A Seattle-i punk, aki meghódította a világot

A Guns N’ Roses klasszikus felállásának kvázi újjáalakulásánál fajsúlyosabb könnyűzenei esemény kevés zajlott le az idei évben, így Duff McKagan basszusgitáros önéletrajzi kötetének megjelenése aktuálisabb, mint valaha. Az érdeklődők egy újabb hiteles forrásból ismerhetik meg a világ legveszedelmesebb zenekarának történetét, és talán könnyebb is megérteni, hogy az akkori zavaros történetek hátterében valójában milyen események zajlottak. A grunge és heroin fészkét fiatalon elhagyó zenész rendkívül viszontagságos fiatalkorát egy intim és meglepően őszinte önéletrajzi alkotáson keresztül tárja fel, melyben lépésről lépésre mutatja be élete dicsőséges és (leginkább) árnyékos oldalát.

Mint ahogy egy ilyen könyvnél lenni szokott, az It’s So Easy…és más hazugságok lapjain a szerző egészen a gyerekkoráig nyúl vissza, és igyekszik mindent izgalmas, élvezetes stílusban tárgyalni. Néha óhatatlanul is abba a hibába esik, hogy elveszik a száraz történeti áttekintések részleteiben, de nagy hangsúlyt fektet a valóban érdekesebb, esetleg eddig nem hallott fejezetekre is, mint például hogy hogyan lett a Guns n’ Rosesból Fargin Bastydges. A kötetet rögtön egy erős kontraszttal nyitja: tinédzserkorú lánya és saját maga ’80-as évekbeli bulizási szokásai összehasonlításával. Szórakoztató olvasni, hogy az az ember, akinek „fénykorában” 6 sör kellett ahhoz, hogy egyáltalán délben ki tudjon kelni az ágyából, aggódó figyelemmel lesi a lányát és barátait, hogy vajon isznak-e már alkoholt, vagy érdeklődnek-e a másik nem iránt. Kifejezetten üde színfolt, hogy Duff a Guns-sztorik mellett hosszú fejezeteket szentel a Seattle-i éveinek is, amikor a grunge születőben volt, és a stílus kialakulásának fontosabb pillanatait egymás után veszi sorra, a jelentős zenekarok felvonultatásával mintegy kortörténeti leírást készítve erről a legendás korszakról. Ő volt a Guns egyetlen olyan tagja, aki a punk vonalról érkezett, ez pedig végigkíséri az egész életét. Erről az oldalról szerencsére több elfeledett, vagy kevéssé ismert side projectjét (Ten Minutes Warning, Fastbacks, Neurotic Outsiders, Loaded, stb.) is említi a korai szárnypróbálgatások idejéről, illetve a nagy összeomlást követő évekből, és néhol érdekesebb zenéket ismerhetünk meg, mint a Spagetti Incident (jó, az Ain’t It Fun hibátlan). Viszontagságos gyerek- és fiatalkorát a basszer olvasmányos történetekkel színesíti, és kiegészítő jelleggel ugrál az időben, hogy a történetek később egy szálba érjenek.

Annak idején, 1991-ben megjelent egy könyv Guns n’ Roses… avagy a világ legveszedelmesebb bandája címmel, amiben egészen elképesztő dolgokat lehetett olvasni a zenekar mérhetetlen bulizási szokásait illetően (a szerző, Mick Wall később nem túl hízelgő kontextusban került említésre a Use Your Illusion II album Get in the Ring című dalában), és az akkor megismert történetek bizony az It’s So Easy egy-két fejezetében is visszaköszönnek. Már-már hihetetlen eseményeken keresztül kapunk képet arról, hogy Duff a Seattle-i heroin és kokain mocskából hogy emelkedett fel és vált a világ egyik leghíresebb zenekarának basszusgitárosává, hogy később ő is belecsússzon az alkohol és a drog felkavart iszapjába. A szerző erős történetekkel tartja fent az érdeklődést, ám néhol elsiklik az apróságok felett, ráadásul pont azok felett, amik talán az olvasót a legjobban érdekelték volna. A Slash-könyvvel ellentétben a kis mocskos részletek, a zenélés és a függőség árnyoldalai nincsenek a végletekig részletezve, illetve McKagan egy-két olyan dolgot is elnagyol, amik viszont a történet szempontjából fontosak lennének, mint például Steven Adler és Izzy Stradlin kilépése vagy Axl Rose zenéléshez való viszonya. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a kalapos kolléga anyagához képest a basszer egy jobban átlátható könyvet adott ki (és itt kell kiemelnünk azt is, hogy a fordítás és a szerkesztés is fantasztikus lett). A turnézás viszontagságai eleinte még bővebben, majd csak említés szintjén kerülnek felsorolásra, aminek valószínűleg az lehet az oka, hogy szerző ekkor már kiteljesedő alkoholizmusa (és kokainfüggősége) miatt egyre több részlet merült feledésbe. A klasszikus Guns-felállás széteséséről és az új tagokkal való méltatlan folytatásról, illetve Axl Rose agymenéseiről viszonylag kevés említés esik, ám a történet ezen oldalát lehet, hogy majd egyszer az énekes tollából tudhatjuk meg.

A könyvben rengeteg híres zenészkolléga kerül elő Kurt Cobaintől kezdve Kim Warnickon át egészen Henry Rollinsig, akikhez mind-mind egy személyes történet kapcsán jutunk el (Cobainé például egészen tragikus és megdöbbentő). Duff pályafutásának a Gunsban eltöltött szakaszáról sok helyen olvashattunk már, azonban az azt követő évekről már kevesebbet – szerencsére főhősünk könyve ezekbe is részletes betekintést nyújt, különös tekintettel a rehabilitációjára és a kiteljesedő párkapcsolatára, majd a sztorit az újrakezdés, illetve a visszaesés köde zárja. Tanulságos történetek egy a poklot és a mennyet is megjárt világsztár tollából, aki később felsőoktatási végzettséget szerzett, és másokat látott el leszokási tanácsokkal (köztük volt az a Scott Weiland is, aki a könyv kiadása óta sajnos tragikus módon elhunyt). A kötet vége kissé elkapkodottnak és hirtelen lezártnak hat, holott biztos, hogy McKagan körül rengeteg izgalmas esemény zajlott ebben az időben is, de persze egy könyvnek is megvannak terjedelmi korlátai.

Összességében az It’s So Easy…és más hazugságok egy olvasmányos, érdekfeszítő visszatekintés a világ egyik legnagyobb zenekarának egyik oszlopos tagjától, amely által még egy hiteles szemszögből ismerhetjük meg a banda történetét, illetve ezen keresztül a szerző életét. Tanúi lehetünk egy mindent megélt zenész pokoljárásának, ami majdnem az életébe került, ám emberfeletti küzdelmek árán sikerült kiszabadulnia az alkohol és kábítószer börtönéből.

A kötet beszerezhető a popshop.hu-n.