2010. szeptember 23.
„Kézcsók, kézfogás, kézenfekvés!
Itt most semmilyen humor nem lesz. Itt most érzelmi meghatottság van! Ilyen célegyenes-érzés, hisz tudjuk, hogy a Példák Hullámokra október 4-én megjelenik (eddig legalábbis minden balszerencse, katasztrófa, csőd vagy bármi más késleltető erő elkerült bennünket), és ez jó. Szóval öröm van, meg visszaszámlálás!
Meg jó, hogy vannak dolgaink. Hiszen sok dolog kellett ahhoz, hogy idáig eljussunk, és nekünk meg is vannak ezek mind, szépen, rendben. Van lemezcímünk. Van borítónk és teljes dizájnunk. Van kiadónk. Van terjesztőnk. Van honlapunk. Van kedvünk meg lelkesedésünk. Meg vagytok ti. Szóval így passzolni látszanak a dolgok, eléggé.
És még van az is, hogy elindítottuk a Példák Hullámokra előrendelésének lehetőségét. Igen, igen, ha látatlanban meg szeretnéd rendelni az új lemezt (digipakk lesz és szép, Ákos csinálta a borítót), akkor küldd el a pontos címedet IDE. Ez csak vicc volt, IDE kellene kattintani. Na jó, IDE (peldak.hullamokra@gmail.com). Ha meg esetleg nem látatlanba rendelnél elő, akkor nézd meg ezt a kedves előzetest, itt bele lehet hallgatni minden dalba. Jó a link, esküszünk!!! Ha pedig budapesti vagy, és elkerülnéd a drága postaköltséget, akkor talán jó hír, hogy csináltunk egy lemezátvevős délutánt Budapesten, melynek helye a Kék Ló kávézó (1075 Bp. Kacinczy u.11. – a Szimplakerttel szemben), ahol Október 2-án, egy gyönyörű szombati napon személyesen is átveheted a példányodat délután 2 és 5 óra között, tőlünk, személyesen.
Ha pedig hülyeség, akkor szeretnénk elbüszkélkedni Az egyikben ott werkfilmjével is, ami csekély fél éves késéssel, de elkészült, és kiderül belőle hogy mennyit lehet röhögni egy hülye jelmezen. Sosem eleget!!
Na, hivatalos hangvételű levél végére hivatalos elköszönés illik:
A viszontlátásra! Pisa.
Óriás Zenekar”
www.oriasbudapest.hu
www.facebook.com/oriasorias
www.myspace.com/oriasbudapest