„Rengetegen imádják ezt a stílust, de egy magyar zenekarra nem mennek el” – Sunset-interjú

A budapesti Sunset neve már egy kerek évtizede rendszeres visszatérő a hazai metálszíntéren, a csapatnak mégis csak idén márciusban jelent meg az első teljes értékű nagylemeze, a We Are Eternity. A teltházas Düreres lemezbemutatót követően a srácok most ismét igyekeznek minél több helyen és felületen megmutatni magukat és az előző évtizedüket összefoglaló anyagot – legközelebb épp e hét szerdán a Gozsdu Manó klubban, egy ingyenes bulin -, emellett pedig nem titkolt céljuk minél jobban kibővíteni a hazai zenerajongó közönség modern metalos rétegének látó- és hallókörét. A bandából nemrég Hámori Dávid alapító dobos/szövegíró/ügyintézővel és Fehér Sándor basszusgitáros/vokálossal ültünk le beszélgetni a zenekar körüli ügyekről, a nagylemez elkészültéről, a további tervekről, meg úgy egyáltalán a műfaj hazai helyzetéről.

Idén tíz éves a zenekar, de még csak most jött ki az első nagylemezetek. Itthon azért nem sok zenekar van, aki tíz évig ellébecol egy nagylemez nélkül. Mi a mentségetek? Mi a magyarázat? Hogy lehet, hogy tíz évig nem volt lemez, zenekar meg mégis?

Dáci: Végül is sok mentségünk van…

Sanyi: Az első két évben meg kellett tanulniuk zenélni. Utána elkezdtek dalokat írni és kijött egy kislemez, ami után feloszlott a zenekar. Ültek három évig a sötétben, majd 2013-ban jöttem én…

Dáci: Te vagy a fény. A Fehér fény. [nevetés] Az volt, hogy Ádám [Devecz Ádám gitáros] meg én maradtunk, ketten próbáltunk dalokat írni, embereket gyűjteni magunk köré, kisebb-nagyobb sikerrel. Gyakorlatilag ennek a három éves szünetnek a vége az volt, amikor Sanyit meg Zozit [Hunyadi Zoltán énekes] megtaláltuk 2013 nyarán. Valójában jó szívvel azt tudnánk mondani, hogy igazából akkor alakult a zenekar. Ez a 10 év azért relatív 10 év, de a valóság inkább az, hogy van egy születési dátumunk, meg egy újjászületési dátumunk.

De közben azért a régi dolgaitokat is vállaljátok.

Dáci: Persze. De egyre kevesebbet… Amikor Sanyi és Zozi bekerült a zenekarba, akkor már le volt szervezve egy turné a Depresszió előzenekaraként, és az volt a cél, hogy gyorsan egy 35 perces műsort összerakjunk.

Sanyi: 4 új számot játszottunk, meg 2 vagy 3 régit.

Dáci: Hiába voltak új dalok, vagy nem voltak elég jók vagy nem elég kiforrottak, így jött, hogy nyúljunk vissza a régiekhez, és próbáljuk meg azokat eggyel nagyobb minőségben eljátszani. Most annyi van, hogy az akkori időkből gyakorlatilag a zenekar védjegyévé vált a Lorelei Little Fairy című szám, ezt a mai napig szoktuk játszani, tipik koncertzárós hentelés.  Az a fura, hogy egy csomóan nem vágják, hogy a zenekar milyen idős, ennek ellenére ezt a dalt mégis ismerik. Meg most a lemezbemutatón meghívtuk vendégeskedni a Lecit [Kerecsen László ex-énekes], és az ő kedvéért eljátszottuk még a Breezing című dalt, ami a régi felállás egyetlen videoklipes dala volt.
Az meg, hogy miért csak most lett lemez, annak rettenetesen prózai oka van: kurva lassan dolgozunk.

Sanyi: Nem is az, hogy lassan dolgozunk, hanem nem tudunk megállapodni. Nagyon sok dal meg volt írva, és egyikre sem mondtuk azt, hogy jó, ez kész.

Dáci: „Lehet még ezen dolgozni”, „tud ez jobb lenni”, „mi van, ha ott máshogy jön a refrén?…” A Spirális hanyatlásnak 3 vagy 4 full más refrénje volt, mielőtt kiadtuk.

És hogy sikerült végül megállapodni, hogy akkor ez a 10 dal lesz?

Sanyi: Bementünk a Hammerba, hogy „szeretnénk, ha CD-melléklet lenne”, és azt mondták, hogy akkor február 27. a leadási határidő. Ez volt az egyetlen ok, amiért lett lemez.

