Far – At Night We Live

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de a téli álomba szenderült Far neve nem merült feledésbe; köszönhető ez főleg a frontember, Jonah Matranga ezredforduló utáni (hiper)aktivitásának. Ugyan számtalan formációban tűnt fel (mondjuk New End Origin, Gratitude, hogy csak a legjobbakat említsük), egyik projekt sem állta ki az idő próbáját. A Gratitude például rögtön az első lemez kiadása után feloszlott. Egyébiránt valószínűleg komoly fejtörést okozhatott az éppen aktuális történéseket lekövetni, melyek talán birokra keltek volna egy kevésbé komplex teleregény szövevényes mozzanataival.

No de, hogy a rátérjek a lényegre, a Far tizenkét évvel a W&S piacra dobása után visszatért. Arról ugyan nem állnak rendelkezésemre pontos információk, hogy mekkora várakozás előzte meg az At Night We Live megjelenését, azonban van egy olyan sejtésem, hogy a poszt-hardcore 2010-es terminus technicusának zavarba ejtő torzulásai nem feltétlenül biztosítottak ideális táptalajt a zajos sikerek számára. A fenti jelző hallatán a lelkes ifjak többsége előbb asszociál valami breakdown parédéra, mint mondjuk a Quicksand, vagy akár a Renee Heartfelt dalaira. Változnak az idők, változnak a definíciók, és változott a Far zenéje is. Aki arra számított, hogy egy bő dekád eltelte után ugyanott folytatják, ahol abbahagyták, az óhatatlanul csalódni fog az új szerzemények hallatán.  Ugyan már az előző korong is jóval letisztultabb és dallamosabb összképet mutatott a korábbiakhoz képest, a friss mű sokkal direktebb és finomabb lett élemedett korú elődjénél. Ezúttal lényegesen nagyobb teret kaptak a fogós kórusok, illetve a helyenként szinte már popos megoldások. Ugyan szó sincs arról, hogy kommercializálódtak volna, kétségtelenül több alternatív/modern rockos hatás fedezhető fel, mint ahogy ezt megelőzően tapasztalható volt. Ily módon, aki a színtér régi renoméjának helyreállítását, vagy csak a ’90-es évek magaslatainak megidézését várta, az könnyen előfordulhat, hogy keserű szájízzel veszi majd ki a cd-t a lejátaszóból.

Én ugyan – koromból is adódóan – nem vagyok a műfaj elkötelezett híve, mégis több innen érkező formáció kiváló lemeze lopta be magát a szívembe. Ezek között van a W&S is, de mégsem esik nehezemre azt állítani, hogy az At Night We Live az eddigi legjobb dolog, amit tőlük hallottam. Egyszerűen nem lehet nem szeretni, ahogy a Deafening című megasláger taktusai felcsendülnek, a refrén előtti ritmusos felvezető magával ragad, majd pedig a refrén leviszi az ember fejét, de ugyanez igaz a lemez hátsó felében található Are You Sure?-re is. Ugyan kétségtelen, hogy az ezredforduló utáni projektek erős hatással voltak Matranga zenei világára (jelen esetben főleg a Gratitude hatását vélem jelentősnek), azért maradt még pár olyan ötlet a társaság tarsolyában, amely bőven kiemeli őket az alternatív zenekarok toposzos állóvízéből. A Deftones-ra hajazó (Minerva) akkordokkal operáló If You Cared Enough emelkedett kórusa azonnal megtalálja az utat a hallójáratokba, a When I Could See hangszeres megoldásai engem leginkább a Jar of Flies hangulatára emlékeztetnek (semmi konkrét hasonlatosság), a Give Me a Reason pedig Jimmy Eat Worldös dallamaival hódít. Anélkül, hogy tovább folytatnám a dalok egyenkénti kivesézését, megállapítható, hogy sokkal fontosabb szerepet kaptak a fogós énekdallamok, mint azelőtt. Ezt erősítik a sok helyen beúszó – egyébként rendkívül hangulatos – háttérvokálok is. Persze azért némi múltidézés is belefért a felhozatalba. Erre jó példa mondjuk a Dear Enemy, vagy a Quicksandes Fight Song.

Nem hagyható még szó nélkül a címválasztás, illetve maga a címadó tétel. A fájdalmasan szép melódiákat tartalmazó dal szövegét egy Chi Cheng kórházi ágyánál történő látogatás lenyomataként jelentkező álomkép inspirálta. De nem csak itt, hanem az összes szám mondanivalója felett érdemes egy pár percet elmerengeni, hiszen egy kis odafigyeléssel és törődéssel jobbá tehető ez a világ. Azt gondolom, nem az én tisztem megítélni, hogy akkor most mennyiben felel meg az At Night We Live a műfaj kritériumainak, azt azonban nem nehéz megjósolni, hogy a régi dolgaik kedvelői nem fognak feltétlenül repesni az örömtől az új lemez hallatán. Ugyanakkor némi nyitottsággal – szerintem – könnyen megszerethető dalokat írtak nekünk, melyek közt többen ingen komoly az újrahallgatási faktor.

8,5/10