OFF! – First Four EPs

Az OFF! esetében azonban éppen az az érdekes, hogy ez a kevesebb, mint két éves formáció a nyolcvanas évek hangzásvilágához, mentalitásához nyúl vissza, teljes autenticitással idézve meg e „hőskort”. A motivikus zenei párhuzamot ráadásul személyi egyezések is erősítik, hiszen a csapat kulcsfigurája az a Keith Morris, akinek neve a Black Flag és a Circle Jerks tagjaként is ismerős lehet. (Előbbit 1979-ben hagyta ott, helyét Henry Rollins vette át; Morris ekkor hozta tető alá a Circle Jerks-öt, talán az azóta leghosszabb életűnek bizonyult hardcore punk csapatot.) Az OFF! többi tagja is tapasztalt zenész, számos formációban tevékenykedtek már, de meglepő módon egyikük sem a Morris által is fémjelzett szcéna felől érkezett, Dimitri Coats például a Burning Brides, egy stoner rock zenekar frontembere; a dobos, Mario Rubalcaba áll talán legközelebb a szóban forgó műfajhoz, legalábbis eddigi munkásságában (részben) „punk-gyökerek” domináltak (Hot Snakes, Rocket from the Crypt).

A First Four EPs tényleg megjelenhetett volna akár harminc évvel ezelőtt is, mind hangzásvilága, mind „esztétikája” azt az időszakot idézi, nem teljesít túl rajta, de hitelében sem csorbult egy csöppet sem. A kérdés rögtön felmerül: ez vajon pozitívuma a lemeznek, vagy éppen ezért lesz középszerű, urambocsá’ jelentéktelen? Mondhatnánk, hogy ez ízlés kérdése, de inkább úgy tűnik, hogy ha Morrisék koncepciója ebben gyökerezett, mindenképpen célt értek kiadványukkal. Van itt azonban egy sokkal nagyon probléma. Ahogyan arra a lemez címéből is könnyen következtethetünk, négy EP (melyek közül az első önálló kiadványként is megjelent) nagylemezzé gyúrásából született e hangzóanyag, és bár ezzel az elképzeléssel alapvetően nincs is gond (több előadó is élt már – akár a közelmúltban is – ezzel az ötlettel), a megvalósítás nem lett túl precíz, vagy kellőképpen átgondolt, tulajdonképpen a szó legszorosabb értelmében csupán egymás után rakták a „négy négyest”, és így nem tűnik többnek az egész, mint valami összecsapott fércmunka, független attól, hogy egyfelől maguk a felvételek igazán jók, másfelől pedig hangulatában mind a tizenhat dalt ugyanaz jellemzi. Röviden tehát jó szerzemények születtek, csak éppen – igazi, tetten érhető rendezőelv hiányában – albummá nem szerveződtek.

És ami még mindenképp kiemelendő: az OFF! debütálása igazából egy Keith Morris-lemez. Több ő itt, mint frontember, hiszen a rövid felvételek mindegyike az ő vokáljai köré szerveződik. Ez ugyan semmit sem von le a zenészek munkájából, de tény, hogy Morris ugyanúgy szólal meg ezen az albumon, mint például a Black Flag korai korszakában, és ezzel kétségkívül uralja is az új szerzeményeket. Szerencsére ez is rendjén van így, mivel hősünk ugyanolyan elánnal adja elő szövegeit, mint annak idején, az említett periódusban, ráadásul teljesen ki is használja újonnan adott lehetőségeit. Mintha eljött volna az alkalom, hogy bepótolja azt, ami a Circle Jerks-szel az utóbbi években nem igazán – vagy inkább egyre kevésbé – jött össze.

7/10