Valószínűleg maguk a zenészek gondolták legkevésbé, mikor egy szeszgőzös tivornya után, félig még részegen mindenféle tét és elvárás nélkül, pusztán a saját szórakozásukra írtak három old school death metal számot, hogy alig nyolc év múlva már tömegek fogják várni a harmadik nagylemezüket. Bizony, a Breeding Death kislemez egyszerű, brutális, obskurus dalai a vártnál nagyobb visszhangot vertek az undergroundban, a stockholmi projekt pedig az évek múltával irigylésre méltó felfutást produkált, olyant, amilyenért sok banda a fél karját odaadta volna.
Nem írnám pusztán a nagy nevű tagság számlájára, hogy a
Bloodbath The Fathomless Mastery címre keresztelt harmadik albuma – melyet megelőzött a pusztító
Unblessing The Purity kislemez és a
Wacken Carnage DVD – a 2008-as év egyik legjobban várt korongjai közt foglal helyet; ugyanis a csapat nem tartana ott, ahol, ha ehhez nem társulnának kivételes erejű dalok. A sokak szemében etalonná vált bemutatkozó nagylemezhez (
Resurrection Through Carnage) hasonlóan erős dalokkal teli mű – mely olyan svéd ősök nyomán íródott, mint a
Dismember, a
Nihilist, vagy a
Grave – nem túl sűrűn születik a death metal zordon égisze alatt. A
Peter Tägtgrennel rögzített keményebb, nehezebb és gyorsabb
Nightmares Made Flesh meg is osztotta valamelyest a táborukat; főképp azokat, akik az első album nyílegyenes folytatását várták volna – holott az erények ott is megvoltak, csak nehezebb volt rájuk akadni.
Az idei nagylemez sem lett egy Resurrection Pt.2, inkább úgy közelíthető meg, mint a következő logikus lépés a banda egyre keményebb, brutálisabb tartományok felé kalandozó útján; a blastbeatek mennyisége az
Unblessing the Purity-t, illetve az előző albumot idézi, de ha lehet, most még komplexebbek a témák. Ezzel együtt a 11 új dal hamarabb megadja magát, mint az előző korong esetében, ahol úgy kellett megküzdeni a masszív őrlésben a dalokért, köszönhetően a markáns jegyeknek, melyek hol egy hátborzongató harmónia, hol egy hamisítatlan death metalos szóló, hol egy irgalmatlan tempó, vagy egy különösen brutális riff képében köszönnek a hallgatóra. Könyörtelen erővel ront ránk az
At the Behest Of Their Death, a szélvész tempó mellett a vészjósló gitármelódiák a lemez egyik legbrutálisabbjává avanzsálják a dalt. A
Katatoniás Anders „Blakkheim” Nyström, valamint Per „Sodomizer” Eriksson gitárosok igazán kiélhették magukat a változatos, mégis roppant súllyal megszólaló riffek terén, akárcsak Martin Axenrot dobos. A visszatért Mikael Åkerfeldt mély, síri hangon, kivételes erővel hörög – nekem ugyan nem volt semmi problémám Peter teljesítményével, de tény, hogy ez a banda Mikaellel az igazi. Mintha egyenesen a pokol trónusáról mennydörögné el ítéletét a borító csontsoványra éheztetett kárhozott lelkei felett – a változatos tempókkal teli, ám kissé szürkébb
Earthrot második perc környéki kiugró témájában az éneke például roppant súllyal szólal meg. Emellett a szólók, harmóniák is hagyományosan erősek; a keménység megtartása mellett is komor atmoszférával rendelkező, vészjósló
Process of Disillumination és a
Hades Rising hosszú melódiafüzérbe csavart lecsengése az album csúcspontjai. A változatosságra elég csak a groovy alaptémával nyitó
Iesous-t citálni, melyben a
Scar Symmetryből kilépett Christian Älvestam vokáljai „gazdagítják” a zenét (információk hiányában fel sem tűnt volna, hogy vendégeskedik), de hozzám inkább az olyan dalok kerültek közelebb, mint a gyors
Drink from the Cup of Heresy, mely jóval erőteljesebb, s a harmóniái is maradandóbbak, akárcsak a szóló. A
Devouring the Feeble masszív szaggatásokkal teli darab, a
Wretched Human Mirror pedig mintegy összefoglalásaképp az albumnak, a zenekar gyors, brutális és síri hangulatú oldalát is egybeolvasztja, ily módon tökéletesen tölti be a zárás szerepét.
A tipikus (de egyáltalán nem rossz!) death metal festménnyel borított The Fathomless Mastery nem fog szégyent hozni a banda nevére, gond nélkül ott van az idei év legerősebb death metal albumai közt, nem nagyon lehet vele tévedni.
9 / 10 – myspace