Töretlen fejlődés – meghallgattuk a Sleepless első nagylemezét

A székesfehérvári Sleepless immáron 5 éve van jelen a hazai metal-/deathcore színtéren, és aki régóta figyelemmel kíséri a csapatot, az azt is észrevehette, hogy mindegyik eddigi anyagukon sikerült előrébb lépniük a korábbi felvételekhez képest mind dalszerzés, mind pedig stúdiómunkák terén. Ezt a sort pedig a múlt hónapban megjelent első nagylemezük, az Elysian Fields sem szakítja meg, még akkor sem, ha azt a bizonyos lépést nem egészen arra tette meg, amerre vártuk volna.

Amikor a tavalyi Exterminate/Existence EP kapcsán azt írtam, hogy a Sleepless a -core műfajok felől egy egyre progresszívabb irányba halad, arra számítottam, hogy a következő (tehát a mostani) anyag dalai nagyszabásúbbak és hosszabbak lesznek, mint eddig bármikor. Ez azonban csak félig jött be: az Elysian Fields tételei nemhogy nem nyúltak meg, de átlagolva még rövidültek is, és pusztán az erejük teszi őket naggyá. Tömör, lendületes szerzemények ezek változatos dalszerkezetekkel, gördülékeny váltásokkal és fogós témákkal – dalszerzés szempontjából kétségkívül a srácok eddigi csúcsteljesítménye. Kovács Krisztián és Juhász József gitárosok a svédelt verzéktől az intenzív breakdownokon át a dallamos részekig és a lead-ekig mindenhol remekelnek (a Separator szólójának a felütése különösen nagyot villan), és emellé sokszor még egyfajta kétezres évek közepi bája is van a játékuknak. Lassabb/lágyabb témákból nem sok akad a lemezen, ilyesmivel egyedül az intróban, az Our Sun Has Set végén, és az azt követő címadó átvezetőben találkozunk, de ennél több nem is hiányzik, csak levonnának az album energiabomba-faktorából. Hangzás tekintetében az Elysian Fields szintén a csapat eddigi legerősebbje és legletisztultabbja, Kelemen János basszusát különösen érdemes kiemelni, milyen szépen dörmög a háttérben, néha ki is törve onnan. A dalszövegek ezúttal többféle témakört is érintenek a személyes veszteségektől az állatok védelméig, Milán elég változatosan is közvetíti őket, de az igazi ütőkártya megint Jani énektémáiban és egyedi hangszínében rejlik; amit az albumzáró Glass Bones végén produkál a srác, az például valami egészen hátborzongató – nagyban hozzá is járul ahhoz, hogy az addig is kiemelkedő dal a Sleepless eddigi életművének a csúcspontjává váljon. A tétel egyetlen szépséghibája a lezárása; hiába a lemez leghosszabb darabja így is, elég hirtelen ér véget, egy plusz levezető témával még nagyobb hatást lehetett volna vele elérni. Végezetül nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy elég jelentős támadófelület azért továbbra is akad a produkción, ez pedig még mindig a szövegek/vokálok finoman szólva formabontó (nyelvtannácisan szólva meg helytelen) hangsúlyozása és tagolása, illetve Jani esetében néhol a kiejtés – a továbbiakban mindenképp érdemes lenne ezekre is némi plusz figyelmet szentelni, mert mostanra ez maradt a zenekar egyetlen komolyabb gyengepontja.

Összességében az Elysian Fields nem csak a Sleepless eddigi legjobb anyaga, de az idei hazai termésnek is az élmezőnyébe tartozik, rég nem hallottunk már itthonról ilyen jól megírt és összerakott dalokat a metal-/deathcore műfajok határmezsgyéjéről. Ha kényelmesen otthon érzed magad eme két zsánerben, vagy ha értékeled a zenei eszköztárban annyira nem is, de a felszín alatt azért megbúvó újító szándékot, akkor mindenképp tégy vele egy próbát! 8/10

A Sleepless holnap indul 9 napos külföldi turnéjára a dAsh csapatával, ennek részleteiről ITT adtunk hírt.