Dáci: Azt mondjuk hozzátenném, hogy nagyon régóta ment a lemezes nyűglődés nálunk. A belső körünkben nagyon demotiváló volt, hogy vannak dalaink, de mégis képtelenek vagyunk összerakni egy lemezt, ami olyan, mint amikor egy párkapcsolatban évek óta nem tudod összehozni a gyereket. Gyakorlatilag megbeszéltük, hogy vagy egy éven belül lesz lemez, vagy feloszlunk és hagyjuk az egészet. Hálistennek a lemezes véglett lett.

Mennyi idősek a lemezre felkerült számok?

Sanyi: 6 évestől 3 hónaposig. A Human pont 6 éves, a Circle egy évvel fiatalabb lehet, annál egy évvel fiatalabb a Vermin, onnantól kicsit besűrűsödött a dolog. Amikor ’13-ban összeállt a zenekar és lenyomtuk az első pár turnét, akkor előszedtük mindenkinek a témáit a matekfüzetből és elkezdtük őket kidolgozni, onnantól napjainkig születtek. A Motivator például decemberben történt meg, és januárban már kijött klippel, mint beharangozó dal.

Dáci: Azt hozzátenném, hogy sok dalba belenyúltunk, a gerincük 80-90%-ban megmaradt, de végleges formájukat most nyerték el a lemezfelvételnél. A szövegek nagyjából tavaly nyárig bezárólag íródtak meg.

Sanyi: Az is nyáron derült ki, hogy nem magyarul lesz a lemez, hanem angolul.

Ez miért lett most így? Hogyhogy így ugráltok a nyelvek között?

Dáci: Az az oka, hogy a Zozi utál magyarul énekelni. Ez tök érthető érv.

De előtte mégis rávettétek a magyarra.

Sanyi: Az előző kislemeznél úgy döntöttünk, hogy legyen magyar, mert mégis magyar a közönség. Aztán rájöttünk, hogy teljesen mindegy, mert ha érdekli őket a szöveg… mivel hörgős dolgok vannak, nem feltétlen fogják elsőre megérteni, akkor utánanéznek. De ha már utánanéznek, akkor oly mindegy, hogy magyar vagy angol.

Dáci: Erről azért a zenekaron belül is megoszlanak a vélemények. Viszont olyan van tervben, ezzel most nem árulok el nagy spoilert, hogy néhány dalt kiválasztottunk a lemezről, amiknek lesz magyar változata. Leginkább azért, mert nem akarjuk, hogy eldöntött legyen, hogy a zenekar magyarul vagy angolul énekel, hanem így is-úgy is, és kinek melyiket kényelmesebb hallgatni.

Sanyi: Ugye már nyárig megtörtént a magyar szövegek megírása, aztán kiderült, hogy legyen angolul, akkor álltam neki átírni őket angolra.

Az hogy jött, hogy ti írjátok a szövegeket, nem Zozi?

Sanyi: Csak jött. Dácinak nagyon sok mondanivalója van, mint halljuk… [nevetés] Ő ír verseket, amiket felhasználtunk dalszövegnek, megnéztük, melyik dal hangulatához melyik szöveg hangulata illik. Az átírás meg az volt, hogy ki a legbiztosabb az angoljában, és akkor mondtam, hogy megcsinálom én.

Mi lett a két énekeses felállással? Honnan jött az, hogy egy időben Zozi mellé a Red Swamp-es Kovács Gergő is beszállt hozzátok énekelni, és végül miért nem maradt veletek, illetve miért nem kerestetek helyette valaki mást?

Dáci: Több oka is volt az érkezésének. Az egyik, hogy Sanyit tehermentesítsük és kevesebbet kelljen énekelnie a basszusgitározás mellett. A másik pedig, hogy szerettük volna színesíteni a zenénket egy másabb hangkarakterrel. Sokkal kreatívabban lehet énektémákon dolgozni, ha több torok áll rendelkezésre, ráadásul koncerten is jobban be tudják osztani az énekesek a powert. Tök jól is működött Gergővel a dolog, meg is volt a közös hang, de egy ponton a Red Swamppel már több munka volt, és egy polgári állás mellett törvényszerű, hogy nem lehet párhuzamosan két zenekar csinálni teljes erővel. Ezt ő is és a zenekar többi tagja is így érezte, ezért hoztuk közösen ezt a döntést, amit azt hiszem, egyik fél sem bánt meg. Egy darabig beszélgettünk utána az esetleges pótlásáról, de ez egy ponton túl görcsössé vált. Be kellett látni, hogy a Sunset énekese Zozi, élőben pedig Sanyi a segédje és ez így jól működik, ezért inkább a kettejük közti dinamika fejlesztésére fordítottuk az időt és az energiát.

