Salt the Wound – Kill the Crown

Az Arest teljes egészében el lehet felejteni. A Kill the Crown ugyanis a Carnal Repercussions Through the Eyes of the Dead és The Black Dahlia Murder által kitaposott ösvényén halad tovább, bár itt most a dallamos témák erőteljesen előtérbe kerültek, talán egy kicsit túlságosan is. A címadóval indul a lemez, ami inkább a szokásos deathcore-intro formula szerint íródott, semmi extra. A következő To the Top viszont nagyon kellemes témákat vonultat fel, viszont ezeket – vagyis inkább csak a refrén alatti riffet – sikerül három perc alatt unalmassá tenni, ezért nem hagy túl sok nyomot az emberben.

Az ez után következő három dal viszont annál inkább, mert roppant fogós dallamok vannak bennük. És ha már semmi újat nem adnak a stílushoz, akkor legalább ezzel kompenzálnak. Különösen a Cash on Delivery talált be, néha még az Amon Amarth is beugrott, miközben hallgattam. Na de ezután jön a feketeleves. Az Early Mornings and Late Nightsszal még nincs különösebb gond, bár nem egy kiemelkedő darab. Majd jön három dal, ami nálam kimeríti a töltelék fogalmát. Itt már az ötlettelenség jelei is kezdtek megjelenni, legalábbis az, hogy ebben a négy dalban gyakorlatilag ugyanaz a főriff, erre enged következtetni. Ráadásul itt már az is unalmassá válik, hogy sok a dallam, szinte már könyörögni kell egy breakdownért, ami viszont most nem jót jelent.Véleményem szerint ez az album belefulladt a dallamokba. Ezek után a próbál még javítani, de nem ez a legjobb albumzárás, amit hallottam.

Miután ez a véleményem sokadik hallgatásra sem változott, muszáj volt elkönyvelnem, hogy ez bizony egy ilyen lemez. Pedig a körítéssel semmi baj. A borító kellőképpen szép, a hangzás pedig kifogástalan, de az összkép mégsem az igazi. A kérdést pedig, hogy megérte-e ezért újra összeállni, nem igazán tudom megválaszolni. Ha az első öt dalt egy EP képében kiadják, akkor egy rossz szavam nem lenne, de a második öt ismeretében nem tudok igent mondani.

5/10