2021. szeptember 22.
Újra jelentkezik Aktuálista címen futó cikksorozatunk, az öt évvel ezelőtti Rejtett alkönyvtárak széria jogutódja, amiben a hazai zenei élet ismerős alakjai bukkannak fel időről-időre, hogy megosszák kedvenc zenéiket a nagyérdeművel. Ebben a sorozatban nem feltétlen all time favoritokról van szó, hanem az aktuálisan pörgetett, forgatott finomságokról (ami persze nem zárja ki, hogy egy illetőnél előkerüljön egy imádott klasszikus a régmúltból), ezáltal is tuningolva kicsit a jelenkor gyöngyszemeit, hogy ne mindig csak a “régen minden jobb vót” mantrát kelljen emészteni.
Harmadik vendégünk Pap Márton, az Anchorless Bodies és a nemrég rögtön egy nagylemezzel bemutatkozó VLKN énekese, aki nem csak fogyasztja a zenéket, hanem egyenesen habzsolja a jobbnál-jobb kiadványokat. Marci nem csak, hogy örömmel vállalta a megkeresésünket, de teljes mértékben a saját arcképére is formálta a rovatot, amit mi nagy ujjongások közepette fogadtunk. Az alábbiakban ki is fejti – szép terjedelmesen -, hogy mik azok a kiadók, műfajok és szabadidős elfoglaltságok, amik meghatározzák az ízlésvilágát, illetve a véleményét is kifejti az aktuális fogyasztói trendekkel kapcsolatban. Át is adjuk neki a szót.
Sokáig gondolkoztam rajta, hogy miképpen lehetne nekifogni és emészthető formába varázsolni az aktuális kattanásaimat, hiszen ha volt is bármilyen pozitív hatása a koronavírusnak és bezártságnak nálam, akkor az az, hogy ismét erőteljes fókuszba került a zenehallgatás, az új kedvencek felfedezése és régebbi, elmulasztott albumok pótlása. Ezért úgy döntöttem, hogy egy-egy előadó kiemelése helyett inkább az aktuális irányvonalakról írok egy pár szót, hiszen mindegyikük hatalmas szerepet játszik abban, hogy újra tinédzseri lelkesedéssel közelítsek a zenéhez és szórjam rá a havi jövedelem szomorúan jelentős részét.
Aki anno a MySpace-es időkben élte fiatalkorát, abban kellemes emlékeket fognak ébreszteni az olyan nevek, mint a Bring Me the Horizon, a Job for a Cowboy, a The Red Chord, a Psyopus, az Arsonists Get All the Girls és társaik. Ha az adott személy kicsit is mélyebbre szeretett ásni az undergroundban, akkor ráadásul tud azonosulni azzal a gyönyörrel, amikor az imént említett szupersztárokon kívül egy elképesztően random blogspot-bejegyzésben meglelte az új, addig szinte névtelen kedvencét, amit utána hetekig vagy akár hónapokig le se lehetett törölni a 128 Mbyte-os MP3-lejátszóról (szerencsésebbeknek már MP4-re is futotta – az album art 256 színben való megjelentetése egyet jelentett a zsebben hordozható kortárs festői lexikon érzéssel).
A MySpace-idők azonban elmúltak, vele együtt pedig a platform is teljesen eltűnt, sajnos a vele járó zenei örökség nagy részével együtt. Néhány gyöngyszemet már tényleg csak a régen, akár több mint egy évtizede lementett külső adattárolókon lehet fellelni, és mivel a kiadványok nagy része az online zenehallgatás hajnalán jelent meg (értsd: bármit le lehetett tölteni a netről kb. 5 mp kutatómunkával), fizikai formátumban ritkán láttak napvilágot. Ha mégis, akkor szuper limitált példányszámban és normális disztribúció nélkül, így majdhogynem esélytelen volt a széles körben való terjesztésük. Ahogy elmúlt ez a világ, lassan el kellett fogadnunk az új trendek/zenekarok érkezésével, hogy abból a korszakból már lehet, hogy nem fogunk újdonságokat hallani.
