2016. augusztus 10.
Ma este érkezik az A38 Hajóra az idei év egyik legkomolyabb hangszeres mesterkurzusának ígérkező turnéja, élén a két év után visszatérő Animals As Leaders csapatával. A kortárs gitárosszakma egyik legnagyobb koponyájaként számon tartott Tosin Abasi vezette trió eddig három fölényesen technikás, mégis emberközeli nagylemezzel tette le a névjegyét az instrumentális, fúziós progmetal stílus asztalára, amelyekkel a zenéjük összetettségéhez és agyasságához képest egészen páratlan méretű rajongótábort sikerült maguk mellé állítaniuk. A hírek szerint már javában készül a negyedik anyaguk is, előtte azonban két év után újra összefoglalják az eddigi életművüket a hazai közönség előtt.
Velük együtt két másik, hasonló vonalon mozgó előadó is érkezik a hajóra, mégpedig a kanadai Aaron Marshall vezette Intervals és a fiatal ausztrál tehetség Plini. Marshall formációja szintén járt már Magyarországon 2014-ben, akkor azonban hagyományos, énekessel felálló bandaként zenéltek, míg mostanra a projekt visszatért az eredeti, szigorúan csak hangszeres megközelítéshez. A Syndey-ből érkező szobagitárosnak pedig ez lesz az első fellépése nálunk, aminek hatására remélhetőleg szélesebb körben is felfigyel majd a hazai közönség a szerény srác különleges, kifinomult zenei világára.