„Eljött a mi napunk, zengjen a haragunk!” – Anchorless Bodies-kislemezkritika

Fotó: David Bodnar Photography

Az elmúlt két évben a miskolci Anchorless Bodies neve összeforrt a minőséggel, a banda népszerűsége kiadványról-kiadványra növekedik, azt pedig különösen öröm bevallani, hogy 2016-ra már a dallamos hardcore undergroundjának nagyjai között említhető a nevük, mégpedig teljesen jogosan. A debütáló nagylemezüket, az Everything Might Fall Apartot 2014 második legjobb hazai lemezének választottuk egy félelmetesen erős mezőnyben, és az új kislemezükkel újra felkötik a gatyánkat, mert megint nem hibáztak.

Ha van olyan magyar banda, amely megérdemli, hogy pár óra alatt elkapkodják a legújabb ultralimitált bakelitjét, akkor az az Anchorless Bodies, a fiúk bőven kivívták ezt a bizalmat, s ugyan a Harag / Inspiration / Home kis csúszással érkezett meg, a 2016 eleji erős hazai kiadványáradathoz ők is letették a névjegyüket. Az új kislemez nem is igazán szakít a fiúk által jól bejáratott hangzásvilággal, továbbra is egy végtelenül polírozott, a nyersséget távolról elkerülő megszólalást kapunk, amely továbbra is táptalajt kínál a zenekar által közkedvelten használt poszt-rock témáknak, ezek a textúrák a fiúk eszköztárának még mindig szerves részét képezik. Viszont továbbra sem a kimondottan teljesen felesleges erőfitogtatás dominál ebben a bandában emiatt, hanem az érzelmek különböző szintjei: a Harag / Inspiration / Home egy különösen negatív, borongós, pesszimista, reményvesztett, szinte már-már nihilbe burkolózó és érzelmileg teljesen zaklatott dalcsokor lett, amelynek csúcspontja egyértelműen a „Harag” című dal, amely 2016 egyik legerősebb hazai teljesítménye lesz, és a zenekar eddigi talán „legagresszívabb” kitárulkozása, emellett pedig a Comforted By Failure népszerű lezárása után a miskolci csapat első magyar nyelvű dala is egyben. Az Anchorless Bodies az érzelmek súlyával helyettesíti minden hiányosságát, az új kislemezen különösen sok a ritmikai variálás, minden dal rendesen kap egy épülős szerkezetet (ebben is kiemelkedik az „Inspiration”), ráadásul, ha lehet így írni, a fiúk által nagyon felhígított, de a Marci által ügyes torokhanggal produkált screamo közelítés is nagyon jó kémiában van továbbra is minden elemmel, amelyből a dalok felépülnek.

Ezek a tételek nincsenek túlírva, még egy bridge is egyszerű, de nagyszerű (lásd a „Home” szinte intermezzo-szerű monológja), a dobok együtt vernek a szíveddel, a gitárok pedig továbbra is leginkább azon a hardcore vonalon mozognak, amely olyan bandákat jellemez, mint a The Cold Harbour, a Climates, a Landscapes vagy akár a More Than Life. Kesergős témákat, ám mégis dallampozitív riffeket kapunk, de mindenekelőtt egy végtelenül hiteles tálalást, nem érzel a dalok hallgatása közben semmi olyat, ami ellenszenvet váltana ki, a Harag / Inspiration / Home dalai már-már túlságosan is emberközeliek, olyan kontextusban épülnek fel a szövegek, amelyben megtalálhatod magad, és itt mindenképpen ki kell térnünk a „Harag” című dalra. Az év első tízpontos alkotása, amelynek zseniális (!) szövegét tökéletesen szolgálja ki a hangszerszekció, és most meg merjük kockáztatni, hogy amellett, hogy ez az Anchorless Bodies eddigi legjobb dala, a fiúk ezzel beléptek a Téveszme és a PETOFI által képviselt hardcore mellé nem csak a stílus ismertetőjegyei és a magyar dalszöveg miatt, hanem a tálalás minőségében is. 2016 egyik leghidegrázósabb hazai underground pillanata ez a tétel, szóval emeljük a kalapunkat a fiúk előtt, és egyben örülünk, hogy a dalhoz készült audiovizuális élménnyel ilyen sok emberhez el is jutott ez a szám.

Összegzésképpen: a miskolci Anchorless Bodies-nak megint sikerült egy olyan kislemezt megírnia, amely végtelenül alázatos, hiteles, emberközeli, tele van olyan érzelmi csomópontokkal, amelyekkel a napi életedben találkozhatsz. Úgy pesszimista, reményvesztett, hogy kicsit megtanít szembenézni önmagaddal és a démonaiddal is. Ráadásul itt ez a „Harag” című dal, amely 2016 egyik legjobb tétele lesz, amilyen borongós, sötét és keserű, úgy tud a végső strófáival felszabadítani. Ez bizony tényleg művészet. Gratulálunk a fiúknak, ez újfent derék munka volt, s a végső ítélet lehetne akár magasabb is, de azért érezni azt is, hogy a „Harag” által felállított lécet a másik két dalnak – bármennyire is erős tételek – nem sikerült megugrani és megközelíteni sem. Így egy olyan pontszámmal jutalmazzuk ezt a kislemezt, amely még így is mértékadó és elismerésre méltó. Így tovább! 8,5/10