2014. augusztus 8.
Visszatér hazánkba az angol Parkway Drive-ként is elnevezett Bury Tomorrow legénysége, hogy egy egész estés műsorral bizonyítsák be miért is számítanak ők a modern metalcore színtér egyik legnépszerűbb alakjának. További öröm, hogy őket nem más kíséri majd, mint az ausztrál rock orientált emcore közönség kedvenc, Hands Like Houses. November 3-at véssétek be a naptárba, mert aznap este az A38-on érdemes lesz ott lenni, jegyár: 3200 Ft, elővételben: 2500 Ft.
A southamptoni Bury Tomorrow a britek válasza az alapvetően amerikai dallamos metalcore-ra. A legutóbbi, óriási sikerű lemezével Magyarországon is járt együttes idén májusban jelentette meg harmadik albumát. A Runes a szintén a Nuclear Blastnél megjelent elődjéhez hasonlóan népszerű lett, és a Bury Tomorrow – mindenekelőtt a frontember-énekes Daniel Winter-Bates fantasztikus énekhangjának köszönhetően – immár kétségkívül a műfaj legjobbjai közé tartozik. A 2006-ban alakult zenekar pályája nem indult problémamentesen, az első lemezt az akkori kiadó valósággal eltüntette, és hiába váltak a Bury Tomorrow koncertjei hamar legendássá, jól terjesztett hanghordozó nélkül az együttes egyáltalán nem kapta meg az őt megillető figyelmet és elismerést. Szerencsére a második lemez előtt átszerződött a legkomolyabb metál-kiadóhoz, a Nuclear Blasthez, és az Union of the Crowns minden várakozást felülmúlt: a metál listán a hatodik, az indie listán a tizenegyedik helyig kúszott. Az idei Runes még komolyabb sikert aratott, jelezve, hogy a dallamos metalcore már-már mainstream műfaj: az összesített albumlistán 34. lett, és a rock albumlista első helyét is megcsípte. Egyértelmű kritikai hozsanna, rajongói népszerűség, és frissen bejelentett őszi turné – a Bury Tomorrow kétségkívül napjaink legnépszerűbb metalcore zenekara, és most itt a lehetőség, hogy élőben is megnézzük-meghallgassuk Winter-Bates elképesztő énekét.
Az előzenekar a rockos emocore egyik legígéretesebb együttese, az ausztrál Hands Like Houses. A 2008-ban alakult zenekar sokak szerint a Rise Recordings kiemelkedő produkciója, és gyors egymásutánban megjelentetett két lemezével, „slágeres”, némi elektronikával, billentyűsökkel megspékelt dalaival komoly elismerést vívott ki. A Bury Tomorrow-hoz hasonlóan a HLH ereje is az énekben rejlik: Trenton Woodley frontember jellegzetes orgánuma azonnal felismerhetővé teszi bármelyik számát. Olyannyira, hogy a zenekar szinte teljesen el is hagyja a műfaj alapvető elemeit: nincs scream, csak ének, és a breakdownokat sem erőlteti annyira. Ettől persze még a HLH jó kis emocore-zenekar, remek kiegészítése a Bury Tomorrow melodikus metalcore-jának.
