Egy nagy lebegő moshpit a Holdon – Aversion’s Crown-interjú Mark Poida énekessel

A hét elején Budapestet is érintette az ausztrál földönkívüli-világvége-deathcore-os Aversions Crown első önálló Európa-turnéja, és az estéről szóló beszámolónkat pár napja már el is olvashattátok nálunk. Ebben elhintettük, hogy a bulin mikrofonvégre kaptuk a zenekar énekesét, Mark Poidát, aki kereken egy éve van a zenekarral, de már ez idő alatt többszörösen is bizonyította rátermettségét a turnékon és a stúdióban egyaránt. A buli előtt többek között a turnézásról, a dalszerzésről, a McDonald’s kajáról, A függetlenség napjáról, Corey Taylorról, és egy hatalmas lebegő holdbéli moshpitről is beszélgettünk.

Ez a headliner turnétok harmadik hete, eddig hogy telik az út? Milyenek a bulik és a közönségek?

Nagyon, nagyon jók. Eddig nagyjából az összes buli nagyon jól ment. Volt egy pár… úgy négy vagy öt teltházas bulink is, ami elég jó ahhoz képest, hogy ez az első önálló turnénk ideát. Szóval király minden. Nem is tudnék mondani egyetlen olyan bulit sem, ami bármilyen szempontból rossz lett volna. Nagyon jók a közönségek, a zenekarokkal is tök jól kijövünk egymással, szóval remekül elvagyunk.

Harmadszor jártok a bandával Budapesten, szét tudtatok már nézni valamikor a városban? Hogy tetszik?

Városnézés, hát végül is igen, elmentünk a… nem emlékszem a hely nevére, de egy nagy fürdő az. Egy nagy szabadtéri medence, meg szanunák…

Nem túl messze innen, ugye?

Aha, közel van.

Az a Széchenyi fürdő. Egy nagy 19. századi államférfiról nevezték el.

Ja, az az! Szóval ott jártunk. Akárhányszor itt vagyunk, mindig nagyon szoros a napirendünk, épp hogy ideérünk, alig van egy-két óránk bepakolni a cuccainkat a helyre, ahol játszunk… De most elmentünk oda a fürdőbe, és komolyan az az egyik legszebb hely, ahol valaha jártam. Kint fagy van, bent a szaunában meg gőz meg kellemes meleg… hát az a legfrankóbb hely, ahol életemben jártam. Európa csúcsa!

Hát még ha meglátod majd a város többi részét is! Emlékszek a korábbi budapesti bulikra? Milyenek voltak?

Azt hiszem mindkettő a K-V-L-T klubban volt, ugye?

Igazából „kult”-nak mondjuk, de jó, hogy emlékszel.

Szóval mindkétszer ott játszottunk, mindkettő abszolút királyság volt. Az itteni közönség nagyon érzi a zenénket, meg van itt pár jó barátunk is, például Robert, aki a Grindesignt csinálja. Egy csomó mindent csinált már nekünk, artworköt, pólómintákat, meg ilyesmiket. Szóval elég jó táborunk van itt, nagyon bírom, ahogy az emberek reagálnak ránk, amikor játszunk. Ez az egyik kedvenc helyem egész Európában.

Ezt örömmel halljuk! És hogy látjátok, érezhető a különbség az előzenekarozás meg a saját turné között?

Amikor más zenekaroknak nyitunk, nagyon sokan nem tudják még, hogy kik vagyunk, szóval az inkább arról szól, hogy az emberek megismerjék a zenénket, hozzászokjanak. Olyankor nem is olyan heves a fogadtatás, inkább az „ááá, értem már, egész jó ez a banda” nézések jellemzőek. Ezzel szemben a saját turnénkon inkább mi vagyunk a főattrakció, a legtöbben már ismerik a számokat meg a szövegeket, szóval jobban be is mozdulnak. De alapvetően mindkét esetben hasonlóak a közönségek – nem akarnak mást, csak bulizni meg headbangelni.

Mi volt eddig a legjobb koncertetek? Vagy a legrosszabb napotok, amikor semmi sem akart működni, és tele volt egymással a hócipőtök. Már ha történt ilyesmi egyáltalán.

Nagyon, nagyon nyugis arcok vagyunk, szóval nem igazán volt még olyan, hogy ne jöttünk volna ki egymással. Néha kicsit vitatkozunk, de semmi komoly, az is inkább vicces. Én például imádom a McDonald’s kaját, a többiek meg nem, szóval a legdurvább nézeteltéréseink kb. annyiból állnak, hogy bemondom, hogy „menjünk már el mekizni”, ők meg visszaszólnak, hogy „nem.” Ennél durvább szitunk szerintem soha nem volt.