És itt jön a képbe a Wax Vessel nevű revival label, akinek elhivatottsága, hogy újra elővegye a – nyilván néhol szubjektív megállapítás alapján ítélt – alapműveket és megadja nekik azt a megjelenési formát amit megérdemelnek. Az alapelvek az alábbiak:
A fentiekből fakadóan és a tökéletes bandaválasztásnak (valamint a koronavírus miatti bezártságnak) köszönhetően a zsáneren belül elképesztő hype alakult ki az összes kiadvány közül, piedesztálra emelve ezzel a Wax Vessel nevét (a kiadványok mindegyike egy percen belül sold out és a second hand piaci áruk a csillagokban van – egy másfél évvel ezelőtti release könnyedén elkelhet 1 000 USD-ért!!!). Tulajdonképpen az alapvető élménytől működik az egész, hogy úgy tudják tálalni a 10-20 éve megjelent lemezeket, amitől az embernek teljesen az az érzése támad, mint a cikk elején is említett blogspotos időkben. A label tehát egyszerre játszik a vinyl gyűjtőkre általánosságban jellemző elkötelezettségre és a nosztalgiaérzésre egyaránt. De melyek azok a zenekarok, amiktől ennyire pörög a dolog? Az egész katalógus impozáns, azonban alább kiemelek párat, amitől nekem igazán pezsgett a vérem és újra fanboy kategóriába kerültem.
Thumbscrew – Enlightment
Mindig is imádtam a mathcore-t, pláne ha az tökéletesen elhelyezett breakdownokkal társult. Ebben a mezőnyben verhetetlen a Thumbscrew!
Tower of Rome – Discography
Breakdownokkal és grinddal telepakolt néha sasscore-os szobamosh, imádat!
The Partisan Turbine – Surgical Assault
Az egyik legnagyobb kedvenceim voltak a Myspace deathcore merítésből, hála a technikás megközelítésnek. A legkeményebb breakdownokkal és elképesztő energiával operáltak. Az ének igazi hit or miss, nálam hatalmas hit! A három perces jazz interlude-ért a lemez közepén pedig hatalmas pacsi jár nekik!
Duck Duck Goose – Noise, Noise and More Noise
Aki szereti a korai Every Time I Die-t, az nem mehet el szótlanul a DDG mellett. Hatalmas sasscore érzés és breakdownhegyek déli riffekkel párosítva, természetesen matekosan tálalva.
From a Second Story Window – Let This World Swallow Us
A kiadó egyik nagy erőssége, hogy az igazán fontos kiadványoknál teljes diszkográfiát önt örök érvényű formába. Így az eddigi legnagyobb lépése a 4 (!!!) LP-ként napvilágot látó From a Second Story Window-diszkográfia. Talán ők a legnagyobb név eddig a katalógusban (nem véletlenül csapott le rájuk a Metal Blade anno).
Me and Him Call It Us – Epilogue
A screamo felé történő rajongásomat a következő szekcióban bővebben kifejtem majd, röviden a lényeg, hogy a Me and Him Call It Us második és egyben utolsó nagylemeze megkerülhetetlen alapmű a stíluson belül, így ez az egész diszkográfiát felölelő kiadvány tényleg párját ritkító és underground mérföldkő. A prezentációról már nem is beszélve, kezdve az egyedi olajfestmény borítótól egészen a színpompás lemezekig minden a helyén van!
Iamerror – Trout Yogurt
Sajnos anno nagyon kerültem a chiptune/cybergrind bandákat, így az újra megjelenések közül számomra az egyik legnagyobb felfedezés volt az Iamerror egyetlen nagylemeze. Baromi jó hangulat és megjegyezhető dalok mindenhol.
Természetesen a fentiek csak ízelítőként szolgálnak a katalógusból, így az arra fogékonyaknak tényleg érdemes belemerülni és újra felfedezni ezt a csodálatos világot!
