2009. szeptember 29.
Hogy ne essünk ki a ritmusból, folytatódik a zenei zanza rovat, a múlt heti pánk adag után most az idei keményebb korongok közül párat felsorakoztatva. Terítéken tehát a hardcore.
The Ghost of a Thousand – New Hopes, New Demonstrations
*****
Britannia búval bélelt földjén nem csak a Gallows létezik, bár kétségtelen, hogy az ő sikerük árnyékot vet a szigetország más tehetségeire. Ezt a közhelyes megállapítást félretéve vizsgáljuk a Ghost of a Thousand második korongját: a kétezer-hetes anyaguk dühösségén és alapkoncepcióján nem változtattak, még mindig úgy hangzanak mint a The Bronx, hard-rockos elemeket vegyítve a punkos nemtörődömségbe. Ami mégis egyedivé teszi ezt a bandát, az az énekes, Tom Lacey hátborzongató hangja, amit csak kidomborítanak a megveszekedett gitártémák, a helyenként előtérbe helyezkedő, de közel sem domináló tiszták, valamint az immár profi dalírási habitus, ami bátran nyúl amolyan pószthárdkóri eszközökhöz is olykor. Ne hagyd ki.
A svéd Kamikatze idén nálam két díjat sepert be: az egyik a legjobban bánt kihagyott koncerté, a másik pedig a leginkább arcon talpaló punk korongé. A női énekessel dolgozó csapat pörög, egy pillanatra sem pihen, tép, szaggat és zúz, meg minden amit akarsz, felkavaróan süvölt, az első perctől az utolsóig, Törnerbe pedig az ember kénytelen beleszeretni, aztán rájönni, hogy nem jó ötlet, mert ezzel a hanggal aztán tényleg ablakokat lehet törni. Az album ugyan nem megunhatatlan, de azokra a különösen száraz napokra, amikor bántanál valakit, nagyon ajánlott.
Outrage – Broken
*****
A fősodor egy izgalmas trendjét, miszerint ‘Ki tud jobban hasonlítani a Modern Life is Warra?’ ebben a felsorolásban az Outrage csapata képviseli. Félreértés ne essék, a hasonlóság csupán ott van, a lemez maga épp eleget merít a kilencvenes évek hc vödréből ahhoz, hogy ne dobja senki félre egykönnyen: a hideget a gerinc mentén kergető, a lemez közepén instrumentális darabbal megpihenő, a Veins-nél klimaxoló (vendégszereplő: Patt Flynn) Broken bitang erős. Az egyetlen negatívuma, hogy tényleg csak azt a pár kiemelkedő pillanatot fogod megjegyezni, a többi csak egy nagy, péppé gyalázott massza. Borral öblíteni nem ajánlott.
Sabertooth Zombie – …And Your Fathers Are Dead in The Ground
****
Ennek a korongnak a jellemzésénél keresnem kell a megfelelő szót, s sorolhatnám, hogy egyedi, megragadó, néha különösen okos, máskor meg olyan, mint egy jól pozicionált gyomros, de ha az ember ilyen szinten vegyíti a thrash metal védjegyeit a hardcore-ral, valamint ennyire elmebeteg frontembere van, akkor arra a legjobb szó a tuskó. A Sabertooth Zombie elég kevés más bandára hasonlít, s képes teljesen jellegtelenből átváltani valami leírhatatlanul erőssé. Bár a számok többnyire rövidek, azért tizennyolc darab belőlük néha kissé sok, de jegyezzük fel, hogy ebből minimum kilenc olyan, amit bőven érdemes lesz fogyasztani akkor is, ha már nem lesz újdonság.
