#Hírek
december 10.
2017. augusztus 23.
Idén új nagylemezzel jelentkezik a poszt-hardcore-legenda Quicksand. A Walter Screifels vezette New York-i csapat utoljára 1995-ben adott ki lemezt, aminek egy pár éves szünet után még ’98-ban elkezdtek dolgozni a folytatásán, de azt végül nem fejezték be és fel is oszlottak. Ezután 2012-ben álltak össze egy turné apropóján, hogy most, öt évvel később váratlanul bejelentsék harmadik nagylemezüket.
Az új album Interiors címmel, november 10-én az Epitaph gondozásában fog napvilágot látni, és a borító illetve a számlista mellett már egy új dal, az Illuminant is kijött róla.