Future of the Left – Travels With Myself and Another

A walesi rockszcéna két kultikus csapata, kis híján egyszerre bekövetkező feloszlása után, már-már romantikus módon talált egymásra 2005 elején, hogy napvilágot láthasson egy, a korábbiakat egybemosó, de mégis új színt képviselő formáció: a Future of the Left.
A méltán legendás mclusky sorait erősítő Andy Falkous (gitár/vokál) és Jack Egglestone (dob), valamint a Jarcrew-ból ismert Kelson Mathias (basszusgitár/vokál) alkotta trió a megalakulás után két évvel jelentette meg debütáló anyagát, a Curses! címűt, amelyet idén a Travels With Myself and Another követett.

Utólag visszatekintve kijelenthetjük, hogy a 2007-es Curses! még megközelítőleg nem volt annyira kiforrott alkotás, mint a folytatás, hiszen a Travels With Myself and Another felvételeinek jól körvonalazható, markáns karaktere már eleve nem lóg úgy a levegőben, mint a Curses! tizennégy tétele, amelyek ugyan szintén magas színvonalról tanúskodnak, mégis meglehetősen egybefolynak. Hiába bővelkednek zseniális megoldásokban, túl sok irányba mutatnak egyszerre ahhoz, hogy egy letisztult, egységes összképet teremtsenek.
Mindazonáltal a Travels' egyfelől slágeresebb is lett (ami különösen a mclusky elborultságának fényében tűnik ki), elég csupán a kislemezen is piacra dobott The Hope That House Built-re gondolnunk. Ez viszont semmiképp nem válik a Future of the Left hátrányára, kifejezetten sokat adnak a könnyedebb hangvételű dalok is. Sőt, tulajdonképpen pont ezért lesz szerethető ez a lemez, minden egyes fülbemászó gitártémájával, fogós refrénjeivel és a kiváló dalszövegekkel (amelyek rendkívül jól passzolnak az összképbe).
Attól, az elsősorban a The Jesus Lizard által megalapozott noise rock hangzástól és orientáltságtól, amelyet már az első albumnál is tapasztalhattunk, még sem ment messzire a Future of the Left. A legendás zenekar irányába tett tiszteletnyilvánítás terepe – a Young Widows ötletéhez hasonlóan – a felvételek címeiben keresendő: ugye emlékszünk még a The Jesus Lizard 1994-es, Down című korongjának nyitódalára, a Fly on the Wall-ra, amelynek kezdősora a "That Damned Fly…", ezúttal a Travels' egyik dalának címe. Felmerül tehát a kérdés: mit örökölt a walesi trió David Yow-tól és csapatától? Tulajdonképpen az erre az alműfajra oly jellemző motívumokat, a disszonanciát, és ezek mellett egyfajta egészséges nyitottságot is, amelynek köszönhetően szinte bármit képes magába szippantani ez a zene, és persze megfelelően felhasználni azt.
Az idei kiadvány összképét tekintve elmondható, hogy az Arming Eritrea-val kezdődően tulajdonképpen soha nem ül le a hangulat, a vidám együtténeklésre buzdító, frappáns refrének vezérelte áradat úgy visz végig az albumon, hogy a hallgató már csak a zene végetértével szabadul ebből a sajátos atmoszférából. Az egyetlen eltérő hangzást felmutató, és így a sorból némiképp kilógó felvétel a You Need Satan More Than He Needs You, a maga dühödt hangvételével, tömör, lényegre törő előadásmódjával és szimpatikus egyszerűségével. Különcsége ellenére (vagy pont azért?) mégis a lemez egyik csúcspontja. Mindezt megfejelve pedig, még egy pazar befejezést is kapunk, ez a Lapsed Catholics.
Összegezve, ha kíváncsi vagy, hogy a kilencvenes évek legzajosabb hangzásvilága hogyan házasítható napjaink közkedvelt indie rockjával a slágeresség jegyében, valamint ha egy majd’ teljes hosszában száz százalékon teljesítő, őrjöngő korongra áhítozol, a Travels With Myself and Another a tökéletes választás.

8,5/10