Kockás inges slágergyárosok – meghallgattuk a Violent Soho új nagylemezét!

A 2004-ben alakult Violent Soho legutóbbi albuma, a 2013-as Hungry Ghost egy igencsak kellemes meglepetés volt az alternatív/grunge-os műfajok kedvelőinek, az ausztrál banda olyan játszi lazasággal írt egy csokorra való remek dalt, ami még a műfaji keretek figyelmen kívül hagyása mellett is elismerésre méltó. Ugyan Európában még nem pörög annyira a nevük, mint azt megérdemelnék, de szülőhazájukban egyre nagyobb sikernek örvendenek, mind a turnék látogatottságát, mind a lemezeladásokat tekintve. WACO című új albumuk segítségével viszont ez a tendencia könnyen átterjedhet a többi kontinensre is, mert a Brisbane-i partiarcok megint belenyúltak a tutiba.

A Violent Soho hangzása leginkább úgy írható le a laikusok számára, mint a ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji alternatív bandák stílusjegyeinek egybegyúrása, nyakon öntve egy nagy adag emós hangzással a 2000-es évekből. Természetesen nem lagymatag múltidézés hallható a lemezeiken, abszolút friss és a tőlük telhető módon egyedi a banda hangzása, egyértelműen kialakult a saját világuk, amiben immár otthonosan mozognak. Az alternatív rock jelzővel kapcsolatban sokaknak egy zajos, akár depresszívebb hangkép ugorhat be elsőre, a Violent Soho viszont többnyire a felszabadultabb, bulizósabb végéről fogja meg a dalszerkezeteket, telepakolva azokat remek dallamokkal, hatalmas refrénekkel és vokálokkal. Az új lemezen ugyanott veszik fel a fonalat, ahol azt a Hungry Ghost utolsó számában letették – már a nyitószám, a How To Taste is olyan vehemciával robban be (a YEAH! üvöltés már-már védjegyszerű a banda eszköztárában), amiből egyértelműen leszűrhető, a srácok most sem felejtettek el ragadós témákat felvonultatni. A jól bevált recepten nyilván balgaság lett volna változtatni, ezzel ők is tisztában voltak, még ha néhány szám csak többszöri hallgatás után is adja csak meg magát. Ezúttal minden korábbinál több háttérvokált szőttek dalaikba, néha egy az egyben megidézve egyes Smashing Pumpkins-lemezek hangulatát, de a Foo Fighters korai anyagaival is közös nevezőre lehet juttatni a WACO tételeit. Erre még az is rásegít, hogy Luke Boerdam énekes/gitáros hangja is az a tipikus szeresd vagy gyűlöld típusból való, de egy idő után tökéletesen besimul az összképbe. Élőben valószínűleg nagyon meg fognak dörreni a WACO dalai, valamint minden valamirevaló nyári házibuli elengedhetetlen kelléke is kell, hogy legyen az album. Még ha a Hungry Ghost slágerparádéjától elsőre el is marad kicsit, ettől függetlenül még mindig nagyon rendben van a zenekar negyedik alkotása. 8/10

Ajánlott dalok: Blanket, Waco, How To Taste.