Corey Taylor szerepelni fog a Sharknado 4-ban!

Corey-Taylor-2

A Loudwire közölte nemrég a hírt, miszerint a LiveNation’s National Concert Day-en összefutottak Corey Taylorral New York City-ben, és sikerült beszélgetniük kicsit a Slipknot-/Stone Sour-frontemberrel, amely beszélgetés során egy elég meglepő dologra is fény derült. Ugyan Corey kicsit szégyellősen hezitált, hogy nyilvánosságra hozza a nagy hírt, de azért kinyögte, hogy szerepelni fog a Sharknado 4-ben, amelynek a premiere július 4-én lesz a SyFy-on. Egy biztonsági embert fog alakítani, de további részleteket nem árulhatott el – az interjú után nem sokkal végül kiderült, hogy egy Shark World Hotel nevű helynek a biztonságija lesz.

Corey egyébként szerepelni fog természetesen a Slipknot-tag Clown filmjében, az Officer Downe-ban is, és azt is elmondta, hogy a jövőben is érdeklik további szerepek. Hoppá! Az mindenesetre érdekes, hogy Corey imádna további filmekben szerepelni, de úgy tűnik, főleg a nevetséges, Zs-kategóriás horrorfilmek érdeklik. Azért mindenképpen várjuk, hogy egyszer esetleg egy texasi láncfűrészes rebootban is feltűnjön, a maszk már amúgy is jól áll neki.