Semmi buszlerobbanás?

Nem, meglepően szerencsések vagyunk ilyen téren is. Sosem volt semmi baj a furgonunkkal, a Thy Art Is Murder turnén sem a busszal, minden 100%-ig hibátlanul ment, akárhányszor itt jártunk. De még Ausztráliában is, a legdurvább helyzet, amivel szembesültünk, a hosszú éjszakai vezetés volt. De olyankor meg elszórakoztatjuk egymást, és kész.

Azt vettük észre, hogy a turnézó ausztrál bandák gyakran hoznak magukkal másik ausztrál bandákat is. Például most is itt van veletek az A Night in Texas, ti legutóbb a Thy Art Is Murderrel jöttetek, jövő héten meg a Parkway Drive hozza el megint a Thy Artot. Ekkora összetartás van az ausztrál színtéren, vagy mindez csak véletlen egybeesés?

Elég összetartó az ausztrál színtér. Ausztrália egyszerre marha nagy és nagyon kicsi hely, mert nem lehet túl sok helyen játszani, csak egy pár városban meg államban, és mindenki ezekre a helyekre jár. Nincs is sok zenekar, aki meg van, azok mind ismerik egymást, jó kis közösségünk van. Szóval ha valaki éppen el tud jönni Európába vagy a tengerentúlra turnézni, akkor általában mindig magunkkal viszünk egy kisebb bandát is, és szerencsés esetben ők is elindulnak ugyanazon az úton, mint mi. Biztos vagyok benne, hogy a Thy Art meg a Parkway is ugyanígy állnak ehhez. Tényleg annyi az egész, hogy ha meg tudunk mutatni a világnak egy újabb tehetséges ausztrál bandát, akkor mindenképp meg is mutatjuk.

Honnan jött az egész idegenes koncepció? Egyetlen lángelme áll emögött, meg a banda mögött, vagy közösen találjátok ki a dolgokat?

Hát, ami engem illet, én hatalmas sci-fi filmrajongó vagyok, szóval az ötleteimet is filmekből meg videojátékokból merítem, abból, amit látok, vagy ami megihlet. Ami pedig azt illeti, hogy az egész hogy alakult ki – úgy tudom, Chris Cougan, a gitárosunk találta ki az egész idegenek témát, meg a zene jó 70%-át is ő írja. Közösen dolgozunk, mindenki bedobja a maga apró részeit, de tulajdonképpen Chris a fő agytröszt a bandában. Ő írja a számok többségét, meg ő találja ki a témákat, mi inkább csak az ő műveit építjük tovább.

Név szerint mit vagy kit tartsz az inspirációdnak? Legyen az akár egy mű, akár egy művész. A mindennapi életet mondani nem ér, mert hát nem pusztítják ki az emberiséget minden héten…

Haha, na igen. Ha a filmeket művészetnek számítjuk, akkor A függetlenség napja az egyik legfontosabb hatásom.

Mit szólsz ahhoz, hogy jön a második része?

Teljesen be vagyok pörögve! Láttam a trailert, és nagyon várom. Mindig is az egyik kedvenc filmem volt, és az, hogy most folytatják, a világ egyik legjobb dolga. Ha pedig az énekesi hatásaimról van szó, tudom, hogy közhely, de mindig is Corey Taylor a Slipknotból volt az egyik legfőbb példaképem. Szóval ahogy énekelek, az Corey Taylor, ahogy és amiről írok, az meg A Függetlenség napja.

Több mint egy év telt már el a Tyrant megjelenése óta. Azóta tavaly kihoztatok egy új számot (Parasites), pár hete meg még egyet (Erebus), de az új lemezről még mindig semmi konkrétum. Dolgoztok már rajta? Hogy álltok vele?

Dolgozunk rajta. Most írjuk, vagyis inkább még csak rakosgatjuk össze a darabkákat. Aztán remélhetőleg ahogy véget ér ez a turné, meg a következő, amire rögtön a mostani után megyünk a Soilworkkel, akkor komolyabban is nekiállunk majd a munkának, és befejezzük. Régóta dolgozunk már az új számokon, egészen amióta beszálltam a bandába, szóval készen állunk valami újat kiadni. Szóval mindenképp jön az új album csak…nem is az, hogy elhallgattuk volna, de szeretjük meglepni az embereket, ezért nem nagyon beszéltünk róla.

A következő kérdésre nem fogsz tudni válaszolni… a papíron az áll, hogy „máshogy álltok most a zenéhez, mint az előző lemezeken?”, de mivel ugye te akkor még nem voltál ott… hogy látod a banda evolúcióját? Ezzel kapcsolatban azért lehet egy külső nézőpontod.