A Wax Vessel hatására megjelent jópár copycat label is, némelyikük egészen botrányos (Secret Swarm Records), mások pedig teljesen hagyománytisztelő (Heathen Hand Records) módon koppintják a modellt. Az utóbbi Heathen Hand például a napokban fogja újra kiadni a kanadai Mercenaries második lemezét, amiről sosem hallottam, de tökéletes iskolapéldája a labelek létjogosultságának – mióta bejelentették, képtelen vagyok leállni vele és úgy érzem a kedvenc mathcore-anyagaim közé fogja felhúzni magát hamarosan:
Ha egy kedvenc stílust kellene megneveznem, akkor hezitálás nélkül a screamót választanám. Talán ez az egyetlen, ahol ha voltak is átmeneti uborkaszünetek, mindig megjelent pár olyan lemez, ami folyamatosan fenn tudta tartani az érdeklődésem a zsáner iránt. Továbbá hangulatilag és zeneileg számomra pont azt a zenei spektrumot fedi le, ami szinte kimeríthetetlen forrás és új elemek bevételével folyton tud izgalmasat mutatni. Számos nagyszerű screamo-kiadó van világszerte, kiváló bandákkal, azonban én a Zegema Beach istállóját emelném ki, akik tulajdonképpen vezető szerepet játszanak a színtéren és majdhogynem minden fontos kiadvány napvilágot lát náluk (érdekesség, hogy az egyik korai kiadványuk a hazai színtéren jól ismért Oaken egyik split lemeze volt). Tágan értelmezik a screamót, belefér a black metalos darálástól kezdve a noise rockos disszonancián keresztül a poszt-rockig szinte minden. Ami azonban összeköti az összes előadót, az a kiadó által is hitvallásnak tekintett irány, szó szerint idézve:
A community rooted in promoting honest/passionate/inspiring music – usually with screaming.
És lássuk, hogy mitől is tettem le a hajam az utóbbi időkben:
Wreck of the Minotaur – A Little Roy One on One
Zegema Beachék a fentebb említett Wax Vesselhez hasonlóan, kiemelkedő szerepet játszanak a rég elfeledett gyöngyszemek újraélesztésében, reflektorfénybe állítva néhány méltatlanul alulértékelt, szuper lemezt. A Wreck of the Minotaur egyetlen nagylemeze földbedöngölős mathcore, csodálatosan ötvözi a korai The Dillinger Escape Plan-féle technikai bravúrokat kőkemény és tökéletesen elhelyezett breakdownokkal.
Naedr – Past Is Prologue
Elképesztően dinamikus és hangulati fokozásokkal gazdagított screamo/emoviolence, pontosan az a lemez, ami életben tudja tartani a műfajt a letaglózó erejének köszönhetően.
Youth Novel – Youth Novel
A Naedrhez hasonlóan elképesztő sodrású screamo/emoviolence, a tagok nem igazán akarták kiadni a lemezt, de kiadói unszolásra mégiscsak napvilágot látott. Mekkora szerencse!
Boneflower – A(r)mour
Mindig is vonzódtam a spanyol vonalhoz, elképesztő, mennyi tűz és érzelem van az országból érkező lemezekben. A Viva Belgrado mellett a Boneflowert tartom személyes kedvencemnek, és bár a 2017-es Empty Rooms, Full Bodies lemezük érinthetetlenül tökéletes, a legutóbbi A(r)mouron is nagyszerű tételek vannak. A mellékelt Saltpeter második felében érkező tiszta ének például örökre az ember emlékezetébe ég.
Infant Island – Sepulcher
Az alapvetően posztrockosabb screamoban utazó Infant Island tavaly elkészített egy olyan direktebb, sokkal nyersebb megfogalmazású EP-t, ami tényleg párját ritkítja. Elképesztő érzelmi örvények keverednek tökéletes hangulati leállásokkal, az utolsó, 10 perces, néhány post-black zenekart is megszégyenítő őrlésekkel operáló Awoken pedig tényleg csak felhelyezi azt a bizonyos koronát.
Stormlight – Natoma
Ha valaki éli az elképesztő dobokkal és a Jeromes Dream-szerű énekkel operáló screamót, akkor annak a Loma Prieta- és Lord Snow-tagokból álló Stormlight megfelelő zenei csemegét fog biztosítani. Nálam ez a tavalyi év egyik nagy kedvence volt.
Crowning – Survival/Sickness
Ha valakinek hiányzik az utóbbi Birds in Row-lemezekből a korai anyagokra jellemző nyers megközelítés és agresszivitás, a Crowning lemezében új kedvencre lelhet, én imádom.
