2009. február 11.
Tracklist:
1. Anything 'Cept the TruthAz Eagles Of Death Metal munkássága olyan gyorsan suhant el mellettem, mint mikor a sólyom lecsap az áldozatára. Igen, kitaláltátok: jelen esetben nem én voltam a célpontjuk. Olyannyira nem, hogy sokáig nem is hallottam róluk, csak az egyik legnagyobb sláger (I Want You So Hard) videóklipje után esett le a tantusz, hogy ezek egyáltalán léteznek. A Death By Sexy-t be is szereztem, de a lelkesedésem hamar elapadt.
Tudjátok, azt a lemezt talán csak legnemesebb szervünk kényeztetéséhez tudnám hasonlítani, fiúknál/lányoknál egyaránt. A kezdeti forrongások természetesen mindig bíztatóan hatnak: reménykedünk, hogy a másik fél jól végzi a dolgát, de később csak ülünk és egyre kínosabban érezzük magunkat – mondanom sem kell, csattanó nélkül. Akárhányszor hallgatom végig azt az albumot, mindig túl gejl az összhatás: Jesse Hughes hangja szinte mindegyik számban olyan, mint egy affektáló leszbikusé, amivel nem lenne baj, ha okosan lenne elosztva; arról nem is beszélve, hogy a lemez zeneileg sem olyan átütő és markáns, mint mondjuk az első album esetében. Bizony, az elsőn – ami a Peace, Love, Death Metal címet kapta – annyira klappol minden, hogy rongyosra ia hallgattam estéről-estére. Táncra perdített még engem is; akármelyik buliba is vittem, mindig mosolyt csalt mindenki arcára; a lányoknál is egész jó eredményeket hozott: tehát nagyon rendben van. Valami hasonlót reméltem a harmadik korong esetében is.
Ha valaki nem ismerné a zenekart, annak a dobos (csak itt) nevét említeném meg, aki Josh Homme névre hallgat, illetve olyan béna és névtelen bandákban játszik/játszott, mint a Kyuss vagy a Queens Of The Stone Age, plusz a The Desert Session kollektivát is ő fundálta ki. Társa pedig nem más, mint az előbb említett Jesse Hughes (sokak szerint a rockzene Earl Hickey-je), aki a nagybajuszos frontemberként mosolyog rád a banda budapesi koncertjének szórólapjáról. Jellegzetességük abban rejlik, hogy játékosak, egyszerűek, szerethetően ripacskodóak, Hughes orgánuma pedig mosolycsalogató. Urunk és Teremtőnk 2008. évében jelentették meg sorban a harmadik nagylemezt, aminek a borítója elsőre elvarázsolt, sok ilyen felfedezhető más műfajokban, ahol a csomagolás előrejelzi a lemez minőségét (Vulgar Display Of Power, Back In Black, Master Of Puppets, Jane Doe, Jester Race, Symbolic, stb.). A kezdetben ironikus vicczenekarnak indult projekt mára kinőtte saját határait, hogy a név ne vesszen el csak úgy a süllyesztőben.