Megtörve a nuskull lusta disznó cikkírói stábjának cinkos csendjét, újabb adag zanzásított kritikával jelentkezünk, ezúttal tisztán az idei pop-punk/hc vonalra összpontosítva. Két erős érv szól amellett, hogy ide fókuszáljunk: az egyik, hogy az idei felhozatal bitang erős, a másik, hogy a legjobban várt Set Your Goals korong még finoman szólva sem ugorja meg azt a szintet, amit a srácok maguknak felállítottak.
Shook Ones – The Unqoutable A.M.H.
****A sort a már rutinos
Shook Ones nyitja, akik pörgős hardcore-punkban utaznak. Remekül összerakott, lélegzetvételnyi dalok, jól elhelyezett váltások, semmi felesleges cicoma. Kellemesen reszelős dallamosság mind a hangszerekkel, mind az énekben, s bár messze nem forgatja fel a műfaj elfogadott szabályait, nem is kell neki, mert ezzel a produkcióval is az év egyik méltán megjegyezhető alakítása az
Unqoutable A.M.H.
Dear Landlord – Dream Homes
*****Ez a legénység bár új a ringben, bemutatkozó anyaguk az első másodperctől kezdve torkon ragad, jól összejátszott énekeivel, fülbemászó gitártémáival, meg azzal az életérzéssel, amit már az év eleji
Bomb The Music Industry! is belengetett; bár az élet kilátástalan, s verejtéken kívül nem sok jutalma van a végeláthatatlan szarlapátolásnak, azért lehet még vidámnak is lenni, sőt, sírjon akinek két anyja van, mert legalább ennél rosszabb már nem lehet. Bősz elemezgetések helyett csak ajánlani tudom, főleg reggelre, kávé mellé, felébreszt, megunni pedig nehéz. Fuck the landlord, fuck the rent!
Chinese Telephones – Democracy
***A furcsa nevű alakulat igen érdekes életpályát tudhat magáénak: dolgozgatnak más bandákkal (mint pl. az imént említettel), kiadnak egy albumot, feloszlanak, összeállnak búcsúbulira, aztán megint eltűnnek, megint csinálnak egy albumot, aztán vissza az elejére. Hogy mi értelme van, azt nem tudni, sem azt, hogy meddig fogják ezt csinálni, de a lényeg az, hogy zajos-popos punk elegyet adnak, faszán, semmit sem nyújtanak túl, hanem lényegre törően tolják a kontentót, s noha a 2007-es lemezüknél nem jobb a
Democracy, azért jegyezzük meg, hátha erre veti őket a fene, vagy összeraknak valami faszát a következő összeállásnál.
Banner Pilot – Collapser
****A felhozatalból a 2005 óta működő zenekar áll talán a legközelebb a pop-punk műfajához a kísérő háttérmelódiák miatt, s az egész lemezt belengi valami vidám köd, noha itt is cinikus élcelődés megy. Az énekes nem rekeszti ki a bandáját, hosszú, riffekkel tűzdelt menetek mentik meg a monotonitástól, s noha nincsenek benne a
Dear Landlordhoz hasonló élénk csordák, bőven beleillik azon lemezek sorába, amik saját pályáján idén lenyomták a
Set Your Goalst.
Permanent Bastards – Emericans
*****Utoljára vegyük az Ontarioból kiszabadult őrülteket, akik
monoton & minimal lemezborítója szoros ellentétben áll azzal a pezsgő dínom-dánom punkkodással, ami a debütalbumukon található. Első körben letétbe helyezik a műfaj összes kötelező elemét, majd folkos dallamokat raknak hozzá, néha rockabilityt vágnak alá, meg úgy általában nem fukarkodnak semmivel, ami az elmúlt három évtizedben hozzányúlt akár kicsit is a punkhoz. Fogyasztása ajánlott, míg tart a vénasszonyok nyara, mert télen már csak a drone jöhet számításba, de amíg le nem hull az összes levél, addig lehet bólogatni a
Permanent Bastards zenéjére.
