2017. július 25.
Mindenképpen a tavalyi szupergrupp-dömping egyik legnagyobb meglepetésének lehet nevezni az észak-amerikai Sect zenekart, aminek a tagjai nem kisebb bandákból érkeztek, mint az Earth Crisis, a Cursed, a Catharsis, a Fall Out Boy, a Left For Dead, a Ruination, az Undying vagy a The Damned Things (több más zenekar mellett). És bár nagy általánosságban elmondható, hogy a legendás bandákat megjárt zenészek által közösen életre hívott új formációk az esetek többségében nem ütik meg az anyazenekarok szintjét, a Sect mégis meglepően magas színvonalat képvisel a hardcore-bandák körében. A tapasztalt zenészek tavaly összeraktak egy bivalyerős lemezt, majd idén nyáron Budapestre is elértek, ami azért is nagy dolog, mert a zenekar csak négy koncertet adott Európában, ezek közül a harmadik ment le múlt szombaton a Robotban, ahová ráadásul Andrew Hurley magával hozta egy másik bandáját, a kultikus Racetraitort is. Hazai részről a Ghostchant és a Wasted Struggle nyitotta volna a bulit, ám sajnos mind a két zenekar lemondta a fellépését.
Ha volt valami pozitív hozadéka Donald Trump megválasztásának, akkor a hardcore-színtér egyre erősebb véleményformálása és aktivizálódása az új elnökkel szemben mindenképpen ide tartozik. Ha nem is pont Trump, de az egész politikai helyzet (nem csak Amerikában, hanem Európában és a Közel-Keleten egyaránt) hozzájárult ahhoz, hogy a chicagói Racetraitor tizenhét év után újra színpadra álljon és elmondja, mi az, ami kurvára nem tetszik nekik a mai világban. A hardcore/punk/powerviolence/metalcore-keveréket játszó zenekarnak mindig is a központi témája volt az aktuálpolitika kritikája, nem volt ez másként szombat este sem. Húsz éve alakultak, ám a tűz még mindig lángolt bennük, így az egyre jobban elhatalmasodó rasszizmus és homofóbia további térnyerése ellen újult erővel mutatták fel középső ujjukat a kirekesztőknek. Hasonló élményt legutóbb 2013-ban a Catharsis budapesti koncertjén kaptam, amikor Brian D és a Trial-frontember Greg Bennick (aki akkor a Between Earth & Sky zenekarával volt nálunk) – bár kicsit bővebben, és nem pont ezekről a témákról, de – szintén szájbarágás nélküli, őszinte és világos mondanivalóval töltötték fel a koncertjüket. A Racetraitor az új dalok mellett természetesen a megkerülhetetlen ’98-as Burn the Idol of the White Messiah albumot is megidézte, amelyből szerencsére hoztak is pár példányt, több másik kiadványukkal együtt. A straight edge hardcore-zenekar elég kevés érdeklődő előtt tolta le bő félórás, kíméletlenül intenzív szettjét, ám ez a családias hangulat talán még inkább élvezhetővé tette a koncertet. Szerencsére a hangosítás is rendben volt, ami az este második felére sem változott. Egy kiemelkedő banda tökéletes visszatérése volt ez az aktív zenekarok körébe, amit csak még különlegesebbé tett az, hogy most először hagyták el az észak-amerikai kontinenst.
Rövid szünet után jött az est főzenekara, a Sect, és bizony hozták azt a tempót és attitűdöt, amit a lemezen is hallhattunk. A straight edge hardcore-zenekar dalai élőben még vaskosabban szóltak, a dalok nagyon működtek, mintha egy több évtizede működő bandát hallanánk. Az üzenet természetesen itt sem maradt el, ezúttal Chris Colohannek köszönhetően, aki az előző évtizedet a sötét hardcore-zenekarok világítótornyával, a Curseddel átkozta el. A Sect rendkívül szimpatikus, alázatos hozzáállást mutatott, az pedig külön örömmel töltött el, hogy a perzsaszőnyeggé pingált Andrew Hurley ahelyett, hogy épp a rock & roll megmentésén fáradozna, úgy kalapálta a dobokat, mintha az óvodában is blastbeat lett volna a jele – mondjuk ez annak fényében nem is meglepő, hogy jóval előbb kötött szövetséget a hardcore-ral, mint a poprockkal. A banda profin építette fel a setlistet, az olyan részletek, mint a Seven Extinction iszonyatos húzása vagy a Sinking felemelő akkordmenetei csak még inkább emelték az este fényét, a Death Dealerről meg nem is beszélve, aminek a kezdése a legvadabb hullarabló death metalosok kezéből is kicsavarja a láncfűrészt. Még sokáig el tudtam volna hallgatni ezeknek a nagy múltú zenészeknek az örömkoncertjét, igazi nagybetűs élmény volt, és bár finoman szólva a Sect műsora alatt sem volt tömve a koncertterem, a jelenlévők azonban biztosan gazdagabban távoztak, mint ahogy érkeztek. Köszönjük a szervezést a Phoenix Music Hungarynek!
(A képek az utolsó kép kivételével nem a budapesti bulin készültek.)