Továbbá érdemes megemlíteni, hogy a Zegema Beach-es Dave-eknek (két Dave viszi a labelt, az egyikük az USA-beli terjesztésért, a másik pedig a kanadaiért felel) elképesztően jó orruk van az underground szupersztárok felfedezéséhez. Az alábbi három zenekar mind náluk kezdte és mára már elképesztő népszerűségnek örvendenek az underground körökben, természetesen a nagyobb kiadók is lecsaptak rájuk azonnal. De mindhárom esetben a korai anyagok állnak igazán közel a szívemhez:
SEEYOUSPACECOWBOY – Fashion Statements of the Socially Aware
A zenekar, amelyik igazán okolható azért, hogy a sasscore revival újra népszerű legyen, ezen az EP-jén a legenergikusabb energiabombát alkotta meg. Tökéletesen elhelyezett váltások és dinamikai csúcspontok megfelelve fejszaggató breakdownokkal, ez az anyag nálam tényleg 10/10. Kár, hogy a Pure Noise-hoz való szerződésük enyhe stílusváltást is hozott és beleszürkültek az egyébként még mindig jónak számító, de számomra már kicsit lerágott csontnak ható ezredfordulós metalcore worship/Renounced copycat vonalba.
.GIF FROM GOD – A Release of Excess of Flesh
Hasonló vonal mint a SYSC, azonban kissé noise-osabb és elszállósabb. Az anyag eredetileg a Veinnel közös spliten jött ki, akik utána letagadták az anyagot, haha. Ettől függetlenül nagyszerű két trackről beszélünk, nem csoda hogy lecsapott rájuk a Prosthetic Records.
Respire – Gravity And Grace
Utoljára pedig szeretném megemlíteni az anyagot, ami a legtöbbet jelenti számomra. Szerintem a zenekart a stílus iránt kicsit is érdeklődőknek nem igazán kell bemutatni, kétszer is játszottak már Magyarországon (az első buli alkalmával volt is szerencsénk nyitni nekik az Anchorless Bodies-zal, csodálatos este volt) és nagyon egyedi, trombitával megtámogatott poszt-black/screamo egyvelegük hamar utat talál az arra fogékony szívekhez. Emlékszem, mennyire meghatározó élmény volt számomra először hallani az Ascent c. számot egy olyan estén, amikor 2016 tavaszán, a kisfiam születése után nem sokkal álmatlanul virrasztottam hajnali 3 környékén. Teljesen random böngésztem az akkor még megjelenés előtt álló és csak pár tucat (!!!) megtekintéssel rendelkező, az Open Mind Saturated Mind (ez Zegema Beachék blogja) YouTube-csatornáján fellelhető számot, és instant szerelem lett belőle. Azóta is nagyon kedvelem őket, az újabb anyagok is egytől egyig szuperek, de a különleges emlékek miatt a Gravity and Grace mellett teszem le a voksom, mint egyik örök kedvenc lemezem.
Az utóbbi években a korábbiaknál is jobban fókuszba került nálam az egészséges életmód és a sport, azon belül is a futás. Sok-sok tapasztalás után rájöttem, hogy a megfelelő tempó és az ezt erősen támogató zene kulcsfontosságú a célok teljesítésében. Próbálkoztam különböző stílusokkal, de egyik sem vezetett annyira célra, mint a hardcore techno/gabber. Az alapvetően szűkebb zenei keretekkel és számos esetben jogosan monotonnak titulálható stíluson belül kiemelkedik egy olasz srác, DJ Mad Dog, aki számomra olyan izgalmasan keveri a kickdrum és reverse bass erdőket, hogy az adrenalin mindig az egekbe szökik edzés közben. Nem állítom, hogy az életmű minden tétele maga a tökély, de képes volt olyan hookokat elhelyezni a legnagyobb slágereiben, ami instant felpattintja a sebességfokozatot minden alkalommal.
Néhány a kedvenceim közül, szigorúan sorrend nélkül:
Aki pedig a fullos élményre vágyik, ajánlom a 2019-es Thunderdome fellépést, 55 perc adrenalinpumpa, ami garantáltan kihajtja belőled a tegnapi töltött káposztát:
És még egy hasonló stílusban mozgó AniMe-szám lezárásként, hátha végleg bannolásra kerülök az újság hasábjairól, haha.
Marcit az Anchorless Bodies élén legközelebb szeptember 24-én Nyeregyházán, a VLKN-nal pedig október 9-én a szentesi Anti-Lecsó fesztiválon, illetve október 16-án a budapesti Robot klubban lehet majd elcsípni.
Borítófotó: Bodnár Dávid