Igen, változott egy kicsit a banda az első lemez óta. Az akkori technikázós stílus helyett egy keményebb, breakdownos deathcore stílusra váltottak. De ha csak azt nézzük, hogy a két albumhoz képest hol tartunk most, már akkor is azt mondanám, hogy fejlődtünk, és hogy az új lemez egy egészen új szinten fog állni. A banda szeret lemezről lemezre megváltozni, nem olyan drasztikusan, csak egy kicsit megvariálni a dolgokat. Ugyanúgy, ahogy az emberek öregszenek, a zenénk is öregszik és felnő, ahogy új dolgokat viszünk vele. Folyamatos változás ez, annak függvényében, hogy éppen mit esik jól írni és játszani.

Ha már felhoztad a deathcore szót, hogy viszonyultok ehhez a címkéhet? Mit szóltok ahhoz, ha az emberek, a sajtó vagy a rajongók egy címkét tesznek rátok? Érdekel ez egyáltalán?

Nincs a címkézéssel semmi baj, a deathcore egy elég pontos leírás a bandánkra. Nem nagy ügy. Sokan sértésnek veszik, ha a bandájukat deathcore-nak nevezik, de nincs ezen semmi szégyellnivaló. Nagyon jó kifejezés ez, jól leírja a zenében rejlő energiát. Semmi kifogásom az ellen, hogy a bandámat deathcore-nak hívják, de boldogan kiegyezek a metallal vagy a death metallal is, vagy akár egyszerűen azzal, hogy egy súlyos banda vagyunk. Hívjatok, aminek csak akartok.

Azt hiszem, ezzel kisebbségben lennél. Mik a tervek az év további részére? Említetted, hogy a Soilworkkel is turnéztok majd, ami elég menő dolog. Mi jön azután, nyáron, ősszel? Az új albumon kívül, persze.

Ja, természetesen megcsináljuk az új lemezt. Aztán szeretnénk visszajönni ide. Európába lehetőség szerint minden évben átjövünk legalább egyszer-kétszer. Vagy még többször, minél több, annál jobb, tényleg. Egyelőre még semmi 100%-ig biztosat nem tudunk, de szeretnénk visszajönni ide. Aztán remélhetőleg eljutunk az Államokba is, meg otthon is minél többet akarunk turnézni, szóval szem előtt leszünk. Azt fogjuk csinálni, amit mindig – folyamatos turnézás, a szünetekben meg írunk és felveszünk pár számot, aztán irány megint turnézni.

Oké, eljött a kevésbé komoly kérdések ideje. Tegyük fel, hogy lerobban a buszotok a semmi közepén, száz kilométerekre bármiféle civilizációtól. Ki lenne a bandából az első, akit a többiek megesznek?

Haha, az én lennék, az 100%. Mindenki más a bandában százszor erősebb nálam, és amúgy is én lennék az első, aki nekiáll panaszkodni a kaja meg ilyesmik miatt, szóval simán széttépnének, ha kannibalizmus lenne.

Meg te amúgy is a McDonald’s kaját szereted…

Na igen, de legalább finomabb is lennék, mint ők!

Mi lenne, ha tényleg elrabolnának az idegenek, és felajánlanák, hogy választhatsz, melyik testnyílásodba kapj egy szondát? Hova kérnéd?

[nevetéstől akadozva] Én… 100%, hogy az orromba! Talán az orrot a legegyszerűbb megszondázni, szóval összeszorítanám a fogam, és elviselném.

És az utolsó kérdés: ha ezek az idegenek rendes arcok lennének, és felajánlanák, hogy elviszik a bandát valahova a Naprendszerben – egy bolygóra, egy holdra, egy üstökösre, akárhova – hogy ott nyomjatok egy koncertet, az hol történne meg?

Ööö… szerintem a Holdra mennénk. Egyenesen a Holdra. Mindenkin űrruha lenne, és azokban ugrálnánk össze-vissza, meg lebegés közben headbangelnénk. Lenne egy nagy lebegő moshpit. Eszméletlen lenne. Ha jól tudom, a Holdon nincs hang, de azt majd ők megoldják valahogy.

Volt a Metallicának az az antarktiszi koncertje, ahol fejhallgatókat használtak, szóval bármi lehetséges.

Ja, ez az! Viszünk pár fejhallgatót, és azokkal fogunk ugrálni a holdon. Csodálatos nap lesz.

Szokásunktól eltérően ezt az interjút a zenekar kérésére angolul is feltettük, azt a verziót itt olvashatjátok.