2016. augusztus 12.
E hét szerdáján az A38 Hajó fedélzetén a progresszív, matekos, fúziós hatású gitárzenék szerelmeseinek egyik legnagyobb idei ünnepe zajlott le, amelyen olyan nevek álltak színpadra, mint a napjaink egyik legnagyobb kortárs virtuózaként számon tartott Tosin Abasi vezette Animals As Leaders, a kanadai Aaron Marshall által megálmodott Intervals, valamint Marshall barátja és a turnén állandó zenésztársa, az ausztrál reménység Plini. Hármuk együttes érkezéséhez keresve sem lehetett volna a Hajónál tökéletesebb helyszínt találni, a buli iránti érdeklődés pedig olyan méreteket öltött, hogy az eseményre már hetekkel ezelőtt rá is kellett nyomni a Sold Out pecsétet. Szerencsére a hype nem csak a főzenekarnak szólt, így a hajó gyomrában már Plini és csapata kerek 8 órás színpadra lépésére is egészen jelentős érdeklődősereg gyűlt össze, még úgy is, hogy némi kommunikációs gikszer miatt sokan későbbi kezdésben hittek.
A melbourne-i szobagitárosból lassan nemzetközileg elismert névvé váló Plini tökéletesen megérdemli az őt egyre inkább körülvevő sikereket. Sajátos zenei világa alapvetően érzelmes, kifinomult témázgatásokra épül, amelyeket bizonyos fokig átjár a progresszív metal túláradó, lebilincselő jellege is, de mégis az egészet végtelenül szerényen és alázatosan képes előadni. Élő zenekarában ezen a turnén a Simon Grove basszer és Troy Wright dobos alkotta ritmusszekció mellett másodgitárosként az Intervals atyja, Aaron Marshall is ott penget, műsorukat pedig a Heart című szerzeménnyel indították, ami már csak azért is volt a lehető legideillőbb választás, mert személy szerint nagyon régóta nem láttam élőben ennyire csupaszív, felszabadult örömzenélést. Hősünk tényleg annyira szerény, hogy még a néhány tétel után elkövetett első felszólalásában is rögtön Marshallt méltatta, aki egy étkezdés baleset miatt napok óta sérült ujjal játssza végig a koncerteket, emellett pedig magukban a dalokban is bőven hagyott teret zenésztársai kibontakozására és érvényesülésére. A közönséget érezhetően be is szippantotta az előadás varázsa, a vége felé már folyamatosan ment a vastaps a 7/8-os ütemekre, ennél több bizonyíték pedig aligha kell arról, hogy Plininek ezennel jó eséllyel megsokszorozódott a hazai tábora.
Rövid szünet, egy dobosváltás és a gitárosok helycseréje után következhetett is az Intervals műsora, amelyre szintén végig hasonlóan emelkedett hangulat volt jellemző, amellett, hogy Marshall vezetésével a zenekar is egy fokkal húzósabb, sodróbb hangvételre kapcsolt, amihez remek alapot nyújtott Nathan Bulla dobos intenzív játéka. A műsor nem meglepő módon a télen megjelent The Shape of Colour album anyagára épült, de az amerikai lemezbemutató turnéval ellentétben nálunk már néhány régebbi darab is előkerült, nevezetesen az In Time EP-ről a Momento című tétel, valamint az első nagylemez Moment Marauder dala (természetesen ének nélkül, cserébe a ritmusszekciótól is szólókkal színesítve). Marshall felemlegette a két és fél évvel ezelőtti első budapesti Intervals-bulit is, amellyel kapcsolatban kicsit ellentmondásba is keveredett (ha annyira bepálinkázott, hogy nem emlékszik semmire, vajon hogy láthatott most ismerős arcokat a közönségben?), de a lényeg, hogy a barátságos hangvételével még feljebb tudta tolni a publikum hangulatát és elégedettségét.
Végül eljött a főattrakció, az Animals As Leaders ideje. A metalos színtéren sokak által a progos, fúziós zenélés magasiskolájaként számon tartott trió zenéje már lemezen sem egyszerű falat, élőben pedig még sokkal nehezebb és töményebb megemészteni az elképesztő mennyiségű zenei információt – őszintén szólva nekem a végére kicsit meg is feküdte a gyomromat a dolog. Ennek elsősorban Matt Garstka dobos volt az oka, aki gyakorlatilag a teljes műsort egyetlen hosszú dobszólóként játszotta végig, amelyben alig bújt meg néhány, kapaszkodónak használható, egyszerűbb ritmus. Eközben persze Tosin és Javier Reyes gitárosok is sorban villantották a nyolchúros bűvészmutatványokat, néha mégis egészen meglepődtem azon, hogy hogyan tud még egy ilyen higanyos sűrűségű zenei közgben is ennyire feltűnnő lenni az élő basszusgitár hiánya. Abasi a másik két zenekarvezetőhöz hasonlóan szintén nem sokszor szólalt fel a három eddigi Animals-lemezről egyaránt szemezgető program alatt, bár a ráadás előtt ő is jól megdícsérte a várost, illetve külön a Hajót is, majd a trió a CAFO-val kötött gordiuszi csomót a koncert vaskos kötelének végére. Rettentő impresszív és impozáns műsort prezentált az Animals As Leaders is, de ha legközelebb újra megnézem őket, az alighanem megint inkább az előzenekarok miatt lesz.
