2006. március 26.
Felröppentek olyan pletykák, hogy a From Autumn To Ashes oszlásnak indult. Ezt most hivatalosan is cáfolja a banda. Épp az ellenkezője történik, a banda máris a stúdióban van és az új lemezüket írja.
A banda dobos/énekese, Francis Mark a banda hivatalos honlapján a következőket mondta a fentiekről:
„A pletyka azon része igaz, hogy gondolkoztunk a feloszláson, főként mert az elmúlt két évben olyan irányba mentünk el, amiről sosem gondoltuk, hogy megtörténik. Persze nem zenei, hanem lelki vonatkozásban. Könnyű azt mondtani, ‘Nem szeretem ezt, nem tudom tovább csinálni, végeztünk.’ Hála az égnek, az elmúlt pár hónapban mindenkinek sikerült kitisztítania a fejét. Rájöttünk, hogy mindenek végén mi nagyon jó barátok vagyunk, akik nagyon szeretnek együtt játszani. Egyszerűen csak meg kellett találnunk a kezdetekhez visszavezető utat.
A fő cél mindig is a szórakozás volt, és nincs is jobb, amikor a kocsiban együtt zenélünk mi öten. Nem volt más indok, hiszen akkoriban a mi stílusunk nem volt népszerű, ettől fogva pénz sem volt benne igazán. Együtt játszottunk a pincékben a Bleeding Through-al Kávéüzletekben játszottunk a Taking Back Sunday táraságában, sőt, olyan koncerteken játszottunk az Avenged Sevenfolddal, ahol csak a bandatagok voltak ott…
Most nem prédikálni akarok az undergound zenei életről, hanem azt mondom, hogy fontos, hogy emlékezz arra, honnan jöttél, mert sajnos mi egy ideig elfelejtettük és szörnyű volt. A feloszlás az egyszerű megoldás. Én inkább megpróbálok szembenézni a múlt hibáival és helyrehozni őket.”