A kiábrándultság sötét labirintusa: Anchorless Bodies – Testet ölt

Nem először hangoztatjuk, hogy mennyire szimpatikus az, ha egy zenekar nyit az új dolgok irányába, próbál fejlődni és új utakra lépni. Pláne örömteli, ha egy hazai banda folytat zenei kísérleteket ilyen céltudatos és izgalmas úton. A miskolci Anchorless Bodies legénysége jófejségből és hitelességből már évekkel ezelőtt jelesre vizsgázott, az újabb megmérettetést ezúttal a zenei irányváltás jelentette. A srácok ugyanis gondoltak egy nagyot és az eddig már jól ismert dallamos hardcore-receptjüket egy adag screamo- és nem kevés black metal-elemmel fűszerezték különlegessé, hogy ebből elkészült második nagylemezükkel bejelentkezzenek az év végi hazai toplistánk első felébe.

A lehető legjobb dolog volt, amit csak tehetett a miskolci csapat, hogy az egyre jobban kiüresedő és kiszámítható dallamos hardcore műfajt egy sötétebb és agresszívabb tartalommá formálta, ezzel eljutva oda, ahova kevés hazai zenekar mert az elmúlt években. A Testet ölt legfőképp a hardcore, a screamo és a black metal hármasából építkezik, kötőanyagként kiábrándultságot és haragot használva, és teszi mindezt egy olyan egyedi és kimért disszonanciával, mely az egész lemeznek egy baljós és zaklatott hangulatot kölcsönöz. A dallamos témák háttérbe szorulásával egyre sötétebb és ingoványosabb területre merészkedett a banda, akik az új terepet többé-kevésbé magabiztosan sajátjukká formálták. Az elején csak egy kis lökést érezünk, és rögtön a mélyvízben találjuk magunkat, éjszaka, viharban. A poszt-rockos témák, a spoken wordös építkezés (Romba dőlt hajnal), a katartikus dalszerkezetek (Visszajáró idő, illetve a Testet ölt kettős befejezése), a vészjósló dallamok (Ifjak szíve) és az érzéki agresszió (Zátony) tovább bővítik a zenekar bravúros eszköztárát, amihez egy szintén jól működő változás társult: a másfél éve kiadott Harag elsöprő sikere után talán nem is volt olyan meglepő lépés, hogy a srácok végleg magyar dalszövegekre váltottak, melyek sokkal bensőségesebbé varázsolták az új nagylemezt. Pap Marci elvont költői képei újabb megvilágításba kerültek, és bár néha nehéz elsőre befogadni, ha egyszer sikerül ráhangolódni, különleges élménnyel gazdagodhatunk. Mindemellett a hangszeres szekció egy olyan sötét atmoszférát teremtett, amelyhez a reménytelenséggel átitatott dalszövegek jobban illenek, mint a dallamközpontú hardcore-hoz; az üzenet és a hangulat jobban átérezhető és azonosulható, pláne, ha az anyanyelvünkön hallhatjuk a fojtogató elkeseredettséget. A hangzás pont úgy szól, ahogy egy Anchorless’-lemeznek kell: arányos, agresszív és tiszta – ezúttal is nagy pacsi Simon Istvánnak a gyulai No Silence boszorkánykonyhájába. Ami pedig az új zenei spektrumot illeti, az irány kifejezetten progresszív, azonban itt nem kéne megállni: jót tenne a bandának, ha a jövőben még tovább sötétítenék, koszolnák, esetleg egy nyersebb, kaotikus atmoszférával vadítanák az elképzeléseiket.

Mindent összevetve a meglepően erős idei hazai felhozatal falára egy újabb nevet véshetünk fel: az Anchorless Bodies egy bátor lépéssel új irányt vett egy olyan cél felé, mely izgalmas végkifejlettel kecsegtet. Érződik a srácokon, hogy ebből a vonalból még jóval többet is ki tudnak hozni, ám amit az új lemezen hallhatunk, azt így is bőven a zenekar legjobb munkái között fogjuk emlegetni. A banda sötétebb arcát mutatja mint valaha, és mi becsukott szemmel velük tartunk a reménytelen pokoljárásukba. 8,5/10

Ha szeretnéd a lemezt fizikai formában is beszerezni, akkor érdemes figyelni a zenekar Facebook-oldalát, mivel a Testet ölt egy nagyon különleges vinyl verzióban is meg fog jelenni. A banda élőben holnap, október 25-én mutatja be az albumot az A38 hajón, ahol az angol Canvas és az osztrák Tripsitter melegítik be a színpadot.

Fotó: Bodnár Dávid