Black Crown Initiate – The Wreckage of Stars

Ezért nem az unalmas és rossz ötletek vonhatóak felelősségre – ilyenekkel szerencsére nem igazán találkozhatunk a lemezen –, sokkal inkább az, mintha ellőtték volna a puskapor jelentős részét a kislemezzel. A Song Of The Cirippled Bull az első néhány hallgatás során konkrétan mellkason vágta az embert, hogy aztán még néhány jól irányzott csapással szédüléshez hasonló állapotot idézzen elő a gyanútlan hallgatón, aki ezután még legalább egy tucatszor a lejátszójába helyezte a kislemezt. A csapat 2012-ben állt össze először, és elképesztő az az összeszokottság, amely a bemutatkozásból sugárzott. A Wreckage of Stars teljesen hasonló színvonalon és módon kezdődik, egy kellemesen dallamos, ugyanakkor döngölő részekkel telipakolt szerzeménnyel – valahogy így volt ez legutóbb is, azonban pont emiatt nincs már meg benne az a frissesség és kiszámíthatatlanság, ami akkor könnyedén letaglózta az embert. Arról tehát szó sincs, hogy túlságosan elbaltáztak volna valamit, amit kaptunk az az elődhöz hasonlóan egy igencsak masszív, egységes szerkezetű és megszólalású alkotás. A nyolchúros gitárokkal feljátszott mély taktusok megfelelő időpontokban való adagolása valódi súllyal látja el a számokat, ugyanakkor sokkal gyakrabban eveznek nyugodtabb vizekre, akusztikus és tiszta tónusú gitárok használatával, illetve a lágyabb énektémákkal is csaknem minden szerzeményben találkozhatunk – ennek módjával azonban semmiféle probléma nincsen. A mindenből többet elv érvényesülése a lemez hosszán is jól látszik, ekkora mennyiségű, ráadásul igen komplex anyaggal el kell tölteni némi időt ahhoz, hogy igazán kiismerje az ember, de a stílust kedvelők  ezen már ugye meg sem lepődnek. Valószínűleg ez is nagyban hozzájárul a fentebb említett apró problémához, na meg a hossz, hiszen valódi meglepetésekre, főleg az EP tükrében nem érdemes számítani, ehhez képest akár már túlságosan is vontatottnak tűnhet helyenként az anyag. Ennek ellensúlyozására ragadós, dallamos megoldásokkal tömték teli a játékidőt, így azért mindig akad valami, amire felfigyelhetünk. Ott van például a címadó tétel, amely elképesztően hangulatosra sikeredett, vagy Withering Waves könnyed váltása.

Ez a lemez tehát majdnem az a folytatás, amelyre minden Black Crown Initiate rajongó hosszú hónapokon keresztül várt; annál csak egy hajszálnyival kevesebb. Nekik persze ettől függetlenül is kötelező, hiszen minden itt van, amit már megszerettek, de bárki nyugodtan nekieshet, ha kíváncsi hogyan is kell korrekt formában ötvözni a klasszikus progresszív death elemeket a modern megoldásokkal. Mert itt bizony ez történik. (8/10)