Szóval kijött a lemez. Innen hogyan tovább? Mik a kilátások, elképzelések? Szerintetek mit lehet elérni egy ilyen lemezzel most Magyarországon? Sikerül haladnotok arrafelé?

Dáci: Szerintem egy jó start volt, hogy a lemezbemutató teltházas volt. Olyan kezdés volt, amilyet megálmodtam. Én azt látom, hogy most van kint egy hónapja a lemez, és most érzékelek egy második hullámot az emberek körében. Volt egy első hullám a megjelenés hetében, amikor meghallgatta az, akit tényleg érdekelt, és most kezd el eljutni azokhoz, akik nem mennek direkt a zenék után, csak valahonnan eljut hozzájuk, „szájhagyomány útján”, amennyiben lehet ilyenről az internet korában beszélni.
Hogy mit lehet elérni? Ezt nem tudom. Az biztos, hogy… Bizonyos szempontból én vagyok a zenekar menedzsere, amit igyekszem a legjobb tudásom szerint kezelni. Rengeteg hiányosságom van, nem rendelkezem elég fesztiválkontakttal, satöbbi, de ettől függetlenül a zenekarnak az első sikereket önerőből kell elérnie, és utána jöhet az, hogy rajtam kívül valaki foglalkozzon ezzel, akinek ez a szakmája. Azt gondolom, ez idén kimaxolható, abból a szempontból, hogy szeretném a szervezés részt átadni valaki másnak, aki jobban ért hozzá, de legalább annyira szívén viseli, mint én. Nagyon sok teher lekerülne a vállamról és sokkal több időt tudnánk a produkcióra fordítani. Egyrészt még jobban játszani, hogy legyen az, mint ami pl. az Apey & the Pea-nél van, hogy kurva jó lemezen, és elmész koncertre, és atyaúristen, mennyivel jobb élőben. Ezt szeretném nálunk is elérni. Emellett a produkció nagyban függ attól is, hogy milyen emberekkel dolgozunk, most már szerencsére van egy állandó fénytechnikusunk, satöbbi – azok a dolgok, amiket egy mezei koncertre járó nem biztos, hogy ki tud emelni, hanem ezek miatt az egész összélményre mondja, hogy „ez kurva jó, menni akarok a következő koncertre is.”
Ami még érdekes dolog, és nem feltétlen értem, de rá fogok jönni: rengeteg olyan arcot ismerek, akik imádják ezt a stílust, amit mi játszunk, de egy magyar zenekarra nem mennek el koncerten.

Talán mert kell az embereknek egyfajta megfoghatatlanság.

Dáci: Mint egy külföldi bandánál?

Nem feltétlen külföldi, ott van akár egy Tankcsapda. Veletek simán lehet találkozni: ha lemegy az ember a Barhole-ba, egyből ott a Sanyi a pultban… ti könnyen elérhető arcok vagytok. Szerintem a zenehallgatók valamilyen szinten vonzódnak ahhoz, ha a zenész valamivel fölöttük áll. Sokan eleve nem is hallgatnak meg maguknál fiatalabb vagy magukkal egyidős előadókat. Az idősebbekért, az elérhetetlenebbekért könnyebb rajongani.

Dáci: Én erről máshogy gondolkodom, a Fish! miatt is, meg egyébként is. Nekem pont az szimpatikus, ha közvetlen annyira a zenekar, hogy összefussunk a Barhole-ban.

Sanyi: Amikor lett internetem és megismertem a MySpace-t, azt nagyon sokat bújtam, és folyamatosan a kortárs, korombeli zenekarokat kerestem. Lementem a Dürer Kertbe, ott volt 3 zenekar, megnéztem, kurva jó volt. Jövő héten megint lementem, megnéztem másik hármat, nekem ez működött. Akkor is, ha velem egyidősek voltak, vagy fiatalabbak akár.

Dáci: Én személyes missziómnak tekintem, hogy szeretném, ha azok az emberek, akik olyan zenekarokat hallgatnak, mint egy Pierce the Veil vagy egy While She Sleeps, és szerintem élvezhetnék, amit a kortárs zenekarok csinálnak – AWS, Apey & the Pea, satöbbi -, azok az emberek lehetőséget adnának nekünk. És most itt nem is csak magunkra gondolok, csomó ilyen zenekar van itthon.

