azaz kettő darab (digipakon három) szám, darabja húsz perccel. És hogy mi történik ezalatt a 40 perc alatt? Jóformán semmi. Az alapkoncepció – a banda tematikájához hűen – a kietlen, sötét űr atmoszférájának a megteremtése volt. Ez sikerült is, viszont elég unalmas tud lenni a végtelen kozmosz, miközben lebegsz benne a hajódtól elszakadva, nem halsz meg, nem sodródsz bele a Napba, nem jön veled szembe semmi, se egy meteorit, se egy örvény, intelligens életforma meg pláne. A legrosszabb az egészben, hogy végig úgy hangzik az anyag, mintha építkezne egy katarzis irányába. Amit soha nem érünk el. Ez talán a második dal, az Ea harmadik felvonásánál érezhető leginkább (Spotifyra és Youtube-ra is nyolc tételben került fel a lemez), de ott is csak felülünk a mézesmadzag-expresszre. Itt vált számomra világossá, hogy sok más műfajhoz hasonlóan igenis van különbség ambient és ambient közt. A Timewave Zerót pedig ennek fényében úgy kell kezelni, mint amikor a gyermekünk készít egy nagyon bénácska rajzot, de nincs szívünk megbántani, ezért kirakjuk a hűtőre, mert tudjuk, hogy ettől még ő egy nagyon tüneményes pofa a Hidden History’-jával, a Starspawnjával, vagy tulajdonképpen akármelyik másik cuccával.

Rengeteget lehetne még beszélni a semmiről, de nem húzom tovább se a te, se az én időmet. Az az érzésem, hogy a Blood Incantation pályafutása során már megannyi reputációt, xp-t, big dick energyt – vagy nevezzük, aminek akarjuk – lapátolt magára, hogy megengedhesse magának ezt a kiadványt. Viszont be kell látniuk, hogy ez nem járható út, már csak azért is, mert a pénz beszél, és alapvetően eddig is bizonyították, hogy ők ennél sokkal többre képesek. Ezt a lemezt lényegében unatkozó csillagászoknak ajánlom, vagy olyanoknak, akik szeretik egy mező közepén fekve az éjjeli égboltot kémlelni, esetleg olyan egyéneknek, akik valami nagyon durva cuccon vannak rajta és muskátliként vegetálnak a szobájukban. De nekik is csak hangulatkeltő háttérzeneként – mert másra nem képes a Timewave Zero. Nehezemre esik a pontozás, de el kell ismerni, hogy azért ebben van munka. Még ha csak annyi is, hogy az egyik tag elaludt egy bekapcsolt szintin, míg a többiek sörrel a kezükben egymásra biccentettek, hogy “Na, ez kurva jó, vegyük fel!” 3/10