Sanyi: Meg nem is csak ezen a modern metal stíluson belül. A múltkor összeültünk a zenekarral beszélgetni, és összeszedtünk vagy 10-15 hozzánk hasonló korú zenekart, akik kurva jók, de mindenki ugyanazon a szinten áll egy helyben, nem tudnak előrelépni. Nem látom azt, hogy bárki megfogná a másik kezét, hogy akkor most menjünk, csináljuk, hátha lesz valami.

Mondanátok pár konkrét nevet is?

Dáci: Például a faminehill, a Kies – bár nekik szépen ível felfelé a pályájuk –, az AWS is, bár ők bőven szintet léptek már hozzánk képest. Kurva jó az, hogy rájuk meg Apey-ékra már kimennek azok az arcok, akiket mi és a kortárs zenekarok meg akarunk szólítani.

Mi lehet a legjobb eszköz ezeknek az embereknek a bevonzására? Egy jól sikerült klip, vidéki klubozás, fesztiválok?

Dáci: Én azt szeretném, hogy nagyon sok koncertünk legyen. Én ugyan nem tudom megítélni, hogy milyen a zenekar élőben, mivel kívülről sosem látom, de energia szempontjából nagyon intenzív élményt próbálunk átadni. Picit olyan az attitűd nálunk, mint a Subscribe-nál a korai időkben, ahol azért fel volt szántva a színpad. Mi is ezt a fajta attitűdöt próbáljuk képviselni. Én például minden koncerten meghalni megyek fel a színpadra. Úgy szoktam befejezni a koncertet, hogy alig állok a lábamon. Abban az adott időben – legyen az fél óra vagy másfél óra – egyrészt igyekszem a legjobban kiszolgálni azt, aki megtisztelt a figyelmével, és a legnagyobb energiaráhatással lenni felé, másrészt ez nekem is egy lehetőség arra, hogy önmagam legyek.

Most, hogy az első lemez megszületett, hogy érzitek, a második már könnyebben fog menni?

Sanyi: Mindenképp. Egyrészt azért, mert a technikai körülmények adottak, sőt javulni is fognak, másrészt beletanultunk egymás hülyeségeibe mind dalszerzés, mind a felvételek szempontjából. Nekem is van egy módszerem, ahogy megírom a dalokat, Ádámnak is meg Dácinak is, és el kellet telnie egy időnek mire rájöttünk, hogyan írjuk meg úgy a dalokat, hogy abba a másik is belelássa magát. A felvételeknél meg most már tudjuk, hogyan kell leülni Ádámmal gitározni, vagy én hogyan tudok jobban dolgozni egyedül, meg hogy Zozival hogy kell beszélni éneklésnél. Nyilván az nem olyan egyszerű, hogy pittyeg a metronóm és ha pontosan van feljátszva, akkor jó, hanem az kicsit ingoványosabb talaj. Ott fontos, hogy milyen érzelemmel mondja a szöveget, és az idő fele nem éneklés, hanem lelkizés volt. De beletanultunk, a végére már könnyen haladtunk együtt, remélem, hogy ha folytatjuk a munkát, akkor onnan tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk.

Dáci: Szövegek tekintetében én lehet annyit változtatnék, hogy most ráfeküdtem az angolra, megpróbálok eleve angolul gondolkodva szöveget írni. Illetve szeretnék egy pici fanyar humort vinni a szövegekbe, ami eddig hiányzott. Nagyon megy a komolykodás, de nem csak komolykodni szeretnék. Egy vicces videoklipet is akarok csinálni.

Mik a célkitűzések az idei évre?

Dáci: Menjünk sorban: lesz egy videoklip a Self-Mutilation című dalra. Lesz a Gozsdu Manó Klubban május 3-án egy ingyenes koncertünk. Ez egy szerdai nap, időben be fogjuk fejezni. Utána nyáron szeretnénk egy nagykoncertet csinálni, tervben van egy nagyobb szabású rendezvény. Ősszel szeretnénk egy rövid külföldi kört menni, illetve eljutni azokba a városokba, ahova év elején nem sikerült.

A nyári fesztiválokon mennyire lesztek ott?

Dáci: Nem igazán. Még tárgyalgatok pár hellyel, de kétlem, hogy túl sok nyári dátumunk lenne. Lesz, csak kevesebb, mint szeretnénk. Ami biztos, hogy lesz idén még egy videoklip, és tervezünk még egy nagyobb durranást is, de erről majd később beszélnénk bővebben.

A Sunset szerda este a Gozsdu Manó Klubban játszik egy ingyenes koncertet.